Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. december 8. szerda, őszi ülésszak 34. nap (352.) - A szociális ellátások további átalakításának rövid és középtávú feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - HAVAS GÁBOR, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
2644 arra, hogy újragondoljuk ezeknek az ellátásoknak a szabályozását, és ezt az új, átgondolt, és ennek alapján módosított szabályozást beépítettük volna a szociális törvénybe. Ez egyfelől azzal a következménnyel járt volna, hogy a sokat emlegetett és kárho zatosnak tartott, széttagolt szabályozás felől az egységes, áttekinthető szabályozás elé egy újabb lépést tettünk volna, másfelől — ami ennél is sokkal fontosabb — talán lehetővé tette volna, hogy a gyermekgondozási segélyt alanyi jogává lehessen tenni már 1994. január 1jétől kezdve — ahogy ezt a szociális törvény módosítására benyújtott javaslat vitájában már elmondtam, a szabad demokraták ezt lehetségesnek tartották volna. Ha figyelembe vesszük az elmúlt három évben született gyermekek számát, másfelől h a figyelembe vesszük a terhességigyermekágyi segélyben, a gyedben, gyesben részesülő, ezen belül több három éven aluli gyerekkel otthon levő anyák számát, és figyelembe vesszük, hány édesanya tér vissza munkahelyére a gyerek harmadik évének betöltése előt t, akkor megállapíthatjuk, hogy ez a kiterjesztés, ez az alanyi jogú kiterjesztés nem növelte volna jelentős mértékben a gyesben részesülők számát, nem rótt volna elviselhetetlen terhet a költségvetésre — a másik oldalon viszont garantáltan olyan családokr a terjesztette volna ki az ellátást, amelyek különösen nehéz szociális helyzetben vannak. Hiszen nagyon könnyen belátható, hogy a gyedre és gyesre előírt jogosultságot, (17.30) Mindez összhangban lett volna a profiltiszítással, és ráadásul olyan ellátási formáról van szó, amelynek az anyagi fedezete legalább részben adott, hiszen ennek a bevezetése kiválthatná a szociális segély egy részét, és kiválthatná a házastársi pótlékot is. Lényegesen nehezebb, súlyosabb probléma, és ezért valószínűleg ennyire a köz eljövőben semmiképpen sem vezethető be az egészségkárosultak egységes támogatása, hiszen jelenleg a különböző címeken, de erre a célra kifizetett pénzek összege nagyjából 5 milliárd forintra tehető, márpedig ha ezt az ellátási formát bevezetnénk, akkor min imálisan 300 000 emberrel kéne számolni, és ez körülbelül 20 milliárdos terhet róna a költségvetésre, tehát a tehernövekedés itt lényegesen nagyobb. Az előrelépésnek nyilvánvalóan az lenne a feltétele, hogy egyfelől az ehhez való jogosultság megállapításán ál szigorúan kéne eljárni, és olyan garantált elbírálási módszert és fórumot kéne biztosítani, amelyik lehetővé teszi, hogy valóban csak a legrászorultabbak juthassanak hozzá ehhez a támogatáshoz, másfelől úgy kellene fejleszteni a pillatnyilag nagyon nem hatékony rehabilitációs eljárásokat, hogy minél több egészségkárosultnak legyen meg az a lehetősége, hogy saját maga munkajövedelme révén tarthassa el magát. Nem sok szó esett itt eddig, de én nagyon fontosnak tartom a határozati javaslat 4. pontját is, am ely célul tűzi ki a szociális intézményi normatívák távlati megosztását a beutaló önkormányzat és az intézményt fenntartó önkormányzat között, itt ugyanis nem egyszerűen pénzügytechnikai lépésről van szó, hanem egy igen jelentős szemléleti változtatásról, és ennek nyomán végrehajtható tartalmi változásról, amelyek számos előnye lehet. Egyrészt ösztönzi a pillanatnyilag beutalóként szereplő önkormányzatokat arra, hogy a problémákat — ha csak ez lehetséges — helyben oldják meg, otthoni megismert és megszokott körülmények között ápolják és gondozzák mindazokat, akiknél ez egyáltalán lehetséges, és ez — azonkívül, hogy magának a gondozottnak is sokkal kellemesebb és sokkal elviselhetőbb — további jelentős előnyökkel is járhat. Bizonyos mértékig enyhítheti a munk anélküliséget is, hiszen itt olyan gondozási feladatok is vannak, amelyek aránylag egyszerűen megtaníthatók és rábízhatók olyanokra is, akik pillanatnyilag munkanélküliek, másrészt egy kicsit nagyobb távlatban jelentős költségcsökkentő tényező is lehet, hi szen teljesen nyilvánvaló, hogy az otthoni körülmények közötti ápolás mindenképpen olcsóbb, mint az intézményi ápolás. Hogy ez a folyamat gyorsan haladjon előre, ehhez persze még egy dolgot meg kellene tenni: nyitottabbá kellene tenni a pillanatnyilag megl ehetősen zárt szociális ellátóintézményeket, és szorgalmazni kéne azt, pláne akkor, ha számos gondozott otthon részesül gondozásban, ápolásban, területi munkát is végezzenek, és ezzel azt a szaktudást, amellyel egyébként rendelkeznek, a
