Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 2 (77. szám) - A büntetőjogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET (MSZP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
2456 ELNÖK (dr. Salamon László) : A tájékoztató értesítésnek számít, hiszen rá i s van nyomtatva, hogy "Tájékoztató a bizottságok üléseiről, mely egyben meghívó is a képviselők számára", tehát ezt egyébként minden képviselő meg szokta kapni. De most tényleg nem akarom elvinni az ügy tárgyalását az érdemi kérdésekről, holnap az elnöki é rtekezleten ezt szóba hozom, hogy figyeljünk arra, hogy legalább ez minden képviselőhöz valóban pontosan és kellő időben eljusson. Megadom a szót Kristyánné Aknai Erzsébetnek, a Magyar Szocialista Párt frakciójából. KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET (MSZP) : Köszö nöm, elnök úr. Én csak tájékoztatásul, szintén az ügyrendi kérdéshez szeretném mondani, hogy múlt héten szerdán az emberi jogi bizottság minden tagja kapott külön értesítést és meghívót a mai bizottsági ülésről. Megkaptuk azt az összesített tájékoztatót is , ami viszont minden képviselőnek rendelkezésére áll, és ha valaki látja, hogy a benyújtott javaslata napirenden van, akkor részt vehet a bizottsági ülésen. Köszönöm. ELNÖK (dr. Salamon László) : Arra most nem vállalkoztam, hogy itt tisztázzuk, mert ez sem ennek az ülésnek a feladata. Sepsey Tamás ezt nem is kérte. Tett egy ügyrendi természetű észrevételt, nem előterjesztve az ehhez fűződő kemény szankciót. Én csupán általánosságban tartottam szükségesnek ezt nem megjegyzés nélkül hagyni. Nem minősítettem, h iszen nem vizsgáltam ki az emberi jogi bizottság eljárását. Kérem, hogyha nincs effektív ügyrendi indítvány, akkor most már térjünk efölött napirendre. Kérdezem, hogy ehhez a ponthoz vane még további felszólalási szándék. (Nincs jelentkező.) Nincs, akkor a részletes vita e szakaszát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíváne valaki szólni az ajánlás 12. pontjához, mely a törvényjavaslat 12. §ában a törvény 297. §a (2) bekezdésének elhagyását javasolja. Megadom a szót Kristyánné Aknai Erzsébetne k, Magyar Szocialista Párt. (Kristyánné Aknai Erzsébet: Tévedés!) Tévedés. Akkor Sepsey Tamás képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum frakciójából. DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr, ez nem tévedés. Egyetlenegy észrevételem van: én, még m int az emberi jogi bizottság tagja sem kaptam meghívót a bizottság ülésére; a múlt héten az emberi jogi bizottsággal külföldön voltunk. Ha itt az Országgyűlésben kiosztanak ilyen meghívókat és nem juttatják el a távollévőknek, fizikailag lehetetlen megtudn unk, hogy mikor van bizottsági ülés. Tehát képviselőtársam védelmére hadd mondjam, hogy ez nem megfelelő mód. A jelenlegi gyakorlat szerint ha a fiatalkorúak ügye összefügg a felnőtt korú terhelt ügyével, a helyi bíróságok ezeket az ügyeket elbírálhatják. A kormány által beterjesztett javaslat fordítani akar ezen a helyzeten, és ezentúl a megyei bíróságok székhelyén működő elsőfokú bíróság kijelölt tanácsa jár el a fiatalkorúak ügyeiben és mindazon felnőttkorúak ügyében, akiknek az ügye fiatalkorú terhelt ü gyével összefügg. A jelenlegi körülmények közepette nyilvánvalóan igen meg fogja nehezíteni az eljárást, ha nagy számú fiatalkorú ügyével összefüggő felnőttkorú terhelt ügyében a megyei székhelyen lévő bíróságok fognak eljárni. Ez nagyon jelentős utazási k öltségtöbbletet jelent mind időben, mind pénzben, nemcsak a vádlottaknak, hanem a tanúknak is. A helyi bíróság a saját illetékességi körén belül gyorsabban tudja az ügyeket elbírálni, semmint ha majd a megyei bíróság székhelyén működő kijelölt tanácsok ese tében megpróbálnák a létszámot megnövelni. Ez semmiképpen sem történhet úgy, hogy a helyi bíróságokról átirányítanak bírókat, hiszen nyilvánvalóan egyegy helyi bíróság vonzáskörzetében laknak az adott bíróság bírái; ez költözködést, utazási többletköltség et jelentene a bíráknak is.