Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 28 (40. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - VARGA MIHÁLY (Fidesz):
2549 Épeszű ember nem támogathat olyan költségvetést, amely pusztán vért és könnyeket ígér - mondta Pető Iván vezérszónoki beszédében. Épeszű ember valóban nem támogathat olyan költségvetést, amely úgy kér tehervállalást a választópolgároktól, hogy nincs meg b enne a hosszú távú kilábolás, a gazdasági növekedés feltételei megteremtésének a reménye. Így valóban nincs értelme magasabb adóterheket, szűkebb reálértékeket számon kérni vagy adni. Így igazából nincs értelme annak az áldozatvállalásnak, amit a pénzügymi niszter úr a lakosságtól kért. Ezért elodázhatatlan lett az államháztartás reformja, a kiadási tételek felülvizsgálata, amit évek óta hiányolunk; de hadd tegyem hozzá, hogy a deficit csökkentéséhez ez is kevés lesz. Hiszen valamennyien tudjuk - azt hiszem, ebben a patkó egyik oldalán sincs vita , hogy az államháztartási reform megindítása rövid távon vélhetően növelni fogja a kiadásokat. Ez nem járul hozzá a deficit csökkentéséhez, és nem járul hozzá ahhoz, hogy rövid vagy középtávon érdemben nagyságrendek kel tudjuk csökkenteni a lakossági és a vállalkozói adóterheket. Nem értek egyet Bauer Tamásnak azzal a kijelentésével, hogy a deficitet pusztán az előző kormány működése vagy tevékenysége okozta. (Bauer Tamás: Nem ezt mondtam!) A jegyzőkönyvből visszakere shető! Azt hiszem, ő legalább ugyanúgy tudja, mint én, hogy az előző kormány is, bár valóban hozzájárult azzal, hogy a deficites költségvetésekkel növelte ezeket a terheket, azonban nem lehet megkerülni az államadósság terheinek azon növekedéseit, amelyek mintegy lavinaszerűen növelik ezeket a kiadásokat. Ha valaki összehasonlítja a '94es és a '95ös költségvetést, akkor láthatja, hogy az államadósság kamatterhei nőnek lavinaszerűen, és ez az, ami a deficitet érdemben nagyságrendekkel növeli. Nem igaz tehá t az a kijelentés, hogy pusztán az előző kormány vagy kormányok tevékenysége borítja föl a költségvetés egyensúlyát. Fel kell tennünk a kérdést, hogy igazából vannake források az államháztartási reformhoz, igazából vannake forrásaink a gazdasági növekedé s megteremtéséhez. Urbán László hosszabban beszélt erről a kérdésről, nekem szűkebb időkeret adatott meg, így most csak utalnék arra, hogy ha valóban külső forrásokat keresünk, akkor pusztán az a 1,52 milliárd dolláros tőkebeáramlás, ami évek óta van az o rszágban, az ehhez a reformhoz, ehhez a gazdasági átalakításhoz kevés. Nem elég azt mondanunk s nem elég azt várnunk a nyugattól, hogy külföldi segítségnyújtással ezeket a terheket vegye le a vállunkról, és nem elég pusztán 2 milliárd dolláros segítségnyúj tást kérni az ország gazdasági átalakításához, mint ahogy azt a pénzügyminiszter úr tette. Ehhez konkrét, precízen lebontott tervek szükségesek. Így nyilván nem fogunk szimpátiára találni, ha pusztán kérünk és nem mondjuk meg, hogy ennek a kérésnek mi a fe lhasználási, mi az alternatív célja. Külső forrásaink növelését megnehezíti az is, hogy a nemzetközi tőkeexport tendenciái megváltoztak a '90es évek elején, olyan új vetélytársaink vannak a világban, mint a CEFTAországok - itt Csehország, Lengyelország, Szlovákia jön számításba , amelyek versenyeznek velünk ezen a tőkepiacon a tőkeimportért. Egyrészt ezekkel az országokkal szemben kell tartanunk a versenyt, másrészt pedig tartanunk kell azokkal az Európai Unión belül lévő perifériaországokkal - Írország, Portugália, Spanyolország, Görögország , amelyek szintén jelentős tőkefelhasználói a világnak. Ezekkel nem lesz könnyű, különösen nem úgy, ha az Európai Unión belüli feltételek megnehezítik azt, hogy mi ezeket a tőkéket ide tudjuk csábítani. Belső forrásaink szintén hiányosak, hiszen ahhoz, hogy a beruházások látványos növekedése menjen végbe, hogy az exporttámogatások érdemben nőjenek és nagyobb exportra legyen lehetőség, ahhoz a termelési költségeinket csökkenteni kell. Márpedig ez Magyarországon az utóbbi három évben folyamatosan növekedett. Ebben mind Csehország, mind Lengyelország - legalábbis a statisztika ezt bizonyítja - megelőz bennünket. Hadd tegyem hozzá, hogy Csehországban volt egy olyan drasztikus bérintézkedés, ami a bérkiáramlást szűk ítette, ezt a cseh kormány politikailag tudta vállalni; Lengyelország egy más utat választott a Barcelowiczféle terv megvalósításával, de mind a kettőnek az volt a végeredménye, hogy csökkentek a termelési költségek, és mind a két ország exportja versenyk épessé vált.
