Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. április 24 (74. szám) - A közbeszerzésekről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
2040 indítványaim és más képviselőtársaim módosító indítványai is ebből a szempontból igyekeznek javítani a törvényj avaslat rendelkezésein. Alapjában véve két körbe foglalhatók azok a módosító javaslatok, amelyek mellett érvelni kívánok. Az egyik kör a 61. pontban a 34. § (1) bekezdéséhez kapcsolódik. Arról van itt szó, hogy jelenleg a törvényjavaslat két lehetőséget ad az ajánlatkérőnek, tehát a kiíró állami vagy önkormányzati szervnek arra, hogy milyen szempontok szerint ítélje meg az ajánlatokat. Az egyik lehetőség, amit lehetővé tesz a törvényjavaslat, hogy a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás szerint, a másik lehetőség, hogy az összességében legelőnyösebb ajánlat szempontjából mérlegelje, bírálja el az ajánlatokat. Nos, én azt gondolom, hogy az első lehetőség a má sodiknak egy alesete, egy ritka esete. Vannak ugyanis olyan esetek, amikor nincs más érdemi szempont, mint az ár, aminek az alapján el kell bírálni. Az esetek többségében azonban az üzleti életben egy beszerzésnél sok más szempont is van, és az a kívánatos , hogy az ajánlatkérő a különböző szempontokat együttesen mérlegelje - ezt fejezi ki a második lehetőség a törvényjavaslatban. Amennyiben nincs más mérlegelhető szempont, akkor a második lehetőség átalakul az elsővé, hiszen az összességében a legelőnyösebb ajánlat nem más, mint az olcsóbb ajánlat. Tehát ha nincs más szempont, amit mérlegelni lehetne, akkor fölösleges két lehetőséget megjelölni. Ha viszont van más szempont, akkor nem kívánatos arra a lehetőségre felhívni az ajánlatkérők figyelmét, hogy figye lmen kívül hagyhatják, ha tetszik, az áron kívüli szempontokat. Szerintem ez rossz irányba vezeti az ajánlatkérőket, ezért azt javaslom a módosító indítványomban, hogy hagyjuk el a törvényjavaslat 34. §ában elsőként említett lehetőséget. Legyen csak az ös szességében legelőnyösebb ajánlat a mérlegelés kritériuma, s ha nincs más szempont, mint az ár, akkor ez automatikusan az árat teszi kritériummá, de ha van más szempont, akkor ne hívjunk fel ennek figyelmen kívül hagyására. Azt javaslom ezért, és a gazdasá gi bizottság többsége támogatta is ezt a javaslatomat a bizottsági vitában, hogy hagyjuk el itt az "a" betűvel jelölt lehetőséget, és ennek megfelelően későbbi pontjait is módosítani kellene a törvényjavaslatnak, amely javaslataim a 62., 63. és 97. pontokb an szerepelnek, de ezeket nem kívánom külön indokolni, mert ezek az imént előadott indoklásból következnek. Ennek a javaslatnak az elfogadása megítélésem szerint hatékonyabbá tenné a közbeszerzési eljárást. További javaslataim elsősorban tisztábbá tennék a közbeszerzési eljárást, hozzájárulnának a közbeszerzési eljárás során a korrupciós veszélyek visszaszorításához. A közbeszerzési eljárások során a legnagyobb veszély az az összejátszás, ami az ajánlatkérő, tehát az állami önkormányzati vagy más gazdasági szerv, mint vásárló és az ajánlattevők, tehát a szállítók között kialakulhat, s aki a gazdasági életben járatos, az tudja, hogy gyakran ki is szokott alakulni. Nagyon fontos ezért, hogy az eljárás szabályait úgy próbáljuk rendezni, hogy az ilyen típusú öss zejátszás lehetőségeit minél inkább korlátozzuk. Ezt a célt szolgálja egész sor módosító javaslatom. Például a 67. pontban a 38. § (1) bekezdéséhez fűzött módosító javaslat még azt mondja ki, hogy amennyiben az ajánlattevő további tájékoztatást kérhet az a jánlatkérőtől, akkor ezt a tájékoztatást hozzáférhetővé kell tenni más ajánlattevők számára is. Ezt a célt szolgálja a 71. pontban említett javaslatom, amely azt mondja ki, hogy az ajánlatot az ajánlattevőnek két külön borítékban kell benyújtani. Az egyik boríték az ajánlat érdemi részét tartalmazza, a másik boríték pedig a különféle előírt igazolásokat, és amit egy későbbi pontban, a 83. pontban szereplő módosító indítványom tartalmaz, az ajánlatok értékelésekor először csak azt a borítékot szabad felnyitn i, amely a különböző igazolásokat tartalmazza, és az ajánlat érdemi részét tartalmazó borítékot pedig csak akkor, ha a szükséges igazolások hiánytalanul benne voltak a másik borítékban.