Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 8 (31. szám) - A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
1732 Az államháztartási reform elmaradása mellett tavaly konkrét, egyedi döntések is jelentősen rontották a költségvetési folyamatokat. Ez elsősorban a költségvetési kiadások növekedésében mutatkozott meg, amit szociális és politikai szándékok egyaránt motiváltak. A kiadások többleteiben nemcsak az új kiadási elemek, hanem a régiek erőteljes növekedése is szembetűnő volt. Ennek érvényesülését jelezte a pótköltségvetés, illetve annak szerkezete. A taval y júliusban bemutatott pótköltségvetés a Számvevőszék akkori vizsgálata szerint nem volt indokolt, mert a 7,3 milliárd forintos bevételkiesés - amely akkor valószínűsíthető volt - nem érte el a bevételek 1 százalékát. Szükségessége egyébként gazdaságpoliti kai szempontból vitathatatlan lett volna akkor, ha a költségvetési kiigazítás egy komplex gazdasági csomag részét képezte volna, amelyben az akkor már meglehetősen tisztán látszóan megbomló gazdasági egyensúly korrekcióját irányozták volna elő. Eredetileg valóban szó volt ilyesmiről, amikor Szabó Iván pénzügyminiszter úr washingtoni tárgyalásairól beszámolva a parlament május 17ei ülésén hangsúlyozta, hogy a kormány olyan csomagtervet készít, amely egységes egészet alkot, nem bontható elemeire, és mindenki t arra kért, hogy azt majd így tekintse. Ehhez képest a kormány - alig három héttel e beszéd után - merőben más koncepciójú anyagot adott át a képviselőknek. A pótköltségvetés valódi oka az volt, hogy a kormány így akart parlamenti felhatalmazást kapni a k ívánt többletkiadásokra. Ez a szándék már a pótköltségvetés általános szelleméből is kitűnt. A költségvetési kiigazítást nem a kiadások csökkentésével hajtották végre, nem a költségvetés hiányának mérsékléséről szólt az előterjesztés, hanem annak olyan for mában történő növeléséről, amely fölhasználta az addig mutatkozó kiadási megtakarítást is. Az államkötvények tervezettnél későbbi kibocsátásából ugyanis az eredetileg elgondoltnál mintegy 10 milliárd forinttal kevesebb lett a '93. évi adósságszolgálat, pon tosabban ez '94re tolódott át. A kormány rövid távú szemléletében szükségesnek érezte ennek a megtakarításnak a felhasználását, nem törődve a későbbi kedvezőtlen makrogazdasági hatásokkal. A kormány a parlamenttel utólag szentesíttetni kívánta a 13,5 mill iárd forintos általános tartalékkeretből addig felhatalmazás nélkül felhasznált 7,5 milliárd forintot. A pótköltségvetés alkalmat adott arra, hogy az Állami Vagyonkezelő Rt. érvényesítse érdekeit, és a rá kirótt osztalékbefizetési kötelezettséget 9 milliár d forinttal csökkentse. Ez, valamint a 17 milliárd forintos privatizációs befizetéselengedés egyrészt a költségvetésen - tehát parlamenti ellenőrzésen - kívüli rejtett redisztribúciós számlára biztosított nagyobb lehetőséget, másrészt megfelelő hivatkozási alapul szolgált az állami vagyon előirányzott kedvezményes, illetve majdnem ingyenes allokálásához. A kiadások megtakarításából, valamint a fogyasztást terhelő adók tervezett többletbevételéből finanszírozott állami költekezés jellege figyelemre méltó. A többletkifizetések jelentős részben a kormányzat presztízsberuházásai, a bürokrácia többletköltségei; új, kormányérdekeket szolgáló intézmények felállítását, a kormány által létrehozott vagy támogatott alapítványok, intézmények többletkiadásait voltak hiva tva finanszírozni. A költségvetési folyamatokra az a felfogás is rányomta a bélyegét, amely szerint a magas költségvetési deficit nem okoz jelentősebb makrogazdasági feszültséget, sőt az összkereset egyik elemeként fontos szerepet játszik még a recesszióbó l való kilábalás keresleti oldalról történő elősegítésében is. Ez a költségvetési politika, a költségvetési deficit átmeneti gazdaságokban történő növekedésének makrogazdasági hatásait hibásan felmérő szemlélet eredményezte azt, hogy a magas hiányt tolerál ták, az erőfeszítések pedig nem a hiány csökkentésére, hanem annak finanszírozására irányultak. Végezetül a költségvetés romló szerkezeti mutatóiban, valamint az egyensúlytalanságok növekedésében jelentős szerepet játszott a költségvetési kiadások és bevét elek tervezésének és elköltésének, az államháztartás finanszírozási rendjének, az államháztartás alrendszerei közötti informatikai kapcsolatnak, azaz az államháztartás pénzügytechnikai oldalának elmaradó reformja is.
