Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 2. kedd, őszi ülésszak 21. nap (339.) - Az 1993. és 1994. évi Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslatok együttes általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - PÁL LÁSZLÓ, a Magyar Szocialista Párt vezérszónoka:
1440 pályázatot átnéztem, a pályázatok z öme nemcsak árajánlatot tartalmaz, hanem a működtetésről elgondolásokat — tevékenységbővítés, export, foglalkoztatási követelmények vagy elképzelések — és számos más ügy szerepel a pályázatokban, helyenként a kiírásban is majdnem mindenütt a benyújtott pál yázatokban. (12.10) A döntésben ez valószínűleg mellékes csatornákra kerül, végül a szerződésekbe ezek a vállalások nem kerülnek bele, és a végrehajtás ellenőrzése során teljesen elsikkad a dolog. Amikor tehát az állam megszabadult a vagyonától, akkor már megint úgy szabadult meg, hogy a saját érdekeit nem érvényesítette. A rossz értékesítések következménye az, hogy az állam költségei növekednek az értékesítést követően, ahelyett, hogy csökkennének a privatizáció révén. Az eladás folyamatáról szeretnék egyn éhány gondolatot mondani. Általánosítható tapasztalat az, hogy törvényeink rosszak, módosítani kell őket, mert a minden áron való eladást tartalmazzák olyan esetben is, amikor esetleg ezt nem kellene csinálni. Rosszak a törvények, mert az előbb említett, e ladás előtti és eladás utáni időszak kötelezettségeiről gyakorlatilag semmit nem tartalmaznak. Az eladás időszakában óriási hiba mindaz, ami — ha jól értettem — a Kormány privatizációs stratégiájából következik. Azé rt mondom azt, hogy "ha jól értettem", mert nem tudom, honnan máshonnan következne: a tulajdonoskeresés műfaja. A törvények nem mondják ki azt, hogy fontos, ki lesz a tulajdonos. A törvények azt mondják ki, hogy fontos az, hogy értelmesen adjunk el. Az utó bbi időben egyre nagyobb súlyt kap a Kormány tevékenységében az, hogy a tulajdonost keresi: magyar tulajdonos legyen, kistulajdonos legyen, kárpótolt tulajdonos legyen, dolgozó tulajdonos legyen, vezető tulajdonos legyen — ezeknek az arányairól folyik vala mi mesterséges vita, nem arról, hogy az a cég, amit értékesítünk, az értékesítés után a lehető legtöbb hasznot hozza ennek az országnak. A tulajdonoskeresés műfaja az eladási időszakban sajnos túl nagy súllyal szerepelt: az 1993as, 1994es Irányelvekben — a '93asban óvatosan, a '94esben már kevésbé óvatosan — a kijelölt tulajdonosok körére már több mint 330 milliárd forint értékű vagyon van megjelölve. Szerintem ez egy óriási hiba. Az eladás folyamatában a tanácsadó szervezetek szerepéről is kellene egyn éhány szót szólni. Az árukról tudjuk, hogy rettenetes. Évek óta kerülnek elénk olyan számok, hogy 5678 milliárd forintot kell a tanácsadó szervezetek számára előirányozni a privatizációs bevételekből. Ezek a szervezetek is érdekes módon kerülnek szelekc ióra: nagyon gyakran érzi az ember, hogy ennek valamilyen stichje van, hogyha valakit kizárnak a tanácsadók közül. Emellett én úgy érzem, hogy általában rendkívül kis hatékonysággal tevékenykednek. A magyar és a külföldi tanácsadó szervezetek zöménél érzék elhető az, hogy a tudást a vállalati menedzsmenttől szerzik; a külföldi vevőt nem hajtják fel; a tapasztalatok, amiket átadnak vagy benyújtanak az ÁVÜnek, rendkívül drágák — nem szabadna őket megfizetni, ilyen mértékben biztosan. Sokkal nagyobb bizalmat é rdemelnek az önök által kiválasztott menedzserek is, mint ezek a külföldi tanácsadók — az általunk kiválasztott menedzserekről nem is beszélve. (Derültség.) A következő gondolat, amit még szeretnék elmondani, a pályáztatásra vonatkozik, szintén általánosít ható tapasztalat. Vékony Miklós képviselőtársam nagyon pozitívan említette azt, hogy általános a pályáztatás: törvényeink írják elő, hogy mindenütt pályáztatni kell. Hadd mondjam el: az én személyes tapasztalatom az, hogy a pályáztatás helyenként káros. He lyenként káros: ha nagyon komoly ügyekről van szó, akkor egy kiírt pályázat általában pontatlan, az elbírálás általában kritizálható, és nem lehet kitárgyalni a részletes feltételeket. Pályáztatni akkor lehet általában sikeresen, hogyha nagyon kevés paramé teren kell gondolkodni. Ha mondjuk az ár lenne az egyetlen paraméter, akkor minden további nélkül beválna a pályáztatás.
