Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 25. kedd, a tavaszi ülésszak 34. napja - A közoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - MÉCS IMRE (SZDSZ)
2532 nincsenek sportszakemberek. Ott még nincsenek sportszövetségek. Mit tudnak azok segíteni a diáksportban? Ne zavarjuk a meglévő, viszonylag el fogadható állapotot, ne siessünk, semmiről nem késünk le. Tehát ezt javaslatként mondom. Bár a törvényben ez nincs bent, de az ajánlásban benne van, amelyik el fog jutni az illetékesekhez is. A ROKok vezetőinek a szociális intelligenciájában egész biztos, hogy nem fogok csalódni, ők fognak majd intézkedéseket tenni, és megindul a harc a megyei szövetség és a ROK között, mint ahogy most megindult a nézeteltérés a minisztérium és az OTSH között, aminek a tanúi voltunk. Ezt mindenképpen el kell kerülni, el is lehet kerülni. Mindenkiben megvan a jóindulat, mindenkiben megvan a megértés, ezt normális körülmények között és szakmailag megfelelően meg lehetne oldani. Befejezésül: nagyon szép tervek vannak a közoktatási törvényben, csak támogatni tudom, abban bízva, hogy az anyagi források is rendelkezésre állnak. Mert a törvényben lévő tételezéshez még nincsenek meg a feltételek, ha esetleg nem tudnánk. Tehát jó ez, azonban mint a szakmunkásképző intézeteknél is említettem, ott még csak 49%os a tornateremellátotts ág, tehát itt még sok mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a diákok mindennapos testedzése valósággá váljon, amit én nagyon szeretnék, és mi az SZDSZ részéről is ehhez minden támogatást megadunk. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : K öszönöm. Kétperces reagálásra megadom a szót dr. Kutrucz Katalin képviselő asszonynak. Felszólaló: Dr. Kutrucz Katalin (MDF) KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Körülbelül negyedórával ezelőt t, amikor ennek a törvényjavaslatnak a vitáját elkezdte a Ház, Fodor Tamás képviselő úr nehezményezte, hogy az Oktatási Minisztérium részéről nincs itt senki. Elnök úr akkor említette, hogy időkímélés céljából történt mindez, és azt is, hogy a napirendi ja vaslatot minden miniszter megkapja. Én csak a tisztelt nézőknek és a hallgatóknak a tisztánlátása érdekében szeretném azt megjegyezni, hogy a minisztereknek azon túl, hogy itt vannak a Parlamentben, egyéb dolguk is van. A kiküldött napirendi javaslat szeri nt ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása ma estére volt kitűzve és nem ma délelőttre. Ennek ellenére, mihelyt észlelte a miniszter úr, hogy a javaslat megtárgyalása a kitűzött napirendtől eltérően mégis korábban kezdődött, máris itt van a teremben. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Képviselő asszony félreértett engem. Én nem arra utaltam, hogy írásban megkapja a programot a miniszter, hanem mindazt írásban megkapja, ami itt elhangzik. Tehát távollétében is teljes információval rendelkezhet a m iniszter arról, hogy mi történt, mi hangzott el. Erről szóltam. Egyébként teljesen igaza van abban, hogy délutánra terveztük ezt; erről szóltam. Ebben az esetben azonban délután esetleg korábban befejezhetjük az ülésnapot. Nem beszélve arról, hogy ami most elhangzik, az a televízió nyilvánossága előtt hangzik el. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak. Felszólaló: Mécs Imre (SZDSZ) MÉCS IMRE (SZDSZ) Elnök Úr, reagálni szeretnék Kutrucz Katalin észrevételére. Úgy gondolom, a tárcákn ál a politikai államtitkári tisztséget azért rendszeresítették, hogy rendszeresen részt vegyenek a Parlament ülésén, és közvetlen kapcsolatot biztosítsanak. Tehát ilyen esetben is, amikor a napirend megváltozik, itt kellene ülni az államtitkároknak. Egyetl enegy államtitkár ült akkor itt, amikor Fodor Tamás a teljesen jogos megjegyzését tette. Úgy gondolom, nem egy levelező parlamentbe járunk, mert akkor egyszerűbb lenne: otthon faxon adnánk föl az észrevételeinket, és a minisztérium