Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. december 8. szerda, őszi ülésszak 34. nap (352.) - A szociális ellátások további átalakításának rövid és középtávú feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - HAVAS GÁBOR, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
2643 hanem az emberi tényező kiemelt fejlesztése lehetőségeinek biztosítása is indokolt. Természetesen tudjuk — mint képviselők ugyanúgy felelősek vagyunk a gazdaságért is és tudjuk azt — , hogy oda k omoly invesztíció kell, és némi megértéssel kísérjük gazdasági szakembereinknek azokat az intelmeit, amelyek azt mondják, hogy vigyázó szemünket, legalábbis az egyiket, mindig az IMFre kell vetni, mert igaz, hogy az IMF nem diktál, csak megmondja azt, hog y milyen körülmények között vagyunk mi jó hitelfelvevők, vagy keressünk más megoldást magunknak. Kérem szépen, egy segítséget szeretnék adni, egy felhívást szeretnék adni ehhez a szemlélethez. Ugyanis miről van szó? Össze szokták hasonlítani, hogy a különb öző országok mennyit és milyen arányban fordítanak a GDPből szociális kiadásokra. És én azt hiszem, hogy itt súlyos csúsztatás van, tévedés van, ami nem biztos, hogy szándékos, de érdemes rámutatni. Arról van szó ugyanis, hogy a kiindulási alap mondjuk eg y 1986os felmérés, és aztán azóta évenként korrigálják ezeket az adatokat, de nagyon nem mindegy, hogy milyen országokat hasonlítanak össze. (17.20) Mert ha Magyarországot összehasonlítják egy már évtizedek óta piacgazdasági országgal, akor súlyos torzulá sok fognak mutatkozni. A bővebb értelemben vett szociális kiadások — szociálpolitikai kiadások — körébe tartoznak a nyugdíjak is. Na már most, Magyarországon ma is közel 100%ban — korábban még inkább — a nyugdíjak a költségvetés valamelyik szféráján — vag y az állami költségvetésen, vagy a társadalombiztosítási költségvetésen — átmennek. Ugyanakkor a piacgazdaságokban, ahol háromelemű nyugdíjrendszer van, és ahol fizetésben megkapta a munkavállaló azt az összeget, amit ő magánbiztosításra befizetett, nem me gy keresztül a GDPszámítás költségvetési fejezetén, ezért ez ott nem jelenik meg, jóllehet mégiscsak az egyén szociális biztonságát szolgálja. Ezek a torzulások előidézhetik azt, hogy a kimutatásokban mi mindig igen magas rátával szereplünk a szociális ki adások körében. Ezek lennének azok a gondolatok, amelyeket elöljáróban el kívántam mondani az MDF szociálpolitikai meggondolásairól. Köszönöm szépen. Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megadom a szót Havas Gábor képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szö vetsége képviselőcsoportja vezérszónokának. Felszólaló: Havas Gábor az SZDSZképviselőcsoport nevében HAVAS GÁBOR, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Elöljáróban szer etném kijelenteni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a határozati javaslat minden pontjával egyetért: ezeket kívánatos és szükséges fejlesztési irányoknak tekinti, és azt gondolja, hogy ha az időtávot tekintve nem is azonos módon, de valamennyi itt lefek tetett célkitűzés meg is valósítható — némelyik előbb, némelyik később. Éppen ebből a szempontból van nagy jelentősége annak a problémának, amelyre már többen utaltak, nevezetesen, hogy ez a bizonyos határozati javaslat nem időben került a tisztelt Ház elé . Nem kívánom itt már ragozni ezt a problémát, belemenni annak a boncolgatásába, hogy ki is hibás ezért. Egyet biztosan állíthatok: a szociális bizottság semmiképpen sem hibás, hiszen még időben fordult az Országgyűlés elnökéhez levélben, és ebben kérte a mielőbbi napirendre tűzést — hogy ez nem történt meg, az nem a szociális bizottságon múlott. De hogy ez nem így történt, az nagy baj. Nagy baj, többek között azért — ahogy arra Pusztai Erzsébet államtitkár asszony is utalt — , mert a társadalombiztosítási ö nkormányzatok és a Kormány, közelebbről a Pénzügyminisztérium közötti alkufolyamat következtében a társadalombiztosítás profiltisztítása igen jelentős mértékben felgyorsult, és ha időben tárgyaljuk meg ezt a határozati javaslatot, akkor ezzel összehangolt lépéseket lehetett volna tenni a szociális törvénykezés terén is. Ahogy erre is többen utaltak már, többek között a gyermekgondozási díj és a gyermekgondozási segély is átkerül a költségvetésbe a társadalombiztosítástól, és ez kiváló alkalmat teremtett vol na