Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. szeptember 12 (10. szám) - A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP):
125 I. fejezet 13. §ában, amely a képviselők jogait és kötelességeit definiálja. S enkit sem akarok megbántani, de nem utal túlságosan fejlett szociális érzékre, se demokratikus érzületre, se bölcsességre, hogy mindez a tervezetben hangot sem kap - nemhogy részletesebb kifejtéshez jutna. Mert bár mindezt bele lehet magyarázni abba a form ulába, hogy a képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik, ez azért mégsem egészen az, amit a közvélemény vár. Tisztában vagyok azzal, hogy a képviselő nem ügyvéd, ám a társadalom igényei szerint mégis valami hasonlónak kellene lennie. És ha mindez - ismétlem - társadalmi elvárás és igény, nem hinném, hogy bölcs dolog volna ettől eltekinteni, nemlétezőnek venni. Ne tessék kifakadásnak tekinteni, ha a kisember fejével gondolkodva felteszem a kérdést: miféle demokrácia az, ahol a képviselőnek nem első s zámú jogosítványa és kötelessége, hogy a választók érdekeit képviselje, miközben tevékenységét a köz érdekében fejti ki? A II. fejezet 15. § (1) bekezdése így kezdődik: képviselőcsoportot legalább 15 képviselő alakíthat. Ne tessék rossz néven venni, de ezz el a rendelkezéssel sem tudok egyetérteni. Az előző Házszabálynak azt a rendelkezését, amely ugyanezt a jogosítványt 10 képviselő számára biztosította, nem indokolt megváltoztatni, mert sokkal demokratikusabb, amennyiben differenciáltabb szerveződést tesz lehetővé. Ha 10 képviselőnek van egybehangzó véleménye az ország dolgairól és a politikai eseményekről - és ezt külön szervezeti keretben kívánja szolgálni, és így befolyásolni a dolgok menetét , annak elégséges indoknak kell lennie ahhoz, hogy önálló kép viselőcsoportot alakíthassanak, legalább annyira, mintha 15 esetében volna erről szó. Jóllehet egyetértek a takarékosságot célzó intézkedésekkel, mégsem tudom elfogadni a III. rész I. fejezet 19. § (3) bekezdésében megfogalmazott rendelkezést. A takarékoss ág ugyanis nem mehet a munka rovására! Az indítványokkal minden képviselőnek tisztában kell lennie. A kikézbesített jegyzékből ugyanis nem tűnhet ki minden esetben pontosan, mi az indítvány tartalma. Másfelől az sem várható el, hogy minden alkalommal a fra kcióvezetőnél előszobázzanak a képviselők. Ugyancsak hiányolom: miért nem kötelessége a Ház elnökének megküldeni az indítványok vonatkozó sorozatát az egyes minisztériumoknak? Ez is egyengethetné az útját, hogy megvalósuljon végre a parlamentnek felelős ko rmány elve, mert eddig jobbára csak a kormánynak felelős parlamentről szerezhettünk életre szóló élményeket, kitörölhetetlen benyomásokat. Nem hiszem, hogy akadna, aki mindezt prolongálni, folytatni akarná. Az állandó bizottságok hatáskörével foglalkozó II I. rész III. fejezet 29. § (3) bekezdése szerint - idézem: - "Minden állandó bizottságnak létre kell hoznia egy albizottságot, amely a bizottság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kíséri." Amit e bekezd ésben megfogalmaznak, az ítéletem szerint sokkal inkább kormányfeladat. Illuzórikus azt hinni, hogy a plenáris és bizottsági ülések tömkelegében agyonhajszolt, a választók és párthívek ezernyi gondjával és kérésével terhelt és ostromolt képviselők meg tudn ak birkózni a feladattal, amely állandó készenlétet, folyamatos beszámoltatásokat és utánjárást igényel. A Házszabály az egyes tárcák vezetőinek éves bizottsági meghallgatását írja elő. Szerintem ez lehet a legjobb alkalom, hogy a bizottságok meggyőződhess enek arról, mi valósult meg és milyen mértékben mentek át az általa gondozott jogszabályok a mindennapi életbe. Egy olyan országban, ahol oly nagy hagyományai vannak a parlamentarizmusnak, ahol alapjában már a XV. század derekán megfogalmazták a Szent Koro natant, nehezen veszi be az ember a IV. rész I. fejezet 45. § (5) bekezdésének azon rendelkezését, amely szerint a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke nem kötelezhető az Országgyűlésen való megjelenésre. Mindez mé g akkor is elfogadhatatlan lenne, ha az említett méltóságokat közvetlenül a nép választotta volna. Így azonban, hogy a parlamenttől kapták méltóságukat, teljesen indokolatlan és elfogadhatatlan jogfeladás ez a rendelkezés. De ha ez mégis így van, fel kell tennem: ki, milyen intézmény képviseli ebben az országban a népszuverenitást, ha nem az Országgyűlés? (16.30)
