Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 16 (34. szám) - A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): - ELNÖK (dr. Salamon László): - TOKÁR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. KÓNYA IMRE (MDF):
2036 ez pusztán gazdasági érdekek alapján történne és dőlne el a parlamentben. K öszönöm szépen. (Taps a koalíció padsoraiban.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Megadom a szót dr. Szakál Ferenc képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppártból. Egyben kérem felkészülni Ecsődi László képviselő urat. (Bogárdi Zoltán kétperces viszon válaszra kér lehetőséget az elnöktől.) Elnézést, mielőtt Szakál képviselő úr felszólalását megkezdené, Bogárdi Zoltán képviselő úrnak kétperces viszonválaszra megadom a szót. BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) : Elnézést, elnök úr, de Tokár képviselőtársam felszólalása n em maradhat válasz nélkül. Ugyanis ő nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a szövetkezetek átalakulásánál ne adjuk meg a jogot a részvénytársaságba belépni nem akaróknak ahhoz, hogy a vagyonukat magukkal vigyék. Kérem, ez az, mintha én most döntenék arró l, hogy Tokár úr vagyonát hová teszem. Ugyanis nem a belépni nem akarók akarnak részvénytársasággá alakítani egy szövetkezetet, hanem a többiek. Tehát ha egy csoport, egy tulajdonosi kör úgy dönt, hogy a szövetkezetet részvénytársasággá alakítja, akkor ige nis el kell dönteniük, hogy ki tudjáke fizetni azokat az embereket, akik nem akarnak átmenni a részvénytársaságba, vagy nem. Ezt a sanda szándékot én már jeleztem az elején, amikor elkezdtük a szövetkezeti törvény vitáját; hogy ezt semmiképpen nem lehet e lfogadni, mert ez nemcsak a szövetkezeti elvekkel, hanem mindenféle, a tulajdonhoz kötődő elvvel ellentétes. Nagyon kérem képviselőtársaimat, hogy fontolják meg; mert ha ilyen típusú jogalkotás indul el a parlamentben, hogy egy kör a másik vagyonáról dönt, annak akarata ellenére, akkor nagyon rossz végállomást tudok bejelölni az egész parlamentnek - de az egész országnak. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Tokár István képviselő úr viszonválaszra kér lehetőséget. Kétperce sre megadom a szót. TOKÁR ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Bizonyára félreértés van; semmi sanda gyanú nem vezérelt a javaslat során, és azt se kívánom, hogy a belépni nem akaró tag részére a vagyonrésze ne kerüljön kifizetésre. Szó sincs erről! Itt az időponttal kapcsolatban nem fejtettem ki részletesen a dolgot; tehát nem az adott gazdasági év végén történne kifizetésre. Egyéb tekintetben pedig nyilvánvaló, a részvénytársaságtól az adott tag az őrá eső vagyonrészt részvény formá jában kapja meg. És ennek a részvénynek a forgalomképessége már össze nem hasonlítható az üzletrésszel. Természetesen ezen az úton a jogos tulajdonához jusson hozzá a volt szövetkezeti tag vagy részvénytársaságtulajdonos. És szó sincs ennek a vagyonrészne k a kisajátításáról az én gondolkodásomban. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Soron kívüli felszólalásra megadom a szót Kónya Imrének, a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetőhelyettesének. DR. KÓNYA IMRE (MDF) : Tisztelt Országgyűlés! É n is Tokár képviselő úr hozzászólására szeretnék csak röviden reagálni, abban a vonatkozásban, amikor Tokár képviselő úr Tóth Tihamér hozzászólását értelmezte - és úgy gondolom, hogy tévesen. Tóth Tihamér ugyanis arról beszélt, hogy az elmúlt törvényhozási ciklusban egyrészt a szövetkezetekkel kapcsolatos törvény kialakítása során egy új jogintézményt kellett tulajdonképpen európai módon szabályoznunk. Ebben valóban egy hosszadalmas munka - amelyben mind a hat párt