Országgyűlési napló - 1994. évi téli rendkívüli ülésszak
1995. január 31 (51. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter:
264 Az elmúlt négy év tapasztalataiból azt a tanulságot is levonhatjuk, hogy egyértelműbben kell eldönteni, melyek azok a tevékenységek, illetve társaságok, ahol a kormányzat fenn kívánja tartani magának az érdemi beleszólás jogát. Ilyen eset ekben egyazon társaságon belül az állam és a magántőke lehetőség szerint ne társuljon, s ha ilyen helyzet már előállt, akkor azt célszerű megszüntetni. Arra természetesen lehet és kell is törekedni, hogy egy adott vállalaton belül a belföldi vagy külföldi magánbefektetők mellett magyar kisbefektetők is tulajdont szerezzenek. Az is jó megfontolás, ha az állam egy nagy vagyonértékű társaság kisebbségi részvényeit befektetési céllal tárcájában tartja. Nem kell mindent, ami eladható, azonnal pénzzé tenni. Ez jó alapelv. Az állam azonban lehetőség szerint tartózkodjék attól, hogy céltudatos szakmai befektető mellett akár többségi, akár kisebbségi pozícióban folyamatos alkudozásra kényszerüljön valós vagy vélt ágazati célok megvalósítása érdekében. Van egy jól ism ert közmondás: Közös lónak túrós a háta. Így van ez a vegyes tulajdonú társaságok esetében is. A gyakorlatban kiderül, hogy ezekben a társaságokban a nem állami partner, akár külföldi, akár hazai legyen az, behozhatatlan helyzeti előnnyel rendelkezik az ál lamot képviselő szervezetekkel szemben. Így az ÁVÜ vagy az ÁV Rt. az esetek többségében akkor is kiszolgáltatott helyzetbe kerül, ha ő a többségi tulajdonos. A tapasztalatok szerint ugyanis a valóságban nem húzható éles határvonal a kis és nagy döntések kö zött. A stratégiainak mondott nagy döntések, amelyekre vonatkozóan esetleg a szindikátusi szerződés különleges jogokat biztosít a magyar államnak, rendszerint akkor születnek, amikor a kis lépések nyomán valójában már nincs is mód az igazi választásra. Ez a tanulsága szinte valamennyi olyan ügynek, például a Chinoin, a Tungsram, a Hungária Biztosító esetében, ahol a magyar fél komoly tőkeerővel rendelkező nyugati partner mellett próbálta érvényesíteni tulajdonosi jogait. Persze azt is látni kell, hogy a pri vatizáció, vagy vagyonkezelés dilemmája a viták során sok esetben nem mikro, hanem makroökonómiai összefüggésekben merül fel. Mi lesz az országgal - kérdezik ilyenkor , ha a privatizációs kereslet elégtelensége miatt a gazdaság meghatározó része az állam nyakán marad? A kormányzat nem tűrheti tétlenül, hogy ezek a társaságok mind csődbe menjenek, de legalábbis napról napra araszoljanak a csődközeli állapot felé. Nem vitatva e gondolatmenet valódi magvát, szükségesnek látszik annak hangsúlyozása, hogy az á llamhoz tartozó vagyoni körben a foglalkoztatás még ma is erősen koncentrált. Az állami többségi tulajdonú társaságok közel 400 000 fős létszámából mintegy 90 000en a nagy közszolgáltatók alkalmazásában állnak, tehát azokon a területeken, ahol a privatizá cióhoz szükséges alapvető kormányzati döntések '94 novemberében már megszülettek. Ebből pedig az következik, hogy a nagy közszolgáltatók sikeres privatizációja, valamint a '95ben lebonyolódó egyszerűsített privatizáció után a versenyszférában működő, több ségi állami tulajdonlású társaságok meglehetősen diffúz halmazt fognak képezni. Arra kell számítani, hogy lesz egy olyan, 200300as kis- és középvállalatokból álló társasági kör, amelyre nincs vevő, de amellyel, némi leegyszerűsítéssel szólva, az államnak sem érdemes tovább vesződnie. Ehhez képest minőségileg más kérdés, hogy '98 után mi történjék a tartós állami tulajdonnal, tehát azokkal a társaságokkal, illetve részvénycsomagokkal, amelyek a magyar állam tulajdonában maradnak, mint például a MÁV, Matáv 25 százalék plusz 1 szavazati aránya, valamint azokkal a nagyvállalatokkal, amelyeket valamilyen okból esetleg mégsem sikerül privatizálni az elkövetkezendő három évben. Ebben a kérdésben a törvényjavaslat tudatosan nem foglal állást, mert abból indul ki, hogy '97'98ban az egész kérdéskört ismét célszerű átgondolni. Tisztelt Ház! A kormány négy évre szóló privatizációs stratégiája és az önök előtt fekvő törvényjavaslat a készpénz ellenében történő privatizációt helyezi előtérbe. Nyilvánvaló azonban, hogy ez az elv megszorítások nélkül csak arra a nagyvállalati körre érvényes, amelyet tőkeerős nemzetközi társaságoknak lehet és kívánunk értékesíteni. Ebben a körben bűn lenne, ha nem ezt tennénk. Mi is jól tudjuk, hogy a még állami tulajdonban lévő közép- és kisvállalatoknál az esetek
