Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. április 5. kedd, tavaszi ülésszak 19. nap (376.) - A hadigondozásról szóló törvényjavaslat kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SZILI SÁNDOR (MSZP)
1394 A bizottság a javaslatot támogatja, a módosító javaslatokról a jelentésekben foglalt állást. Egyetértés van általában az előterjesztő és a bizottság véleménye között, eltérés két helyen v an. Az egyik a 6. pont, ahol a bizottság igen, az előterjesztő nem. A bizottság természetesen fönntartja az álláspontját. A másik pedig a 2. pontban egy látszólagos ellentét, ami most a legutolsó jelentésben egyértelművé és világossá válik, egy értelmezési gond, a hadiárvákkal kapcsolatos. Egészében tehát azt kell mondanom, a bizottsági tagok többsége a törvényjavaslatot támogatja és elfogadja. (19.50) Sokkal egyszerűbb a helyzet a fegyveres erőknél 45. március és 54… nem akarom ismételni. Módosító javaslat nem érkezett hozzá. A bizottság a törvény szellemével összhangban levőnek találja és egyhangúlag támogatja. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Következnek a képviselőcsoportok szónokai. Kérem, jelezzék, ha v alaki képviselőcsoport nevében fel kíván szólalni. (Mádai Péter és Szili Sándor jelentkeznek.) Elsőként megadom a szót Szili Sándor képviselő úrnak a Magyar Szocialista Pártból. Felszólaló: Szili Sándor (MSZP) SZILI SÁNDOR (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr ! Tisztelt Országgyűlés! Újra egy olyan törvényjavaslat elfogadása előtt állunk, amelyet a Kormány késve terjesztett elő. Ez a hadigondozásról szóló törvényjavaslat. S felmerül a kérdés, vajon miért késlekedett vele a Kormány. Miért nem az első törvények e gyikeként, már 1990ben nyújtotta be? A hadigondozásról rendelkező törvényt minden nehézség nélkül már 1990ben is meg lehetett volna alkotni. (Közbeszólás a MIÉP soraiból: 72ben is!) Engedjenek meg egy idézetet Stomm Marcell vezérőrnagy 1943. február 1j ei búcsúparancsából. Idézem: "A magyar haza mindenkor hálás szeretettel fog visszaemlékezni hős fiaira, akiéhez hasonló sors csak keveseket ért a magyar nemzetben." Eddig az idézet. Ez a parancs akkor íródott, amikor a magyar történelem második Mohácsát ér te meg, ez pedig a II. hadsereg pusztulása volt. Ezt a hadsereget már akkor sem volt szabad elsiratni, és aki a halálra ítélt hadseregből mégis életben maradt, annak hazakerülvén még szólni is tilos volt, és ha mégis szólni mert, érte ment a csendőr a legt ávolabbi tanyára és elvitte és lecsukatta. Utána lehet nézni a hadi levéltárban. De nem változott a helyzet 1945 után sem. A "bűnös nemzet" fals alapgondolatából kiindulva nem volt ildomos még csak megemlíteni sem a fronton elpusztultak nevét… (Szabó Lukác s: MSZMP!) …a hátramaradott özvegyek, árvák, nyomorékok évtizedekig vitték hátukon keresztjüket. Tisztelt képviselőtársak! Nem kívánok mélyen belemenni legújabb kori történelmünk felettébb tragikus napjainak a taglalásába, de szükségesnek tartom felhívni a figyelmet a realitásokra, mert egyesek a II. világháború újraírásával foglalkoznak. A német fasiszta hadicéloknak martalékul odavetett II. magyar hadsereg tragikus mártíriumából pedig valamiféle világnézeti küzdelmet, igazságos honvédő háborút konstruálná nak. Nagyon sok történész ül itt. Gondolom, olyanok is, akik előtt ismert a tény, hogy létezett egy olyan magyar katonai doktrína, amely arra számítva, hogy a háború végén kedvezőbb területi változásokra lesz lehetőség, arra törekedett, hogy a legjobban ki képzett, a legjobban felszerelt alakulatokat a határon belül tartsa. Ezért amikor 1942 januárjában német nyomásra döntés született a II. magyar hadsereg frontra küldéséről, a szükséges létszámot elsősorban egyrészt az úgynevezett politikailag megbízhatatla n, másrészt a szegényebb sorsú tartalékosok mozgósításával töltötték fel. Tehát a nép martalékul vetettsége tény, a tragikus vég szintén. A még élő rokkantak és hozzátartozók fájdalmán, életsorsán nem enyhít annak a politikának utólagos igazolása, amely tö bb mint 120 000 ember pusztulásáért felelős.
