Országgyűlési napló - 1993. évi nyári rendkívüli ülésszak
1993. június 22. kedd a nyári rendkívüli ülésszak 2. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ) - ELNÖK (Vörös Vince):
103 Összegezésképpen megállapítható, hogy a téves jogértelmezés mellett a jelenleg hatályban lévő jogszabályok sem biztosítják kellő hatékonysággal a műemlékvédelmet. Ez a tény is sürgetőv é teszi a műemlékvédelmi törvény minél előbbi megalkotását, majd elfogadását, s emellett a hatáskörök egyértelmű és pontos meghatározását a magyar műemlékvédelem érdekében. Tájékoztatom végül a tisztelt Házat, hogy a műemlékvédelmi törvény az ez évi törvén yalkotási programban szerepel. Köszönöm figyelmüket. Kérem interpellációs válaszom elfogadását. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm államtitkár asszony válaszát. Kétperces reagálásra átadom a szót Ráday Mihály képviselőtársunknak. RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ) K öszönöm. Nagyjából ismertem, amit az államtitkár asszony elmondott, ezt jeleztem is az előzetes mondataimban. A probléma az, hogy az építésügy kérdése nemcsak műemlékügy. Jól látja ön is, hogy kuszák a törvények, és én tudom, hogy jó szándékú e tárgykö rben. Mégis el kell mondanom, hogy ez alatt az időszak alatt nem történt semmi. Tudjuk azt, hogy az építész zsűrik működését egy bizonyos okból alkotmányellenesnek tekintette az Alkotmánybíróság. Ezután senki sem foglalkozott azzal, hogy egy hibás jogi hel yzetet megoldva a zsűrik működését megpróbálja biztosítani, hanem egyszerűen megszüntették őket jogutód nélkül. Két évvel ezelőtt egy műemlékes társaságban arra kértem Keresztes K. miniszter urat, legyen szíves kormány- vagy miniszteri rendelet segítségéve l az átmeneti kuszaságot valahogy átsegíteni, hogy ne történjen súlyos kár a műemlékekben és az építésügy terén. Nem történt semmi. A főváros köztársasági megbízottjánál kinevezése után rögtön kihallgatást kértem, és azt kértem tőle, ha olyan esetbe ütközi k, ami jogilag tiszta előtte, de építésügyileg esetleg kellemetlen lehet, legyen szíves kérjen tőlünk, parlamenti képviselőktől segítséget a jogszabály korrigálására, vagy adjon segítséget ahhoz, hogy mit kéne csinálni. Egyetlenegyszer nem jelentkezett ily en ügyben, csak a meglévő, egymással össze nem egyeztetett jogszabályokat magyarázza és súlyos károk születnek, ahogy ezt ön is látta. Nekem az a véleményem erről, hogy habár részletekben vannak ügyek - ahogy a Műemlékvédelmi Felügyelőség jelentése is igaz olja az ön előadásában - amik megoldáshoz közelítenek, az egész oly kusza és oly kevéssé érzem én biztosítottnak azt, hogy mind a műemléki, mind az építési törvény tárgyalása megkezdődhet e parlamenti ciklusban, hogy én egyedül azt tartom járható útnak, és azt hiszem, aki az épített környezet ügyében, ha itt, a Parlamentben keveset is beszélünk róla, valamit is szívügyének érez, hogyha legalább bizottsági szinten elkezdődik ez a munka. (14.50) Ha tehát az történik, hogy ez a Parlament a bizottsági munka hat áskörébe utalja azt, hogy ezekkel a kérdésekkel, az építésügy kérdéseivel foglalkozzék legalább egy bizottság a Parlamentben időről időre, akár a miniszter úr és az államtitkár asszony részvételével. Ennek megfelelően nem fogadom el a választ, és nagyon ké rem, hogy hadd dolgozzunk ezen tovább. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Ráday Mihály képviselőtársunk nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a z államtitkár asszony válaszát. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.)