Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 7 (53. szám) - A Duna egyoldalú elterelése miatt szükséges teendőkről szóló 25/1994. (IV.13.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ):
183 valamivel többen támogatják a fenékküszöböt, mint ahányan nem, de jelentős mind a két félnek az érvrends zere. (Csóti György: Honnan veszed ezt?) Nálunk, az SZDSZnél. (Zaj.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Juhász Pált illeti a szó. JUHÁSZ PÁL (SZDSZ) : Ha szorosan nézzük a kérdést, itt nem vízlépcsőkérdésről van szó, nem szlovákmagyar viszonyról, bár ezekkel mind kapcsolatos, hanem egy nagyon egyszerű ügyről, arról is, amiről Raskó úr is beszélt: hogy a fenébe lehet egyszerűbben, olcsóbban és biztonságosabban vizet adni a Szigetköznek a sanyarú állapotok között. Ezeket a sanyarú állapotokat az a há rom dolog nagyon jól jellemzi, amit Torgyán úr is nagyon világosan és plasztikusan elmondott a szónoklatában. Tévedés ne essék: nem az ott említett három ügy valamelyikének a megoldásáról van szó. Nyilvánvalóan nem megoldhatók annak az őrült műszaki rögesz merendszernek a következményei, amelyek abból adódnak össze, hogy két valóságos problémát és egy ábrándot egy csomagban akartak kezelni eleink egy nemzedéken keresztül, és amiből a lépcsők, a hajóút és a turbinák összekapcsolása született meg. Az ebből fak adó problémákat nem tudjuk megoldani. Az abból fakadókat sem tudjuk ezzel a dologgal megoldani, hogy Szlovákia átvette magához a Dunát. Lehet, hogy háromnégy évvel ezelőtt ez ellen tehettünk volna valamit, ma már semmit, mert átvette, most már valóban a b íróságra kell hagyatkoznunk, hogy ebből mi következik. De még a harmadik kérdést sem tudjuk igazán megoldani, hogy az így kialakult vízhiány következményeit felszámoljuk. Akár a szivattyús megoldás marad, akár a fenékküszöb mellett döntünk, látnunk kell az t, hogy a felmerült, kifejezetten a Szigetközt érintő problémákat sem tudja megoldani egyik sem. Ilyen értelemben illúzió lenne, ha akár csak a harmadik probléma megoldását keresnénk. Valóban csak arról az egyszerű kérdésről van szó, hogy amit teszünk, hog yan biztonságosabb és olcsóbb. Ha műszakilag nézzük, nincs miért kétségbe vonnunk, hogy mind a két kormány döntése megalapozott volt: az Antallkormányé is és a mostanié is - feltehetőleg gazdagabb műszaki választék alapján tudták meggondolni, hogy mit tes znek. Ne felejtsük el, az Antallkormány ugyanezt javasolta, teljesen függetlenül attól, hogy volte éppen Antall és Mečiar közt találkozó vagy nem, tehát ez nem erre vonatkozik. Bár tény, hogy minden kormányfőnek vannak politikai szempontjai is. Én betenn ém a nagy idealisták közé, akik feszültségenyhítésre törekedtek: nemcsak Kádárig, hanem Antallig és a mai Európai Közösséghívőkig tovább húznám ezt a sort. (19.30) Tehát nyilván ezek a motívumok is szerepet játszottak, de döntően ez műszaki meggondolás vo lt. Miért válik mégis politikaivá az ügy? Tulajdonképpen azért, mert nagyon keserű csalódások miatt hozzászoktunk, hogy a műszaki produktumok túl sok emberi viszonyt döntenek el, sokkal több emberi viszonyt döntenek el, mint amennyi először látszik, és ezé rt minden műszaki produktum - pláne, ha kicsit is a politikai figyelem középpontjába kerül - a hozzá kapcsolódó szimbolikus tartalmakat, szorongásokat, vágyakat hordja magán. Amikor róla véleményt mond az ember, valójában nem műszaki véleményt mond, vagy a mikor a hágai per kilátásairól véleményt mond, nem jogi véleményt mond - mert sem a műszaki dolgokhoz nem értünk, sem a jogi dolgokhoz nem értünk , hanem szorongásaink, vágyaink, előítéleteink halmazát rakjuk bele ebbe a szimbolikus dologba. Mi egy amatőr testület vagyunk, egy parlament, ne is próbáljunk úgy csinálni, mintha szakemberek lennénk. Nekünk, amikor itt állást foglalunk, azzal kell szembenézni, hogy a saját
