Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 16 (34. szám) - A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. SZAKÁL FERENC (KDNP):
2037 részt vett - folyt itt le a parlament előt t. Utána - emlékezünk jól - a gazdasági bizottságban a kormány javaslatát szinte átírták, hosszú vitát követően született meg végül is az a törvény, - úgy gondolom, a körülményekhez képest jól megfelelt a követelményeknek , amely egy ilyen jogintézményt valóban európai módon kívánt szabályozni. A helyzet azonban - a kiindulópont - egyáltalán nem volt európai. Hát, mindannyian tudjuk, hogy az a szövetkezeti struktúra, ami itt létrejött, egyáltalán nem spontán módon, hanem fölülről és erőltetetten, az nem v olt alkalmas arra, hogy egyik pillanatról a másikra átállítható legyen egy olyan szisztémába, amely az európai elvek szerint épül fel és amely a parlament által megalkotott szövetkezeti törvény szerint így kívánta alakítani a jövőre nézve a viszonyokat. Ez ért volt szükség egy átmeneti törvényre, a zsiliprendszernek az elvei szerint. És erre vonatkozóan mondta Tóth Tihamér, hogy rosszul mértük föl a helyzetet annyiban, amikor úgy gondoltuk, hogy egy év elegendő az átmeneti helyzetre. Valóban úgy néz ki, viss zamenőleg, hogy erre több idő kellett volna. Ez nem azt jelenti, hogy valamiféle voluntarista elmélet alapján vagy voluntarista szándéktól vezérelve folyt itt a törvényalkotás, hanem azt jelenti, hogy olyan feladatra vállalkozott kényszerűen az elmúlt cikl usban a parlament, amely általában nem a törvényalkotás feladata. Tehát egy abnormális rendszert kellett átalakítani, és erre egy bizonyos idő kell; erre vonatkozott az átmeneti törvény, az átmeneti szabályozás. És nem mindig lehet pontosan látni, hogy men nyi ennek az időigénye. Erre utalt Tóth Tihamér, és ezt értette félre képviselőtársam. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Kétperces viszonválaszra megadom a szót Bogárdi Zoltán képviselő úrnak. BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF ) : Köszönöm, elnök úr! Hát, tisztelt Tokár képviselőtársam, ez a "kapjon részvényt a vagyona helyett", pontosan ez a sanda szándék. De nem kell neki; őneki nem kell a részvény. És számtalan példát tudnék önnek felhozni arra, hogy ezzel a trükkel, amit ön m ost itt szeretne törvényesíteni, hányan kívántak élni - és éltek is , és amikor részvénytársasággá alakult a termelőszövetkezet, már aznap, sőt előző nap postán volt a levél, hogy 20 százalékot ér a részvény, ennyiért vásároljuk a részvényeket. És még azt a trükköt is elkövették, hogy a földjüket is bevitették ezekkel a szerencsétlenekkel, hogy jó helyen lesz, kaptok érte részvényt. Erről az egész cseréről az a régi trükk jut eszembe, amikor két ismerős találkozik, és az egyik vezet egy kutyát. (11.30) S k érdi tőle a másik: hova viszed a kutyát? Eladni. Ezt? Hát nem veszi meg senki. Ez egy 50 ezer forintos kutya, mondja az első. Találkoznak két hét múlva: na, mi van a kutyával? Eladtad? Igen, eladtam. És mit kaptál érte? Két 25 ezer forintos macskát. (Derül tség.) Ez a trükk. Köszönöm. (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Megadom a szót dr. Szakál Ferenc képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppártból. DR. SZAKÁL FERENC (KDNP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Fö lvethető a kérdés, hogy miért folyik ilyen hosszan a vita egy ilyen nagyon rövid törvénytervezetről. Már sokan elmondták a véleményüket, nevezték ezt politikai törvénynek is. Én azt mondanám, hogy egy sajátos negatív törvényről van szó, amelynek az egyik f ő része, hogy hatályon kívül helyezi a szövetkezeti törvény XI. fejezetét. Talán ez a csúnya kifejezés, hogy negatív törvény, finomabban az előterjesztés során úgy hangzott el, hogy kritikai jogalkotás. Én azt hiszem, hogy ezen nem lenne érdemes vitatkozni . Én arra szeretném a hozzászólásomat koncentrálni, ami az általános vita célja, hogy valóban szükség vane most ilyen törvénymódosításra, és a benyújtott törvénymódosító javaslat megfelele azoknak a célkitűzéseknek, amelyeket az előterjesztő elvárt, ille tve amire szükség lenne.