Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 20 (65. szám) - A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - IZSÓ MIHÁLY (FKGP):
1146 A szabadalom megadása után a legtöbb esetben a szolgálati szabadalom tulajdonosa lemond a szabadalmi jogró l a szerzői jogra bejelentett személyek javára, majd annak hasznosítási jogát később megvásárolja, így biztosítva saját - legtöbb esetben vezető beosztású - dolgozóinak a találmányi díjért közösen megállapított egyszeri összeget, és a használatba, alkalma zásbavétel már mellékes is lehet. Ezzel szemben a magánfeltalálóknak nem áll rendelkezésükre az a technikaiműszaki és komplett szellemi háttér, amely az ötlettől a megvalósításig és az alkalmazásbavételig - vagyis a sorozatgyártásig - és forgalmazásig szü kséges lenne. Ezt a folyamatot nevezzük idegen szóval innovációnak. Könnyen belátható, hogy míg a szolgálati szabadalmak esetében az innovációs folyamatot nem a feltalálók finanszírozzák, addig a magánszabadalmak bejelentőinek az alábbi választási lehetősé gei vannak: vagy önmaga finanszírozza a teljes innovációs folyamatot, vagy ha arra nem képes, akkor részben értékesíti találmányát, és csak az innováció többi részét bízza másra - ez részben tőkét, részben hozadékmegosztást igényel , vagy átruházza szabad almát a hasznosítóra. (17.30) Ebben az esetben az eddig felmerült szabadalmaztatási költségek egy része megtérül a hasznosítás folyamán keletkező hozadékból, a hasznosítási szerződésben foglaltaktól függően mintegy 810 százalékban. Természetesen a tiszta nyereség is megosztható lenne, ez azonban attól függ, hogy milyen megosztási szerződést tud kötni a feltaláló a hasznosítóval. Ebben különböző szubjektív tényezők is közrejátszanak: hogyan tudja ellenőrizni a valós nyereséghányadot, vagy a konkrétabb terme lői ár, illetve eladási ár mellett dönteneke. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a hasznosító minden kifizetésre kerülő összeget beépít a termék árába, ez viszont az értékesíthetőség legfőbb akadálya is lehet, mert egy irreális árral meg lehet ölni magát a terméket is. Tudomásul kell venni azt is, hogy egy szabadalom már akkor is szabadpiaci árú volt, amikor minden más árucikknek rögzített ára volt. Gondolom, könnyen belátható, hogy ez akkor sem a magánfeltalálók érdekében volt í gy, csak remélhetjük, hogy a gazdasági és piaci helyzet teljes megváltoztatásával, a teljes magánosítással a fenti anomáliák is megszűnnek. Így mind több gyártó felismeri azt a követelményt, hogy a magyar találmányból magyar árut gyártson a magyar vásárlón ak, a magyar találmányból magyar árut exportáljon külföldre is. Itt okvetlenül meg kell jegyezni, hogy a magyar feltalálók nem politikai megfontolásból végzik áldásos vagy áldatlan tevékenységüket, de hatását kivédeni nem tudják. Az utóbbi időkben a külföl di bejelentések csökkenésének oka nem az érdektelenségben vagy a fejlesztések hiányában keresendő, hanem más tényezők mellett inkább a külföldi magánosítás beindulásával magyarázható. Egyszerűen belátható, ha egy külföldi vállalkozó részt vesz a magyar mag ánosításban, saját termékeivel és újdonságaival könnyen lefedi a magyar piacot, miközben őt nem veszélyezteti a magyar szabadalombitorlás, sőt: a magánosított magyar gyárból látja el a szabadalmára irányuló külföldi igényeket is. A összes belföldi szabadal mi bejelentések számának csökkenését több szempont szerint kellene vizsgálni. Itt minden tényezőt teljes mértékében ellenőrizni nem lehet, azonban meg kell állapítani, hogy az alapoktatástól a szakismeretek oktatásán keresztül - a gyakorló szakemberi végze ttségi szint figyelembevétele nélkül - az esetleg megkívánt vagy kívánatos ismeretek hiányosak, ami sok egyéni kudarcot és szakmai bátortalanságot is eredményez. Az alkotókészség elleni legnagyobb merénylet azonban az egyre csökkenő jövedelem, amely nagyon komolyan befolyásolja a gondolkodás szabadságát és annak korlátokat is állít, hiszen az ötlet találmányi bejelentési szintű kidolgozása már önmagában is költségigényes. 1990. december 31ig egy megadott szabadalom fenntartási illetéke egyöt évig 3 ezer f orint volt évente, 1620 évig pedig 12 ezer, tehát ötévenként 3 ezer forintos emelkedést jelentett. 1991ben a szabadalom fenntartási illetéke 100 százalékkal, majd 1992ben további 50 százalékkal emelkedett, így ma már az első öt évi 3 ezer forint helyett évente 9 ezer forintot, a 1620 évi 12 ezer forint helyett
