Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. április 24 (74. szám) - Határozathozatal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1995. évi költségvetéséről szóló törvény hatálybalépéséig szükséges egyes rendelkezésekről, valamint a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról rendelkező 1994. évi C... - Határozathozatal a környezet védelméről szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
2000 Péter képviselőtársunk felszólalásában szerepelt az a megközelítés, hogy azért van nagyon nagy szükség a vétségi eljárások tárgyaláson kívüli, tárgyalás mellőzésével történő elbírálására, mert így az igazságszolgáltatásnak több ideje marad a bonyolultabb, vitatottabb ügyek elbírálására - legalábbis így fejezte ki magát Hack Péter képviselőtársunk a 6674. old al tanúsága szerint. Úgy gondolom, aki gyakorló jogász, az tudja, hogy az állampolgárok számára nem léteznek fontos és kevésbé fontos ügyek, mindenkinek a saját ügye a legfontosabb. Úgy pedig nem lehet az eljárásjogot modernizálni, hogy már eleve az ügyek egy részét kevésbé fontos ügynek minősítjük, lényegét tekintve kirekesztjük az alkotmányossági eljárás keretei közül, míg más ügyekre azt mondjuk, hogy ezek aztán alkotmányosak, itt már érdemes időt is, gondot is fordítani a büntetőeljárásra, mert itt az a lkotmányosság védelme fontos a mi számunkra is. Azzal nem lehet vitatkozni, hogy az eljárás gyorsítása alapkövetelmény, hiszen ezt a jogharmonizációs törekvéseinkkel kapcsolatos európai uniós eljárások is igen fontosnak tekintik. De itt meg kell állnom egy pillanatra, ugyanis én vitatkozom azzal, hogy vajon szabade addig elmennünk, ameddig a mostani módosítás eljutott, nevezetesen, hogy a beismerő vallomás egyedüli vagy ügydöntő bizonyítékként való elfogadását is lehetővé kívánja tenni. Itt utalnék arra, h ogy a nyilvános meghallgatás intézménye a mi viszonyaink között erősen vitatható, hiszen a vádlott a beismerő vallomás után - még akkor is, ha a bíró az eljárás keretein belül figyelmezteti arra, hogy ha most beismerő vallomást tesz, azt később már nem von hatja vissza - nem hivatkozhat arra, hogy nem önszántából tette a beismerő vallomást. Úgy gondolom, hogy nekünk a büntetőeljárás modernizálásánál abból a tényleges helyzetből kell kiindulnunk, amibe a magyar büntetőeljárásjog rendszere került. Itt pedig, bizony, elmúltak úgy évtizedek, hogy a vádlotti jogok semmilyen valóságos elismerésre nem kerültek. Az elmúlt évtizedekben sorozatosan találkozunk olyan beismerő vallomásokkal, ahol utólag kiderült, hogy a valóságban semmiféle beismerő vallomásnak nem lett volna szabad megakadályoznia az igazság felderítését, mert az elkövető, aki magára vállalta a bűncselekmény elkövetését, nem is követhette el a terhére rótt bűntettet ilyen, olyan, amolyan okból. (16.30) Tehát számos esetben kiderült, hogy a büntetőeljárá s során történő beismerő vallomásnak nem lehet jelentőséget tulajdonítani. Úgy gondolom, nem egyszerűen az Igazságügyi Minisztérium elhatározásán múlik az, hogy egy újfajta eljárásjogi rendet kialakítva, mától kezdve kitűzik a nyilvános meghallgatást, enne k keretein belül figyelmeztetik a vádlottat, és így már semmiféle justizmord nem fog előfordulni. Ehhez ugyanis át kellene alakítani a teljes rendőrséget, át kellene alakítani a teljes bíróságot, hiszen még ott vannak hivatalban azok a rendőrtisztek, rendő rnyomozók, akik a törvénytelenségek sorozatát elkövették, az ügyészségeken, a bíróságokon ott vannak azok az ügyészek, azok a bírók, akik a törvénysértő ítéleteket gátlástalanul meghozták. Úgy gondolom, nem lehet most az eljárásjogot ezeknek az ügyészeknek , bíróknak, rendőröknek a kezébe letenni, mert ahhoz az egész eljárásjogi rendszerünket át kellene alakítanunk. Meg kellett volna történnie a valóságos rendszerváltoztatásnak a rendőrségen, a bíróságon, az ügyészségen belül, hogy a beismerő vallomásnak egy általán ilyen fokozott jelentőséget lehessen tulajdonítani. Egyebekben pedig nekem személy szerint az az álláspontom, hogy a tárgyalás mellőzésével kiszabható büntetések közül a foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől való eltiltás vagy felfüggesztett s zabadságvesztés büntetést kiszabni jogállami körülmények között nyilvánvalóan egyszerűen nem lehet. Ha az igen tisztelt képviselőtársaim meg fogják szavazni az ezzel kapcsolatos előterjesztéseket, akkor vegyék tudomásul, hogy sokkal távolabbra kerül tőlünk a többpárti parlamenti demokrácia kialakíthatósága, mint azt bárki is hinné; jogállami körülmények között a büntetőeljárás ilyen módon történő egyszerűsítésére nincsen lehetőség. Én pont az ellenkező jogfejlődési iránynak vagyok a híve, azt mondom, hogy m ég a szabálysértési eljárásoknak is nyilvános tárgyaláson kell megtörténni, egyáltalán a tárgyalás nyilvánosságának a kizárása az alkotmányosság súlyos sérelmét jelenti egy olyan társadalomban, ahol évtizedeken keresztül vádelvű bíráskodás folyt. Ha az ügy észség valakivel kapcsolatban kiadott
