Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 16. szerda, tavaszi ülésszak 12. nap (369.) - A Duna egyoldalú elterelése miatti vízpótlási lehetőségekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - ROTT NÁNDOR, DR. (FKgP)
915 kétszázezer vidéki ember ne élhessen a minimális, számára elfogadható vízellátási és általában környezeti feltételek között. (16.20) Úgy érzem azonban, ebben a vitában két dolog nem kapott elég hangsúlyt. Egyik az, hogy ez a probléma nem új. Az, hogy itt a vízellátásban rendkívül súlyos problémák merülnek föl és merültek föl, legalább másfél, két éve teljesen ismert a szakemberek előtt, az ott lakók előtt és a sajtóból is. Nagyon súlyos felelőssé g terheli mindazokat – és ez elsősorban a Kormányra vonatkozik – , akik ezt a cselekvési programot nem minimálisan egy évvel, de legalább másfél évvel ezelőtt nem terjesztették a Parlament elé, vagy nem tettek megfelelő lépéseket, hogy ezt a természeti kata sztrófát, a vízhiánynak ezt a mértékét meg lehessen gátolni, meg lehessen akadályozni. Ismét egy olyan manőverrel látszunk szemben állni, amikor az utolsó pillanatig halasztódott a döntés, és akkor most megint, ismét az idő sürgetése alatt a Ház olyan hely zetbe kerül, hogy a katasztrófa közvetlen közelében legyen kénytelen ebben a kérdésben döntést hozni, magára vállalva mindazt a felelősséget, amit ezelőtt egy évvel, másfél évvel alaposan kibontakozó vita, sokoldalú mérlegelés, az időtől nem ennyire sürget ően nyomasztva meg lehetett volna hozni. Ezért a politikai felelősséget és a történelem színe előtti felelősséget bizony a Kormánynak és az ezzel foglalkozó vezető tisztviselőknek vállalniuk kell, ha tetszik, ha nem. Nem most kellett volna ezt a kérdést a Parlament elé hozni, hanem ezelőtt egy évvel, másfél évvel, esetleg két évvel. Ez az egyik. A másik: elhangzott itt sok képviselő úr részéről, hogy ez egy szakmai kérdés. Ez egyfelől valóban szakmai kérdés. Elhangzott az is, hogy ez miként van előkészítve szakmailag. Megítélésem szerint ennek az előkészítettsége szakmailag nem megfelelő. Nem döntésre érett az az előkészítés, az az előterjesztés a jelenlegi formájában. Ennek a vízellátási problémának úgyszólván minden eleme bizonytalan. Tele van az egész biz onytalansági tényezőkkel. Mindegyikkel nagy kockázat jár. Különféle kockázati tényezők merülnek fel minden egyes elemnél. Bárki, aki csak közelítőleg is ismeri az erre vonatkozó nyugateurópai és északamerikai szakirodalmat, az nagyon jól tudja, hogy a ko ckázatos döntéseknek és a több bizonytalansági elemmel járó döntések előkészítésének kialakult metodikája van. A bizonytalanságok mértéke különféle módszerekkel közelítőlegesen meghatározható, a kockázatok valószínűsége ugyanígy számszerűsíthető. És ezzel, többékevésbé egzakt módszerrel lehet kimunkálni, kiszámítani, hogy melyik megoldás mennyire gazdaságos, mennyire jó, mennyire megbízható. Előttünk ilyen számítások, a bizonytalanságok számbavétele nem található. Így végső soron egy szakmailag, most a dön tés oldaláról nem kellőképpen előkészített javaslat áll előttünk, és az idő sürgetésével arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy egy ilyen, igazából megalapozatlan döntést hozzunk. Emellett természetesen – ez szakmai kérdés, és szakmai oldalról nem kell őképpen megalapozott – egyben azzal is szembe kell néznünk, hogy ez igenis egyben politikai döntés is. Politikai döntés több szempontból is. Elsősorban külpolitikai szempontból, mert akkor, amikor a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultunk, ezzel egy nemzetk özi fórum elé vittük ezt a vitás kérdést, és ennek tulajdonképpen egy mellékága az a kérdés, amiről itt vitatkozunk. Nemzetközi és jogi oldalról egyáltalán nem közömbös, hogy egy eljárás alatt lévő folyamatba milyen beavatkozás történik egyoldalúan a részü nkről. Ennek a politikai, a jogi kockázatát, hogy ennek milyen hatása lesz a bíróság előtt folyó eljárásra, idáig senki nem prezentálta nekünk. Nagyon megfontolandó, hogy az egyik megoldás hat a bírósági tárgyalás folyamatára, a másik megoldás esetleg nem hat. Mert az egyik megoldás olyan tartós objektumokat hoz létre, amelyek idő múltán akár úgy is értelmezhetők, mint az erőmű egyik alkotórészének a megépítése, és a másik megoldás nem eredményez ilyen tartós létesítményeket. Tehát azok nem érintik az egész objektum nemzetközi vita alatt álló részét és produkcióját.
