Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. október 27. szerda, őszi ülésszak 19. nap (337.) - Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - KŐSZEG FERENC, DR. az SZDSZ vezérszónoka:
1329 stílust, ami, azt hiszem nem fér össze azzal az európai politikai kultúrával, amely természetesen csak ideálisan létezik, de amelyre mégiscsak törekszünk. (11.00) Azt hiszem, nem jó az, hogyha kormán yférfiak államtitkok kiszivárogtatásával járatják le politikai ellenfeleiket. A másik dolog, ami nem kevésbé súlyos, az, hogy ezáltal bagatellizálódott, relativizálódott az egész kérdés. Ha lehetséges az, hogy egy politikus, miután egy ilyen gyanú árnyéka rávetül, anélkül, hogy tisztázná és tisztázhatná magát a gyanú vagy a vád alól, kijelenti azt, hogy ő az egyik legtisztább múltú magyar ember, és ezt a hívei elfogadják, elhiszik, és magas politikai pozícióba választják meg, akkor fel lehet tenni a kérdést , hogy vane az egész dolognak értelme. És ez tulajdonképpen — és ezzel már a felszólalásom, beszédem végéhez jutok — elvisz bennünket ahhoz a két kérdéshez, amely a jelenlegi törvényjavaslattal kapcsolatban felvetődik. Az egyik az alkotmányossági kérdés, illetve az a gyakorlati kérdés, hogy amennyiben a két fontos bírósági vezető — az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke — , akiknek a törvényjavaslat közvetlen funkciót szán, azt mondja, hogy ő ezt a feladatot nem tartja alkotmányosnak, ezé rt nem vállalja el, akkor nem arról vane szó, hogy ez a törvényjavaslat eleve működésképtelenségre van ítélve? Márpedig — legalábbis az Alkotmánybíróság elnökének vonatkozásában — a Kormány tisztában volt ezzel a helyzettel, hiszen Sólyom László már a kor ábbi törvényjavaslat beterjesztése alkalmával egy levelet intézett, és aztán ebbéli véleményét később is megerősítette, nyilvánvalóvá tette, hogy ő nem kívánja a rá mérendő funkciót elvállalni. Tehát a Kormánynak tárgyalnia kellett volna, vagy pedig meg ke llett volna ebben a tekintetben változtatnia még az újabb benyújtás előtt a törvényjavaslatot, mert hiszen itt nyomban beleütközik egy olyan problémába, amelynek az áthidalásához esetleg meg kell változtatni az Alkotmánybíróságról szóló törvényt, esetleg a bíróságról szóló törvényt, esetleg az Alkotmányt — csupa kétharmados feladat, amelyeknek a megoldhatósága igen kétséges. A másik dolog pedig az: arra nem válaszol ez a törvényjavaslat, hogy mi történik azokkal az emberekkel, akikről végül is ki fogják mut atni, hogy ügynökök voltak. A választott politikusok esetében ez megintcsak egy egyszerű kérdés: a közvélemény értesülni fog erről, hogyha az egy működő képviselő, akkor vagy lemond a képviselőségről, vagy nem mond le a képviselőségről; vagy kizárja a frak ciója, vagy nem zárja ki a frakciója. De, az előbb említett példákat figyelembe véve, igen nagy a valószínűsége annak, hogy az illető nem fog lemondani a képviselőségről, és akkor itt fog ülni közöttünk egy ember, akiről most már nem kiszivárogtatás útján sejtjük, hanem dokumentumok alapján tudjuk, hogy valóban ügynök volt. De mi történik a köztisztviselőkkel, mi történik a bankelnökökkel, mi történik a televízió szerkesztőivel? Ha az utóbbit nézzük, hát, tegyük fel, hogy felmondanak nekik, aztán ők a Munka ügyi Bírósághoz fordulnak, és esetleg a Munkaügyi Bíróság nem tartja elégséges felmondási alapnak azt, hogy az illetőről a nyilvánosság megtudta, hogy ügynök volt. És akkor mi van? Akkor vissza fogja helyezni a Munkaügyi Bíróság az állásába. Vagy mi a hely zet egy bankelnökkel? Tegyük föl, hogy van egy bankelnök, akit 1971ben beszerveztek ügynöknek, aztán '78ig ügynök volt, akkor belépett a pártba, akkor lehagyták, tehát megszűnt az ügynöki kapcsolata, aztán '89ben belépett egy másik pártba vagy nem lépet t be, de közel került egy másik párthoz, aztán, '90ben, a választás után, egy bank vezérigazgatója, elnökvezérigazgatója lett — és most kiderül róla. Van egy szerződése a bankkal, amely szerint a munkáltatói jogokat gyakorló Vagyonügynökség vagy igazgató tanács, mondjuk, öt évre biztosítja neki a bankelnöki posztot, aztán egyszerre csak kiderül, hogy ügynök volt valamikor, régen; emiatt a Vagyonügynökség fölmondja, és akkor ő a szerződés értelmében követeli a végkielégítést, és, mondjuk, kap 3 millió forin tot azért, mert önhibáján kívül szűnt meg a szerződés — egészen biztos
