Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 22. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - Az egyházak közvetlen állami támogatására jóváhagyott 1993. évi költségvetési keret felosztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
501 egyházi ingatlantörvény vitájában előre is jeleztük. Talán ennek is tudható be, hogy az elmúlt évihez képest ebben az évben mintegy 50%kal növekedtek az egyházi támogatások - el lentétben a költségvetés más szféráival. Említettem, hogy a jelenlegi elosztási rendszer nem tükrözi a valós társadalmi igényeket. Itt elég visszautalni az aktív és passzív tagság kapcsán elmondottakra, ezen kívül nincs is feltétlenül egyenes összefüggés a taglétszám és a társadalmi igény között - elvégre fontosnak tarthatja valaki egy adott egyház létét, attól függetlenül, hogy tagjae. De arra is utalhatok, hogy a vallás és az egyház között sincs ma már feltétlen összefüggés, már ami az arányokat illeti: sokkal nagyobb ugyanis azok aránya, akik vallásosnak mondják magukat, mint akik egyházhoz kötődnek. Ez még a Magyarországnál vallásosabbnak tartott Lengyelországban is így van. Itt idéznék a Magyar Kurír című félhivatalos katolikus lap LXXXIII. évfolyamána k 22. számából, ahol A lengyel népegyház és a keresztény politika krízise címmel az alábbi tudósítás olvasható: A lengyeleknek kevesebb mint 10%a van bizalommal az egyház mint intézmény vagy egyéb vallásos szervezetek iránt, de ennek ellenére körülbelül 7 0%a hisz Istenben. Emlékezetem szerint Magyarországon is voltak olyan közvéleménykutatási adatok, amelyek elég jelentős szakadékot mutattak ki az egyházak szerint hitgyakorlók, illetve a maguk módján vallásosak között. Ez az tehát, amit itt, a társadalmi igényeknél figyelembe kell venni. Sérti továbbá ez az elosztási rendszer az állam világnézeti semlegességét is. Ez abban ragadható meg, hogy a szóban forgó egyházi tevékenységek állami támogatásával - magyarán: itt a hitéleti tevékenységre gondolok, tehát nem a köztevékenység normatív támogatására - tulajdonképpen állami szolgáltatásként került feltüntetésre a vallás, és az objektív mérce hiánya még a legjobb szándék mellett is indokolatlan megkülönböztetésre vezethet az egyházak között. Nem is beszélve ar ról a veszélyről, hogy az állam, elosztó szerepét felhasználva, aktuálpolitikai érdekekből vagy az éppen hatalmon lévők egyházképe, illetve valláshoz való viszonya alapján elsorvasztásra vagy kitüntetett szerepre ítélhet egyházakat - ez az, amit "vallási t ervgazdálkodás"nak szoktak nevezni. Jelenleg az egyházak a legkomolyabb anyagi támogatást élvező társadalmi szervezetek. Ezt azért szeretném leszögezni, mert a pártokkal, meg az egyéb társadalmi szervezetekkel kapcsolatosan is sokféle feltételezés elhangz ik. A költségvetési törvény szerint ugyanis az egyházak ebben az évben - a hitoktatók díjazását is beleértve - 4 milliárd forintnyi támogatást kapnak. Ha ehhez még hozzávesszük a 3 milliárdnyi, ingatlanokra szánt kárpótlási összeget, akkor ez 7 milliárd fo rintot tesz ki. A pártok, tisztelt Ház, összesen 1,3 milliárd forint támogatást kapnak - beleértve a Parlamenten kívülieket is , az egyéb társadalmi szervezetek pedig körülbelül szintén mindössze 1 milliárd forint támogatást kapnak. Nagyon jól tudjuk: ott vannak vallási egyesületek is, tehát ez sem mondható tisztán a világi szervezetekre jutó támogatásnak. Ezekre is gondolni kell, amikor arra hivatkozom, hogy ez a rendszer nem felel meg az állammal szemben támasztott semlegességi követelményeknek. Ezenkívü l említettem, ötödik pontként, hogy ez a rendszer folyamatosan fertőzi az egyházak közötti viszonyt. Egy ilyen rendszerben, tisztelt Ház, az egyházak ugyanis szükségszerűen ellenérdekeltek - ahogy a január 18ai megbeszélésen, a kultuszminisztérium képvise lői és az egyházak képviselői között, az egyik egyházi személyiség szájából elhangzott: egymás zsebéből veszik ki a pénzt. Továbbá az elmúlt évi bizottsági vita - ami az emberi jogi bizottságban folyt, és a sajtó is tudósított róla, olyan módon, hogy ott k atolikus és református képviselők vádolták egymást kölcsönösen különböző elvtelen lobbyzásokkal - azt mutatja, hogy ez a helyzet egyáltalán nem kellemes helyzet, és célszerű lenne elkerülni. Ezenkívü l, egy ilyen rendszerben - együttműködés helyett - külön alkukban érdekeltek az egyházak. Az új kezdeményezések megjelenésére pedig már csak azért is ferde szemmel néznek, mert így kevesebb jut nekik a költségvetési "tortából".
