Országgyűlési napló - 1994. évi téli rendkívüli ülésszak
1995. január 31 (51. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SOLYMOSI JÓZSEF, a mezőgazdasági bizottság előadója:
278 Az azóta történtek alapján azo nban úgy jártunk, mint a viccbéli ember, aki egy véleményét indokolatlan pesszimizmus címkével kapta meg, s erről utólag kiderült, hogy túlzott optimizmusnak bizonyult. Azt gondolom, hogy alapvető változások álltak elő a kormányzat szemléletében. És ezért jogos volt az ellenzék fölvetése tegnap is: kár belemenni e törvény tárgyalásába. Belementünk; hát addig fogjuk most akkor nyúzni, ezt a rétestésztát húzni, amíg valami ki nem alakul belőle. Meglátjuk, hogy mi! Még egyetlen gondolatot engedjenek meg nekem elmondani: nevezetesen azt, ami nagyon is felmerült azért a foglalkoztatási bizottság - és sajátos profiljába tartozó módon merült föl a foglalkoztatási bizottság - ülésén, nevezetesen, hogy nevetségesen sekélyek azok a jogosítványok ebben a törvényben, me lyeket a munkavállalói érdekképviseletek kaptak. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez így elfogadhatatlan! Megtudhatják ezek a képviseletek, hogy miről szól a dolog, és a véleményüket elmondhatják. Ez a véleményezési jog semmifajta érdemi jogosítványt nem jelent, és a munkavállalók kiszolgáltatottságát a fejük fölött zajló privatizációban egyáltalán nem csökkenti. Tartalmi ügyekről nyilván a pártok vezérszónokai fognak szólani. Néhány tartalmi kérdés fölmerült a bizottság ülésén; de ezt, hogy ne vegyem el az ellen zéki vezérszónokok kenyerét, a továbbiakban nem kívánom ismertetni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Most a mezőgazdasági bizottság álláspontjának ismertetése következik. Megadom a szót Solymos i Józsefnek, a bizottság előadójának. DR. SOLYMOSI JÓZSEF , a mezőgazdasági bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök asszony. A mezőgazdasági bizottság az elmúlt hét szerdáján megtárgyalta a törvénytervezetet, és egyhangú lag alkalmasnak tartotta az általános vitára. Ugyanakkor a bizottság a vita e szakaszában is szükségesnek tartja, hogy néhány általános és speciális kérdésről elmondja a véleményét. A mezőgazdasági bizottság általában egyetért azzal, hogy előnyt kapjon a k észpénzért történő privatizáció, hisz ismeri az ország jelenlegi gazdasági helyzetét. Ugyanakkor aggodalmát is megfogalmazta azzal, hogy a készpénzért történő privatizáció eléggé óriási hátrányt jelent a magyar befektetők számára, és nem érzi azokat a gara nciákat, amelyekkel ezt a problémát, ezt a hátrányt kisebbíteni lehetne a magyar befektetők részére. Kormánypárti oldalról hangzott el, a bizottsági tagok nem érzik, hogy megfelelő súllyal visszaköszönnének a mezőgazdasággal kapcsolatban azok az igények, a melyeket a kormányprogram során már korábban megfogalmaztunk. Megfogalmazásra került, hogy a mezőgazdaság egy sajátos ágazat, és nem képzelhető el, hogy a mezőgazdasággal kapcsolatos privatizáció a mezőgazdaság sajátosságait figyelembe vevő speciális techn ikai eljárások nélkül történjen meg. Többen aggodalmukat fejezték ki: nem érzik, hogy az a sokat vitatott gond, probléma, amelynek során az alapanyagtermelők közeledhetnének a feldolgozáshoz, most a jelenlegi elképzelések között visszaköszönne. Néhány ter ületen speciális vélemények is elhangzottak. Általában aggodalommal szóltak az erdők privatizációjával, privatizálhatóságával kapcsolatban, de azt hiszem, a miniszter úr expozéjában ezzel kapcsolatban már megnyugtató választ adott. Felvetődött a Balatoni H algazdaság privatizációjával kapcsolatos aggodalom, és TokajHegyaljával kapcsolatban is elhangzottak aggodalmas kérdések. Ellenzéki oldalról a Független Kisgazdapárt részéről reményüket fejezték ki, hogy talán ez a privatizációs folyamat szakít az elmúlt négy év gyakorlatával. Ők a jelzőt is mondták ehhez, amit nagyon sokszor hangoztattak az elmúlt négy év során; én nem akarom ezt megismételni. Ugyanakkor