Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. december 6. hétfő, őszi ülésszak 32. nap (350.) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1994. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - KULIN SÁNDOR, DR. (MDF)
2404 működési költségvetéssel és így tovább, sorolh atnám — , akkor indokolt, hogy itt se tegyünk kivételt. Nem arról van szó, hogy ez a 14 milliárd forint így, első közelítésben sok vagy kevés, hanem nem ítélhető meg az indokoltsága. (17.00) A következő kérdés, amellyel foglalkozni kívánok, a gyógyszerár tá mogatására fordítandó költségvetési összeg. Ez a javaslat szerint 50,7 milliárd forint. Megalapozott becslések szerint, változatlan feltételek mellett ez az összeg nem fogja fedezni a jövő évi szükségleteket. Ismert gond világszerte, hogy az egészségügyi k öltségvetésben — az egészségügyben alkalmazott technológia mellett — a gyógyszer az egyik legdinamikusabban emelkedő költségtényező. Nincs ez másképp hazánkban sem. Ennek illusztrálására elegendő utalnom arra, hogy ez a költség 1990ben még csak 21,7 milli árd forintot tett ki, érdemes azonban a fogyasztás belső szerkezetét is megnézni, értvén ez alatt a hazai, illetve külföldi gyógyszerfelhasználás részarányait. Csak utalok rá, hogy a százéves magyar gyógyszeripar és kutatói háttere világszerte elismert és iparunk egyik sikerágazata. Mégis, ha megnézzük, hogy hogyan vesz részt és milyen költségkihatással az összfogyasztásban a hazai termék, a következő kedvezőtlen adatokat és tendenciákat találjuk: Az egyre élesedő nemzetközi piaci versenyben és elsősorban a nyugati piacokon tartani tudjuk megszerzett pozícióinkat. A keleti piacok az ismert okok miatt rendkívül beszűkültek 1990 — 91ben, de szívós munkával itt is javuló tendencia mutatkozik. Hazai gyógyszeriparunk legnagyobb nehézségei éppen a hazai piacon muta tkoznak. A liberalizált gyógyszerbehozatal következtében a hazai gyártású termékek aránya belföldi fogyasztásban az 1990. évi 74%ról '93ban előreláthatólag 50%ra szorul vissza. Ez a sokkszerűen jelentkező piacvesztés annak ellenére következett be, hogy hazai gyógyszergyártóink az egyre kiterjedtebb orvoslátogatói hálózat működtetésével igyekeznek felvenni a versenyt az importtal. Gyógyszeriparunk árszintje mintegy 40%kal alacsonyabb a nyugateurópai országok súlyozott átlagárszintjénél. Az iparág termel ői áremelései évről évre alatta maradnak mind az ipar egészére vonatkozó termelői áremeléseknek, mind az inflációs rátának. Így például míg 1988tól az inflációs ráta 300% körüli, az ipari átlag 225%, addig a hazai gyógyszeripar átlagáremelkedése csak 185 %. Ennek tulajdonítható, hogy volumenben — tehát nem költségekben, hanem volumenben — még mindig 75 — 80% közötti a hazai készítmények részesedése a belföldi piacon. A gyógyszeralapellátást zömében ma is a tradicionális magyarországi vállalatok biztosítják. Szinte minden terápiás területen vannak jó hatású készítményeink. A divat és reklám azonban itt is nagy úr. A drága importgyógyszerek évről évre erőteljesen növekvő és nehezen tervezhető támogatási összeget emésztenek fel. Ez oda vezet, hogy 1994ben a '9 0es támogatás közel háromszorosára és az 1991es 31 milliárd közel kétszeresére lenne szükség, ha minden az eddigi úton haladna tovább. Azonban a jövő évre előirányzott 51 milliárd forintos keret a betervezett deficit miatt nem léphető túl. Csökkenni fog az egyegy készítményre jutó támogatás, és fennáll a veszély, hogy egyre magasabb lesz a betegek által fizetendő térítési díj. Így a fogyasztók számára elvész az a lehetőség, hogy elérhető áron juthassanak jó használati értékű gyógyszerekhez. Ebben a helyz etben a társadalombiztosítás és a lakosság teherbíró képessége azt a racionális megoldást kívánja meg, hogy az Országos Egészségpénztár elsősorban az aránylag olcsó alapellátást finanszírozza, és ez alól csak nagyon átgondolt kivételt tegyen megfelelő szak mai indokok alapján. Ezen a ponton az Országos Egészségbiztosító Pénztár, a beteg és a hazai gyógyszeripar érdekei egybeesnek. Nálunk sokkal gazdagabb országok, például Kanada is példát mutatnak arra, hogy egy
