Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 28. hétfő, tavaszi ülésszak 16. nap (373.) - A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Szabad György): - MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
1139 akkreditáció, a kor által igényelt új szakok és intézmények a felsőoktatásban valóban európai szintre jussanak. Készül a felsőoktatási fejlesztési törvény, amelyet a felsőoktatási törvény értelmében ez év végéig be kell terjeszteni az Országgyűlésnek. Széles szakmai társadalmi részvéttel megalakultak és működnek az oktatásügy és a tudomány nagy új szakmai kormányzati intézményei, az OTKA és a FEFA Bizottság, a Felsőoktatási Tudományos Tanács, az Országos Akkreditációs Bizottság, a Köznevelési Tanács és a Közoktatáspolitikai Tanács. És folytatni lehetne a szót arról, hogy mi történt és mi történik. Részletesebb elemzés nélkül is látható azonban, hogy valóban a magyar oktatásügy és tudomány nagy ívű új feltételrendszerét hoztuk létre, illetve újítottuk meg. A Kormány és az Országgyűlés e tekintetben teljesítette vállal ását. Négy év alatt nem akármi! Az alkotás biztosan nem tökéletes, állandó javítása természetes kötelezettség. De a munka általa folyik. Az intézmények építik ki a reformokat, s Párizsban az OECD fórumán is úgy látták, minden hibájával együtt európai szint ű oktatásügyet hoztunk létre, ilyennek vetettük meg alapjait. Ami még hiányzott az általános reform kibontakozásához a humán szféra ily nagy részét átfogó jogalkotásból, az az akadémiai törvény. S most ezzel is eljutottunk, bízom benne, a megvalósuláshoz. Magáról a törvényjavaslatról nem kívánok már szólni. Ezt megtettem a miniszteri expozéban, ez megtörtént a képviselők felszólalásában. A vitákban nagyon sok bölcsesség jelent meg, és vált a javaslat javára. Különösen beható a bizottságok munkája volt. Törv ényalkotásunkban szinte példátlan módon a bizottságok a Kormánnyal együtt, vitákban és kompromisszumokban egy nagymértékben megreformált javaslatot hoztak létre. Eközben a résztvevők közmeggyőződésévé vált, hogy korszerűt, illetve elfogadhatót alkottak az MTA autonóm testületi mivoltáról, arról, hogy hogyan fejezi ki az MTA a magyar tudományosság egészét, arról, hogy az Akadémia visszakapja tulajdonát, hiszen az állam elvette, szimbolikusan most csak egyet említek, a székházát is, még Arany János székét is. Ebben a pillanatban az a toll sem az Akadémiáé, amivel az elnök – mondjuk – akadémiaközi egyezményt ír alá, vagy milliós költségvetési tételekről rendelkezik. Érdekes belegondolni, hogy egy jó óra múlva mindez hirtelen másként lesz. Konszenzus jött létre arról is, hogy az állami tulajdonban maradó – hangsúlyozom, állami tulajdonban maradó – akadémiai kutatóintézeti hálózat miként kormányozható demokratikusabban és hatékonyan. Arról, hogy az akadémiai és egyetemi intézmények együttműködése hogyan fejleszthe tő és fejlesztendő. Arról, hogy miközben a tudományos továbbképzés és tudományos minősítés döntően az egyetemek felelőssége lesz, de ebben is együtt kell működni, és marad szerepe az akadémiai doktori címnek is. Arról, hogy a törvény kell, hogy kiváltsa az akadémiai reformok szükségét; nemcsak szükségét, de megvalósítását. És folytatni lehetne még a fontosabb kérdések és intézmények taglalását. Csábító volna a törvényjavaslat és a Parlament, illetve a bizottság vitájának egyes elemeit részleteiben is taglal ni. Bemutatni képletesen szólva, hogy az ötvösművész hogyan hozta létre alkotását, hozzátett itt, elvett ott, átalakította ezt, kicserélte azt, vésett itt, összecsiszolt ott, míg kész nem volt, amire gondolt, és amire képes volt. Itt most kész az, amire kö zös munkával jutottunk. Megköszönvén még egyszer mindenki közreműködését, itt most már csak a Kormány határozathozatali pozíciójáról szólnék néhány szót. A bizottsági és kormányzati együttműködés és kompromisszumok folytán igazában minden konstruktív bizot tsági javaslatra igent fogok mondani. Amely kérdésben a bizottsági javaslat, a négy parlamenti bizottság javaslatai egymás alternatívái, ellentétei, ott igent a Kormány arra a bizottsági javaslatra mond, amely leginkább szolgálja a törvény belső harmóniájá t, a többségi, illetőleg legésszerűbb tartalmi megoldást. Az egyéni indítványok esetében is ez fog vezetni az igenlő vagy nemleges nyilatkozathoz. Látható lesz, hogy a sok száz indítvány ellenére a hosszú előkészítésnek és végül is jó előkészítésnek megfel elően időben viszonylag rövid határozathozatali folyamatra lesz szükség. Ehhez kérem együttműködésüket és
