Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 7. hétfő, tavaszi ülésszak 9. nap (366.) - Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (15267-es szám) általános vitája - FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: - ELNÖK (Dornbach Alajos) - GAÁL GYULA (SZDSZ)
661 forrásai többek között a távközlés állami részesedésének privatizációjából származó, a Kormány által évente meghatározott öszszeg." Ha a Matáv priv atizációjáról van szó és az abból befolyó összegről, akkor, legjobb tudomásom szerint sem nyilvános, sem titkos – úgynevezett háromezres – kormányhatározat nem rendelkezik arról, hogy ebből mekkora részt kell a távközlési alapba tenni, tehát ez a törvényhe ly – miszerint valamennyi megilleti a távközlési alapot – nincs kitöltve tartalommal, nincs olyan kormányintézkedés, amely ezt az öszszeget, a Matáv privatizációjából származó akármekkora állami bevételt a távközlési alapba rendelné elhelyezni. Ha tehát a Kormánynak az lenne a célja, hogy egyéb fontos területekre, más fontos állami pénzalapoknak juttasson pénzt, akkor lehetősége van rá, nem kell először odaígérni a távközlési alapnak, és azt mondani, hogy majd az kölcsönadja a többi alapnak, hanem egyből od a kell tenni, ahhoz, amit a Kormány fontosnak ítél, és akkor nincs probléma. Más a helyzet akkor, hogyha a másik értelmezést fogadom el – megjegyzem: elég sajátságos, hogy találgatnunk kell, milyen pénzekről van szó – , hogy a koncessziós szerződésekből szá rmazó koncessziós díj jelenti ennek az elosztandó többletpénznek a forrását, akkor is, meggyőződésem szerint vagy a távközlési törvényben kellene egy ponton pontosítani, hogy 1995től kezdődően, vagy pedig a most készülő és már Kormány előtt levő, a távköz lési alapról szóló törvényben kellene így meghatározni a forrásokat. Megint azt lehetne vele elérni, hogy ha valahol a Kormány megítélése szerint forrásbőség van, más területeken pedig forrásszűke, akkor a pénz közvetlenül odakerül, ahová a Kormány megítél ése szerint annak kerülnie kell. Ezzel szemben mit csinál a jelenlegi szabályozás? A jelenlegi szabályozás – illetve egyelőre csak tervezet, bár félek tőle, hogy valóban törvény lesz belőle – azt mondja, hogy ebben az évben jogot adunk az elkülönült állami pénzalapoknak arra, hogy egymásnak hitelezzenek. Igaz ugyan, hogy a Kormány ezt az indoklási részben kifejtett akciókhoz kötné – tehát megmondja, hogy melyik alap, és melyik alapoknak, és hány forintot kölcsönözzön – , de ez természetesen a törvény szövegé ben nem szerepelhet, hiszen nagyon furcsán nézne ki az államháztartási törvénynek egy paragrafusa, amelyik megmondja, hogy melyik állami pénzalap hány forintot melyik másik pénzalapnak adjon 1994ben. Csak egy általános felhatalmazást ad tehát, ebből az ál talános felhatalmazásból pedig nem következik, hogy az alapok valóban azokat az akciókat fogják lebonyolítani, amelyekről az államtitkár úr itt beszélt, a törvény ugyanis bármi másra felhatalmazza őket. Azt pedig megtanultuk az elmúlt körülbelül három és f él évben, hogy nálunk mindenre lehet hivatkozni, ami törvényes, de ésszerűségre, célszerűségre és semmi másra nem fontos figyelni: hogyha egyszer törvényes, akkor nincs gond vele. Jó lenne akkor, hogyha olyan szabályozás születnék, amely valóban azt a célt kívánja elérni, amit a törvényjavaslat. Mondom: ez a javaslat tehát lehetővé teszi bármelyik alapnak, hogy bármelyik másik alap számára bármekkora összeget kölcsönadjon ebben az évben. Itt valóban arról van szó, hogy egyegy alapkezelő, egyegy miniszter leül, és elkezd sakkozni egymás között az állami pénzekkel, a költségvetési pénzekkel. Tudjuk, a költségvetési törvényben minden forintnak a sorsáról az Országgyűlésnek kell döntenie, egy ilyen eljárás viszont rendkívüli mértékben fellazítaná az állami pén zgazdálkodás kívánatos fegyelmét. A másik megjegyzésem ugyanebben a témakörben, hogy maguk az alapok is sok vitát keltettek az utóbbi időben. Az államháztartási törvény – nagyon helyesen – leszögezte, hogy elkülönült állami pénzalapokat csak törvény hozhat létre, és törvénynek kell rendelkeznie a forrásairól, a felhasználás céljairól stb. Akkor a Kormány lóhalálában, anélkül, hogy átgondolta volna koncepcionálisan az állami pénzalapok rendszerét, az akkor már létező alapokat egy törvényben elfogadtatta, meg erősíttette az Országgyűléssel: minden egyes alapkezelő ágazati minisztérium természetesen lobbyzott a saját alapjáért, és mindent elkövetett, hogy az megerősödjék egy törvényben – miközben a pénzügyminiszter úr már nyilatkozott arról, hogy az alapok egész rendszerét felül kell vizsgálni, és sok alapot meg kell szüntetni.
