Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 16. szerda, tavaszi ülésszak 12. nap (369.) - A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (Agrárszövetség)
890 VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (Agrárszövetség) Jó, köszönöm. Tehát akkor: "A rendszerváltásnak a gazdaság területén történő végigvitele megköveteli a szövetkezés és a szövetkezetek helyzetének rendezését. Ehhez új, egységes szövetkezeti törvény alkotására van szükség, amely az állam szabályozási jogkörét lényegesen szűkíti, beavatkozási lehetőségét pedig megszünteti, egyidejűleg a szövetkezeti önkormányzati szabályozási jogkörét jelentősen bővíti az alapszabály és a belső szabályzatok tartalma tekintetében, és tág teret nyit a szövetkezet és a tagja közötti vállalkozási jellegű, vagy munkaviszonyt létrehozó megállapodásoknak, ugyanakkor a szövetkezetet, mint a gazdaság területén a magántulajdon alapján működő társas vállalkozást minden lehetséges vonatkozásban közelíti a gazdasá gi társaságokhoz. Mindezek révén lehetővé teszi az európai szabályozási irányzatokhoz való alkalmazkodást." Ezeket a mondatokat az 1992. január 6án elfogadott új szövetkezeti törvény miniszteri indoklásából idéztem. Ez az indoklás ugyan a törvény elfogadá sa után öt hónappal készült, azonban hűen adja vissza az akkori miniszteri expozét, valamint az akkori vitában elhangzott képviselői kinyilatkoztatásokat, a javaslat általános méltatását. Miután pedig az új szövetkezeti törvény gyakorlati alkalmazását teki ntve alig egy év telt csak el, joggal vetődik fel a kérdés: vajon milyen nyomós ok késztette az előkészítőket és a Kormányt arra, hogy a fent ismertetett elvi alapokon nyugvó szövetkezeti törvényt szinte azonnal módosításra ajánlja a Parlamentnek? Vajon mi lyen lényeges változás történt egy év alatt a szövetkezeti törvény szabályozási köreibe tartozó életviszonyokban, amelyek miatt a módosítás sürgető igénnyel jelentkezik? És vajon milyen objektív okok késztették az előkészítőket és a Kormányt arra, hogy szi nte valamennyi módosítási indítványában szembehelyezkedjék azokkal a szabályzati elvekkel, amelyeket – miként azt az idézett miniszteri indoklás is tanúsítja – 1992. január 6án még az új szövetkezeti törvény alappilléreként definiált? Egy jogbiztonságot í gérő és az állampolgárok jogkövető magatartását igénylő jogállamban választ kell kapni ezekre a kérdésekre ahhoz, hogy felelősen és jó lelkiismerettel dönthessünk az előttünk lévő törvényjavaslatról. Ehhez elkerülhetetlenül szükséges, hogy tárgyilagosan sz embenézzünk az elmúlt két év szövetkezeti történéseivel – sajnos, ezzel a törvényjavaslat előkészítői adósak maradtak – és a mezőgazdaság mai állapotával. Az összegezéshez kiindulópontként ismét a már idézett miniszteri indokolásra kell hivatkoznom, amely a következőket mondja: a jelenleg is működő közel 7000 szövetkezetet át kell vezetni az új szabályozás uralma alá. Ehhez mindenekelőtt helyre kell állítani a tagság tulajdonosi minőségét és ennek megfelelő érdekeltségét, vagyonnevesítést, oly módon azonban , hogy az ország gazdasági teljesítőképessége veszélybe ne kerüljön, és a helyreállítás minél kevesebb méltánytalansággal járjon. Ebből a célból alkotta meg a Parlament 1992. január 7én az úgynevezett átmeneti törvényt, amely kijelölte a szövetkezeti tags ág cselekvési lehetőségeit, a szövetkezetek cselekvési kötelezettségeit. Először: a törvény végrehajtásával összefüggő gondok döntő részét a törvény értelmezhetetlen, egymásnak ellentmondó, homályos rendelkezései okozták. A törvénynek ezeket a hiányosságai t tanúsítja az a tény, hogy a törvényelőkészítésben közreműködött minisztériumi szakemberek az FM koordinálásával nyomban szükségesnek látták, hogy az egyes rendelkezésekhez eligazító magyarázatokat fűzzenek. Ez az úgynevezett öt zöld füzetben történt meg , korántsem teljes egyetértést tükrözve, és korántsem a tévedhetetlenség és az autentikus jogértelmezés igényével. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Legfelsőbb Bíróság ma már nem egy kérdésben a zöld füzetben rögzített értelmezéssel szemben merőben más jogértelmezésre jutott. Példának említeném az árverésre bocsátandó vagyontárgyak körét, vagy a kiválás munkaviszonyt megszüntető jogkövetkezményét. Ha figyelemmel kísérjük az átmeneti törvény nyomán indult peres eljárásokat, azt is látnunk kell, hogy bizony a bíróságaink is küszködnek egyegy paragrafus értelmezésével, és ez az oka annak, hogy az ügyek döntő része a Legfelsőbb Bíróságon fejeződik be.
