Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. április 5. kedd, tavaszi ülésszak 19. nap (376.) - A hadigondozásról szóló törvényjavaslat kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalása - SZABÓ LUKÁCS (MIÉP)
1402 SZABÓ LUKÁCS (MIÉP) Elnö k Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! "Miért csak most nyújtotta be a Kormány jelen törvényjavaslatát?" – akartam kezdeni a felszólalásomat. Akartam kezdeni, de Szili Sándor képviselő úr, az MSZP padsoraiból, megakadályozott ezen elhatáro zásom megvalósításában. Az ő felszólalását ugynis bármelyik frakcióból el lehetett volna mondani, kivéve az MSZPt, a kommunista jogutód párt padsorait. Mert egy párt, amelyik bűnben fogant, amelyiknek a működését vér, halál és könny kísérte, amelyik idege n megszállók zsoldjában állt 45 éven keresztül – amiért most kárpótlási törvényeket kell hozni, amiért most a hadigondozásról szóló törvényt is meg kell hozni… Önöknek és jogelődeiknek a nyakába varrandó, az önök bűne! (A vele átellenben ülő Szili Sándorra mutat.) Mindenkinek joga van itt erről beszélni, kivéve önöket és személy szerint önt. Ezek után a Kormány felelősségéről: Igen, ezt a törvényt nem 1994ben kellett volna meghozni, hanem 1990ben, sőt, a legjobb lett volna az, hogyha folyamatosan érvénye sülhet az 1933. évi VII. törvény. Miért nem született meg mégsem akkor ez a törvény, holott a legelesettebbekről legelőször kellett volna gondoskodni, miért legutoljára gondoskodott – vagy akart gondoskodni – róluk mégis a Kormány? Itt többen vitatkoznak m ost arról, hogy ki egy hete, és ki két hete adta be, és ki inspirálta inkább a Kormányt. Azért a hűség – az igazsághoz való hűség – kedvéért hadd mondjam el, hogy 1993 márciusában benyújtottam a harmadik kárpótlási törvény módosításaként a törvényjavaslato mat. Ezúton is szeretném megköszönni Csépe Béla képviselő úrnak, hogy felvállalta a bizottságokban való képviseletét. Már akkor benyújtottam tehát az önálló indítványomat, ami tartalmazza a hadifoglyok – nyugati hadifoglyok – , a hadiárvák, hadiözvegyek és hadirokkantak kárpótlását is. Nyugdíjkiegészítést adtunk ugyanis a hadifoglyoknak – 1989től már nyugdíjkiegészítést kapnak a keleti hadifoglyok, 1992től pedig a nyugati hadifoglyok is, sőt, keleti hadifogság esetén kárpótlásban is részesülnek – , akik h azajöttek. Több évet nehéz, mostoha körülmények között eltöltöttek hadifogságban, de utána mégis hazajöttek, mégis felnevelhették a gyermekeiket. Mit kaptak ezzel szemben azok, akik özvegyeket, árvákat, könnyeket hagytak maguk után? Azok nem részesültek ká rpótlásban. A Kormány súlyos felelőssége van ebben, hogy nem ezeket részesítette legelőször kárpótlásban, akiknek egyedül kellett özvegyként felnevelni a gyermekeiket, és akik árván, csaknem támogatás nélkül – csaknem központi támogatás nélkül – nőttek fel . Éppen ezért a törvénytervezetem – ami most már több mint egyéves – tartalmazza ezeknek a kárpótlását is, tehát a hadiárvákét is, a hadiözvegyekét is és a hadirokkantakét is. Nem most, délelőtt találták tehát ki a honvédelmi bizottságban, hogy kárpótolni kell a hadiárvákat is, hanem ez a törvényjavaslat, illetve a módosítása már egyéves. Fájdalommal kell megemlékeznem arról, hogy bár egy évvel ezelőtt a Parlament 90%a akarta ezt a törvényt – ebből viszont az következik, hogy a Parlament 10%a nem akarta, és ez a 10% megbénította a törvényhozást. Ebbe a bénító munkálatba, sajnos, beszállt maga a Kormány is. A Parlament elnöke, a Házszabályt megsértve, nem adta ki az illetékes bizottságoknak – főképpen a költségvetési bizottságnak – megtárgyalásra a törvényt . Ezzel tehát megsértette a Házszabályt. Nem kívánok most abba belemélyedni, hogy milyen erők vagy milyen gondolatok hatására követte el a Parlament elnöke a házszabálysértést, de hadd folytassam: A Kormány – bár történész tagjai vannak – , úgy tűnik, az Ig azságügyi Minisztériumban, bár kellett volna, nem tartott történelemórákat. Most hangzott el ugyanis pontosan, az egyik bizottságban a kérdés, hogy egyáltalán nyugati hadifogság volte, egyáltalán nyugaton kényszermunkások voltake. És a jelen lévő igazság ügyi minisztériumi képviselő nem cáfolta az ott elhangzottakat… Ez pontosan olyan, mint amikor Grósz Károly kormánya idején fölvetődött a kérdés, hogy Recsk mint megsemmisítő tábor vagy mint tábor, internálótábor egyáltalán létezette. Vagy mint ahogy nagy on sokan – igen helytelenül – megkérdőjelezik, hogy Auschwitz egyáltalán létezette. Ugyanígy
