Országgyűlési napló - 1993. évi téli rendkívüli ülésszak
1993. december 22. szerda, téli ülésszak 3. nap (357.) - A Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény és a központi költségvetés gazdálkodása egyes szabályainak módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
159 államadósságról – bármennyire is nem tetszett Békesi László képviselőtársamnak, mégis – , az a valóság, hogy az elmúlt években, amikor még nem ez a Kormány volt hatalmon, a Magyar Nemzeti Banknak nem volt módjában árfolyamkockázati tőkét gyűjtenie. Nem volt ilyen tartaléka, és erre a Kormányra az szakadt rá, hogy a korábbi államadósság forintban mért belső államadósságára valóban az árfolyamvesztesé gekből folyamatosan nőtt a belső államadósság anélkül, hogy ebből valaki egy fillért elköltött volna, egy valóságos vagyonvesztés a leértékelésből. Ez nem hitelnyújtás volt a költségvetéshez, hanem egy korábbi időszak rossz gyakorlatának a következménye. T ehát az az 1137 milliárd, amely ma nullakamatozású kötvényként van a Nemzeti Banknál, nem elköltött pénz, hanem a devalválódott forintnak egy technikai következménye, amit nem kell szégyellnünk, hogy előállt, mert hiszen ez a gazdasági helyzetnek egy olyan következményeként állt elő, amely a konvertibilis valutákhoz képest a forint leértékeléséből adódott. Egyetértek avval, hogy ezt valamilyen módon föl kell számolni. De nem értek egyet avval, hogy evvel összefüggésben valami inflációelszabadulásról kellene beszélnünk, ami egyébként is csökkentené állítólag az inflációt, ha itt akármilyen nagymértékben ezt beemelnénk. Én nem hiszem, hogy ez csökkentené. De abban biztos vagyok, ha az 1993as évre is ezt beemelnénk, jövőre tízmilliárdos nagyságrenddel növelné viszont a költségvetés deficitjét. Márpedig én úgy hallottam, hogy a költségvetés deficitje inflációnövelő és nem csökkentő tényező. Tehát egész egyszerűen az elhangzottakból én nem érzem annak a realitásá t, hogy itt valami olyan szörnyű dolog történt és injúria, amely a Nemzeti Banknak ezt a tevékenységét úgy tüntetné föl, hogy ez a nullszaldós vagy nullakamatozású és lejárat nélküli technikai okokból előállott értékpapírhalmaz az, ami a magyar gazdaságot tönkreteszi. Nem felel meg az sem a valóságnak, hogy ez a bankokból kihúzza a pénzt, minthogy nem kívánok most majd a monetáris politikánál vitát nyitni afelől, hogy vajon aze a jobbik megoldás, hogy adott esetben egy idejétmúlt és egy egészen más körülmé nyek között elfogadott jegybanktörvénynek azt a prognózisát, amelyik 5, 4 és 3%ra szorította volna le az államháztartás finanszírozását egy olyan időszakban, amikor még egyszerűen az egész világgazdaságban, az Európai Közösségekben is számottevő növekedés volt, amikor világos volt, hogy a magyar költségvetésnek van egy trendje, amely a deficitet a GDPhez viszonyítva csökkentett tendenciával tudja figyelembe venni. Hozzáteszem: még ezzel a nagy deficittel is csökkenő a 94es a 93ashoz viszonyítva. Ezt nem szokták nagyon hangoztatni, csak azt, hogy 303 milliárd. De ez mégis kevesebb, mint az idei 213 – a GDPhez viszonyítva. Tehát a magyar GDPre vetített deficit egyáltalán nem tekinthető Európában kirívónak. Nem olyan országokban, amelyek struktúraváltáson , társadalmi rendszerváltozáson mennek keresztül, hanem olyan jól fejlett országokban is, mint Svédország, Belgium, Hollandia és NagyBritannia nagyobb – van, ahol kétszer nagyobb – a GDPre vetített deficit. Akkor fönntartani azt, hogy nálunk 4 meg 3% leg yen az, amit előre láttunk 91ben, enyhén szólva elrugaszkodás a magyar valóságtól. Úgy érzem, hogy ez a javaslat, ami az önök asztalán fekszik, mégiscsak előrevisz. És annak a résznek örülök, amit Békesi László elmondott, hogy ennek valóban van egy olyan része, amiről ténylegesen szól ez a törvényjavaslat, amely rendez bizonyos kérdéseket, amelyek nyitva maradtak 1991ben. Én nem vitatom, hogy vannak időszakok, amikor a fiskális és a monetáris politika rövid, közép- és hosszú távú érdekei összeütközésbe ke rülnek. Ezt természetesnek tartom. De ebből nem kell arra következtetni, hogy itt valami katasztrófa sújtja a magyar gazdaságot, mert ilyen polémiák vannak. Mégis azt kell mondanom, ez a törvényjavaslat, ami tényleg a törvényjavaslat érdemi része, valóban egyéves munkával született. Azt is meg kell mondanom, hogy nem volt egyszerű a pénzügyi kormányzat részére sem ennek az elfogadása. Tudva tudjuk, hogy az 5%os éves automatizmus szükséges rossz, amit meg kell tennünk, mert egyszerűen nem lehet másképp föls zámolni ezt a papírhalmazt. Ugyanakkor azt is világosan kell
