Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 1. kedd, tavaszi ülésszak 8. nap (365.) - A lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - WESZELOVSZKY ZOLTÁN, DR. (FIDESZ)
528 A 15 343as számú indítványomban a törvényjavaslat 1. §ában megállap ított 46. § b) pontját kívánom módosítani, amely a vételi jog alól kivonja azokat az önkormányzati lakásokat, amelyek az önkormányzat 1994. január 1jét megelőzően hozott döntése alapján átalakításra, korszerűsítésre, felújításra, bontásra kijelölt épülete kben vannak. E pontot kiegészítem azzal, hogy a vételi jog ne vonatkozzon azokra a lakásokra, amelyeknél ezen munkálatokat ezen időpontig még nem kezdték el vagy nem fejezték be, illetve amelynek bontásra való kijelöléséről az önkormányzat 1994. december 3 1ig döntést hoz. Indítványom öszszefügg azzal, hogy a tervezet jelen formájában csak azokban az esetekben veszi figyelembe az önkormányzatoknak a felújításokkal, korszerűsítésekkel és bontásokkal kapcsolatos döntéseit, ha azok 1994. január 1jéig megszüle ttek. Ez a megoldás az önkormányzatok számára rendkívül hátrányos. Egyrészt azért, mert még sok helyen hiányoznak azok a részletes rendezési tervek, amelyek az egyes lakótömbök és épületek jövőbeni sorsát meghatározzák; másrészt azért, mert az önkormányzat okat ez kész helyzet elé állítja. A vételi jog alapján megvásárolt lakást az önkormányzatnak már kisajátítás útján kell visszaszereznie, ha a településrendezési tervek végrehajtásának keretében le kívánják bontani. A módosító indítvány arra irányul, hogy a z önkormányzatok kapjanak lehetőséget a korábbi döntéseik felülvizsgálatára, illetve arra, hogy felmérjék a bontásra kijelölendő épületeket. Ennek egyébként bérlői oldalról is jelentősége van, mert a bontásra kijelölés az épület állapotával is összefügghet . Így a bérlők is megóvhatók attól, hogy nagyon leromlott, esetleg életveszélyes állapotú épületekben lévő lakásokat vásároljanak meg. A javaslat az épületállomány felmérésére, illetve a részletes rendezési tervek előkészítésére is időt hagy az önkormányza toknak. A bérlőket nem tartja bizonytalan helyzetben, mivel az önkormányzatnak a vételi jog általában érvényes határidejének megnyíltáig döntenie kell, hogy mely épületekben végeztet vizsgálatokat. A végleges döntést pedig az év végéig kell meghozniuk. A 1 5349es és a 15350es számú módosító indítványaimban a bontásokkal, illetve az átalakításokkal kapcsolatosan teszek további pontosító javaslatokat. Ezek szerint, ha az önkormányzat 1994. december 31ig nem dönt az épület bontásáról vagy átalakításáról, a v ételi jog – egyéb kizáró feltételek hiányában – az 1995. január 1jétől számított egy éven belül gyakorolható; mint ahogy gyakorolható akkor is, ha az önkormányzat ilyen értelmű döntése ellenére a tényleges munkálatok 1997. december 31ig nem kezdődnek meg . (12.40) Ez esetben a vételi jog 1998. január 1jétől számított egy évig gyakorolható. Tisztelt Ház! A korábbi jogszabályok lehetővé tették, hogy az önkormányzatok, illetve jogelődjeik az ingatlankezelő vállalatok kezelésében lévő épületeken tetőtérbeépí téssel, illetve emeletráépítéssel lakásokat létesítsenek. Az előírások szerint erről úgynevezett ráépítési címjegyzékeket kellett elfogadniuk. A kivitelezés megkezdése jelentős anyagi ráfordítást jelentett az önkormányzatoknak, gondolok itt a tervezésre, a hatósági engedélyek beszerzésére stb. A vételi joggal bekövetkező tulajdonosváltozás ellehetetleníti ezek megvalósulását, bár nem lehetetlen, hogy az önkormányzatok ennek ellenére eladják az ilyen épületekben lévő lakásokat, ennek eldöntését azonban indo kolt a tulajdonos önkormányzatokra bízni. Az elmondottakra tekintettel tettem javaslatot – 15 344es indítványomban – a vételi jog korlátozására azoknál az önkormányzati lakásoknál, melyeket a ráépítési címjegyzék érint, és amelyeknél a ráépítési cí mjegyzékről e törvény hatálybalépése előtt önkormányzati döntés született. Javaslatom elfogadása, ha nem is hárítaná el az összes korlátozó tényezőt, mégis egy fontos lépést jelentene a lakáshiány enyhítésének irányában. Tisztelt képviselőtársaim! A 15 354es módosító indítványhoz csatlakozó módosító javaslatot adtam be. Ebben kezdeményezem a törvényjavaslat 1. §ában szereplő 56. § elhagyását. Javaslatom összefügg azzal a körülménnyel, hogy jelenleg sok épületet oly módon alakítottak társasházzá, hogy