Országgyűlési napló - 1994. évi téli rendkívüli ülésszak
1995. január 31 (51. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter:
263 vagyon eladásából, hanem tőkeemelésből származott, még azt is mondhatnánk, hogy '94 nem volt rosszabb, mint 1993. A gond ott van, hogy '94ben a privatizáció drámai módon eltolódott a kedvezményes, hiteles, és a kárpótlási jeggyel történő fizetések irányá ba. Az elmúlt évben a devizabevételek aránya nem érte el a 10 százalékot sem, '93ban ez még 67 százalék volt, és a hazai készpénzes vásárlás aránya is éppen hogy csak meghaladta a 10 százalékot. Az összes többi fedezet hitel és kárpótlási jegy volt. Még e gy ilyen "sikeres" év, és belerokkan az ország. Zárójelben jegyzem meg, mert nem titok, hogy a csökkenő készpénzbevétel miatt az elmúlt év utolsó napjaiban az ÁV Rt. 150 millió dollár értékű hitelt volt kénytelen felvenni annak érdekében, hogy eleget tehes sen a költségvetéssel szemben vállalt minimális kötelezettségeinek. Tisztelt Ház! Az a tény, hogy most félúton tartunk a privatizációban, részben könnyíti, részben nehezíti a dolgunkat. Könnyíti, mert az összes érdekelt fél ismeri a játékszabályokat, és so k tapasztalatot gyűjtött. Most csak az állam nevében szólhatok: mi is tapasztaltabbak vagyunk, mint négy évvel ezelőtti elődeink. Másrészről viszont nehezebb is a dolgunk, mert a könnyen eladható cégek nagy része elkelt, s ami még maradt, az is napról napr a veszít értékéből. Sokszor felvetődik az a kérdés, miért tűrte az előző kormány és miért tűri a mostani, hogy az állami tulajdonban lévő társaságok feléljék vagyonukat - vagy ahogyan sokan egészen durván, de nem teljesen alaptalanul fogalmazzák, hogy ello pjanak mindent, ami érték. Miért nem csinál a kormány végre rendet? - kérdezik sokan. Akik így gondolkodnak, azok úgy vélik, hogy vezetőcserékkel, folyamatos ellenőrzéssel, kézi vezérléssel ezen a problémán úrrá lehet lenni. Ha nem akarjuk becsapni magunka t, akkor őszintén be kell vallanunk, hogy ez illúzió. Ma Magyarországon piacgazdaság van és többpárti demokrácia. Liberalizált a külkereskedelem, a pénzforgalom, nincs ár- és bérszabályozás, nyitottak a határok. Egyszerűen képtelenség azt gondolni, hogy az ok az ellenőrző mechanizmusok, amelyek negyven éven keresztül viszonylag hatékonyan védték a köztulajdont a magáncélú gazdagodással szemben, a mai körülmények között is működhetnek. Tíz évvel ezelőtt az ország volt centralizált és zárt, a társadalom volt s zigorúan ellenőrzött, ma nem ilyen világban élünk. 1990ben a versenyszférában a vállalatok száma nem érte el a kétezret. Ma biztosan százezer felett van a vállalkozások száma, ebből legalább ötezerben van közvetve vagy közvetlenül kisebbnagyobb mértékben állami részesedés. Ha akarnánk sem tudnánk minden gyárkapu elé őrszemet állítani, s minden számlát pénzügyi szakemberrel ellenőriztetni. Ám tételezzük fel egy pillanatra, hogy Magyarország a szentek országa és egyetlen állami érdekeltségű cég vezetőjét va gy alkalmazottját sem vezeti nyereségvágy - az állami szektor vagyonvesztését akkor sem lehetne megállítani. (9.30) A privatizációs folyamat félidejében pusztán az a tény, hogy még nem dőlt el, hogy egy adott vállalatnak lesze új tulajdonosa, és ha igen, akkor az ki, olyan zavart visz a gazdálkodás folyamatába, amelyet becsülettel, szorgalommal és csupán ügyességgel nem lehet ellensúlyozni. Ha egy vállalat jövője bizonytalan, az szükségszerűen vagyonvesztést eredményez, hiszen ilyen körülmények között egye tlen bank sem hajlandó hitelt nyújtani távlatos fejlesztési tervekhez, külföldi partner nem ír alá kooperációs szerződést, egyszóval a körülmények arra kényszerítik a vállalatot, hogy napról napra éljen. Ezért fontos, hogy mindenütt, ahol privatizálni akar unk, valóban gyorsítsuk a folyamatokat. Az elmúlt hónapokban lezajlott viták során többször is elmondtuk, hogy a kormány általában nem tartja célravezetőnek az előbb feljavítani, azután eladni elképzelést. Vajon miért? Nagy a veszélye annak, hogy a vagyonk ezelő, mint ideiglenes tulajdonos olyan átszervezéseket, olyan beruházásokat hajt végre, amelyekkel az új tulajdonos nem tud azonosulni. Ha ez így van, akkor a feljavítás után aligha lehet megkapni azt, amibe az egész akció az adófizetők pénzét költő kormá nyzatnak kerülne.
