Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 28. hétfő, tavaszi ülésszak 16. nap (373.) - A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Szabad György): - MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
1138 Ugyancsak indítványozom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a Duna egyoldalú elterelése miatti vízpótlási lehetőségekről szóló határozati javaslatot bocsássa részletes vitára. Kérdezem az Országgyűlést, egyetérte ezzel. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 226 szavazattal 1 ellenében, 3 tartózkodás mellett a határo zati javaslatot részletes vitára bocsátotta. A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslat határozathozatala ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Most a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslat határozathozatala következik. Az e lőterjesztést 9594es számon kapták kézhez képviselőtársaim. Emlékeztetem önöket, hogy a részletes vita lezárását követően nem került sor miniszteri válaszadásra. Megadom a szót Mádl Ferenc művelődési és közoktatási miniszter úrnak, a Kormány tudománypolit ikai kabinetje vezetőjének, és felkérem képviselőtársaimat, hogy folyamatosan biztosítsák az Országgyűlés határozatképességét. Miniszter urat illeti a szó! Dr. Mádl Ferenc művelődési és közoktatási miniszter válasza MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatá si miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a kodifikációs bizottságnak, a Magyar Tudományos Akadémiának, a tudománypolitikai bizottság tagjainak, az érdekvédelmi szervezeteknek, a képviselőknek, a parlamenti bizottságoknak azt az áldozatos munkáját, amellyel a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslat kimunkálásában részt vettek. Külön is meg szeretném köszönni az Országgyűlési Hivatal munkatársainak, akik a törvényalkotás eme zsúfolt időszakában az Akadémiáról szóló törvényjavaslat nagyszámú indítványait és bizottsági anyagait nagy szakszerűséggel a döntéshozatalhoz szükséges formában szerkesztették. A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvénnyel, ennek ma várható elfogadásával a magyar Kormány és az Országgyűlés az oktatásügy és az azzal szorosan összefüggő tudományügy jogalkotási dolgaiban döntő történelmi állomáshoz érkezett. Ezt a törvényt is megalkotva nagy lépést tett a nép, a nemzet korszerűbb műveltségének és tudományának kiteljesedése érde kében szükséges reformok kibontakoztatásához avégből, hogy stabilizáljuk a történelmi átalakulás eddigi eredményeit, és országunk felemelkedéséhez további reformok útján képesek legyünk megfelelni a kor kihívásainak. (15.30) Ennek jegyében a Kormány előkés zítette és az Országgyűlés törvényt alkotott a szakoktatásról és a közoktatásról. A Kormány benyújtotta és az Országgyűlés elfogadta a felsőoktatási törvényjavaslatot, valamint törvényjavaslatot alkotott az Országgyűlés a Felzárkózás az euró pai felsőoktatáshoz című alapról. A Kormány benyújtotta és az Országgyűlés törvényerőre emelte az országos tudományos kutatási alapról szóló törvényjavaslatot. És most az Akadémiáról szóló törvényjavaslat várja parlamenti jóváhagyását. A Kormány kibocsátot ta a Nemzeti Alaptanterv tantervi alapelveit, megjelent vagy folyamatban van a végrehajtási jogszabályok kiadása, hogy megindulhassanak és felgyorsuljanak a reformok az egész szférában, hogy legyenek új tantervi követelmények, új tankönyvcsaládok, kerettan tervek és helyi tantervek, hogy az iskolarendszer összehangoltan fejlődjék magasabb szintre, hogy bevezessünk egy jobb oktatási finanszírozási rendszert, hogy a tudományos képzés és minősítés, az