Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 8. kedd, tavaszi ülésszak 10. nap (367.) - A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP)
706 képviselők, márpedig közismert az, hogy az országgyűlési képviselők általában nem szeretik visszavonni saját javaslatukat. Ez azt mutatja, hogy itt, az akadémiai törvénnyel kapcsolatban egy új típusú törvé nyhozási módszer lett kipróbálva, nevezetesen az, hogy egy bizottság magára vállalta az érdekegyeztetést a különböző érdekek, a különböző parlamenti pártok elképzelései között. A kompromisszumra való törekvést a Magyar Szocialista Párt frakciója támogatta, ennek következtében jelen pillanatban minden módosító javaslatunkat visszavontuk, tehát nem él módosító javaslat, ugyanis úgy láttuk, hogy a törvény megszületése érdekében ezt a lépést meg kell tennünk. A részleteket illető en azonban a kulturális bizottság módosító javaslatai után is vannak problémáink. Ez elsősorban a négy bizottság által benyújtott összesítő jelentés tartalmából fakad. Miről is van szó? Ez a kiküldött bizottsági együttes jelentés számos pontban nem egyérte lmű, ugyanis néhány helyen a kulturális bizottság által konszenzussal elfogadott módosító javaslatot az alkotmányügyi bizottság nem fogadta el, és helyette egy másikat javasolt, amihez természetesen joga van. Másutt pedig rendkívül bizonytalan az előterjes ztőnek, tehát a kormányzatnak az álláspontja ezekkel a módosító javaslatokkal kapcsolatban, amennyiben valóban az a helyzet, amit ez a bizottsági jelentés tartalmaz, tehát hogy a kormánynak az álláspontja is helyesen van leírva egy bizottsági jelentésben. Én csak erre tudok támaszkodni, mert nem tudjuk a miniszter úrnak, illetve a Kormánynak a szándékát még most ezzel kapcsolatban, csak akkor fogjuk megtudni, amikor szavazásra kerül a sor. Mégis, milyen átfogó problémákat látok én – szeretném hangsúlyozni – a jelentésben? Arról van szó, hogy a várható kormányzati magatartás, a kulturális bizottság konszenzusát számos helyen felülbírálná. Ennek következtében azok az országgyűlési képviselők vagy azok a politikai erők, amelyek megegyezésre törekedve visszavont ák a javaslatukat, érezhetik, hogy ők tulajdonképpen ki vannak semmizve, vagy pedig úgy kell eljárniuk, hogy újabb csatlakozó módosító javaslatokkal felelevenítik az eredeti javaslataikat, hiszen a Kormány álláspontja szerint minden további nélkül el lehet tekinteni a kulturális bizottság javaslatától, és vissza lehet térni a törvényjavaslat eredeti szövegére. Erre szeretnék konkrét példát mondani. Az eredeti törvényjavaslat 15. §át illetően, amelyben az Akadémia közgyűlésének feladatai és jogosultságai va nnak felsorolva, a kulturális bizottság egy rövidített, lényegében megfelező javaslattal élt, és ebben a javaslatban – szeretném elmondani – több mint 20 képviselő vonta vissza – a kulturális bizottság javaslata alapján – a módosítványát. A kulturális bizo ttság ezt a javaslatot a 14. § alatt egyetlen oldalra csökkentette. A kulturális bizottság javaslatát a gazdasági bizottság és az alkotmányügyi bizottság támogatta, ugyanakkor a jelentés szerint az előterjesztő nemlegesen foglalt állást. Az én logikámból a z következik, ha a miniszter nemlegesen foglal állást, akkor az eredeti törvényjavaslat passzusaira kívánja a pozitív szavazást. Kérem szépen, ha meg tetszenek nézni, kétoldalnyi anyag volt a közgyűlésnek a feladata, annak nagyon sok részletpontja vitatott volt különböző módosító javasalatokkal. Most ott tartunk, hogyha netalántán a Parlament csak a szokásos módon fogja ezt a törvényt megszavazni, akkor visszacsempésszük az eredeti törvényjavaslat nagyon sokat vitatott pontjait a közgyűlés feladataiba. Ezt én, megmondom őszintén, nem túlságosan szeretném. Ugyanakkor van egy nagy dilemmám. Tulajdonképpen én most mindenkit fellázíthatnék itt a Parlamentben, hogy adja be újra a csatlakozó módosító javaslatát, hogy azokkal foglalkozzon érdemben a bizottság, ille tve a Kormány, hogy elfogadjae, mert esetleg előfordulhat, hogy azt a nagynagy listát nem tudta elfogadni a kormányzat, de részletekben lehetne kompromisszumra törekedni a kormányzattal is. De mi lenne ennek az eredménye, tisztelt Országgyűlés? Az lenne az eredménye, elszabadulna a pokol, újra kezdenénk benyújtani a módosító javaslatainkat, és ebből a törvényből ebben az időszakban már nem lenne semmi.