Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 8. kedd, a tavaszi ülésszak 38. napja - A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - PREPELICZAY ISTVÁN, a kisgazda-képviselőcsoport vezérszónoka:
2823 lökés volt a sorsa a névtelen kutatóknak, akik munkájának eredményéből kandidatúra, doktori disszertáció vagy akadé miai székfoglaló született? Ki tudná ezt összeszámolni? De nem mentek feledésbe. A kis pénzen tartott, béklyóba kötött kutatókról az MTA tisztelt elnöke országvilág előtt azt nyilatkozta, hogy azok a kutatótársai, akik sem akadémiai minősítést, sem vezető i beosztást nem tudtak szerezni a kommunista diktatúra 45 éve alatt, lustaságukat és tehetetlenségüket most akarják kamatoztatni: a politikai mellőzött szerepében tetszelegni - holott az ilyenek egyszerűen alkalmatlanok a kutatói pályára. Köszönjük, elnök úr! De megkérdeznénk önt: hol volt az ön éleslátása és kitűnő ítélőképessége, mikor ön az Akadémia tagjai közé fogadta a tudományos címekre vágyó ipari és mezőgazdasági kádereket, és ezzel kezükbe adta a vezetettek pórázának végét? Mert ezek a tudománynak nem csak azzal ártottak, hogy mások helyét foglalták el, de személyeknek is sokat tudtak kellemetlenkedni. Vagy miért tűri meg a megreformált, demokratizált testületben mind a mai napig a nemzetközi mérce szerint a scientometria eredményei szerint terméket len akadémikusokat, vagy a forintmilliókban kifejezhető - szándékosan vagy tudatlanul - kárt okozókat? Az elnök úr szerint azok szakemberek? A legjobb szakemberek? Az MTA közelmúltban végrehajtott átalakítása, karcsúsítása személyi szintre bontva nem jelen tett színvonalnövekedést. A régi garnitúrára még a konzerválás feladata vár, addig nem bocsátják szélnek őket, addig ők a nyerő mórok. Hogy mit képes a tisztelt testület produkálni, arra a legjobb példa az előttünk fekvő törvénytervezet. A nyolcezer fős s zakembergárda - amely kebelében őrizgeti a legkiválóbb rendszertervező, politológus, futorológus, történész, jogász stb. elméket - hetedik változatban is alapos kivetnivalókat tartalmazó, lényeget érintő kérdésekben kerülő úton járó dokumentumot tett le az asztalra. A ránk nem tartozó alapszabálytervezetet mellékelik, a bennünket érdemben foglalkoztatót még nem készítették el. A fontos, hogy a Parlament foglalkozzék a kérdéssel. Pro forma? A tudós társaság alapítása. Önkéntes adományokból kezdett gazdálkod ni - így alapítványi formáját kétségbe nem vonhatjuk. Az 1831es alapszabály 56. §ának értelmében a jövedelem hatodrészét a tőke növelésére kellett fordítani. E tőkegyarapító rész később módosult - nem lényeges számunkra. A működési költség tőkéje ekképpe n rendszeresen járadékok, egyszeri adományok, alapítványok, ingatlanok és ingó eszközök hagyományozása, illetve - nagyon ínséges időben - a Parlament vagy a minisztérium egyegy áthidaló költségvetési segélyéből adódott össze. Ennek megfelelően az MTA pénz ügyi forrásai: készpénz, értékpapír, ingatlan, illetve házbér, könyvkiadás nyereségéből befolyó összegek voltak. 1925ben a tőke 2 milliárd koronát tett ki. Mind az 1848as szabadságharc, mind az első világháború az államnak kölcsönzött pénzösszegek elvesz tésével, azaz érzékeny tőkecsökkenéssel járt. A híres Vigyázóhagyaték - 1937ben - 251000 pengőnyi összege is részben az infláció martaléka lett. Az állami segély 1880ig átlagosan a tőke 7%át képezte; 1881 és 1930 között már 22% volt. A fenti állapot az 1949es rendszerváltozással teljesen felborult: az Akadémia tulajdonrendszere, bevételi forrásai, jövedelmei teljesen megváltoztak. Talpraállítása, hálózatának fejlesztése a szocialista államokban szokásossá vált formátumba kényszerítette: törzsvagyon, ha szonélvezői, kezelői jog, költségvetési támogatás. Bevételi forrásai közé sorolható a - csak későbbi időben szerepet kapó - szabadalmi bevétel, a műszerügyi szolgálat tevékenysége stb. Az 1949es állami támogatás összege mellett nem mehetünk el szó nélkül, mivel a megtisztított MTA akkor 1,26 milliárd forintos évi költségvetésének rekordját az inflációmentes években csak 1974ben közelítette meg 1 milliárd forintjával - vagyis: a nómenklatúrát megrendelő államhatalom belenyúlt a zsebébe, ha célját látta.
