Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 25. kedd, a tavaszi ülésszak 34. napja - A szakképzésről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FAZEKAS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
2524 legfontosabb teendőket. Ez a stratégia. Persze ha ezek után a cselekvés fütyül a stratégiára, akkor az igényes vagy kevésbé igényes dolgozat közzétételén kívül semmi nem történik. Valami ilyesminek lehetünk tanúi napjainkban. Született ugyan kormányzati célokat rögzítő dokumentum, de sajnos, némely vonatkozásban szerencsére, többnyire csak könyvtári anyagként fungált. Csak a most napirenden lévő törvényekről szólva nem neh éz megállapítani, hogy az oktatás stratégiai ágazatként kezelése csak írott malaszt maradt. Az egyik alapvető baj az volt, hogy a fontosakat összetévesztették a stratégiaiakkal. Az egyes embereknél még bocsánatos bűn, de egy kormányzati erőnél ez végzetes hiba. Mert senki vagy talán legalábbis kevesen tagadják, hogy a kárpótlás, az igazságtétel, a bíróságok jobb működése, a média és még sorolhatnám, ezek mind fontos területei a cselekvéseinknek, de vajon ezeke a stratégia legfőbb elemei? Minden ember legal apvetőbb vágya, hogy nyugalomban és jólétben éljen. A politika által megfogalmazott stratégiának is ezt a természetes igényt kell kielégítenie. Ez pedig a hangsúlyt automatikusan a gazdaságra helyezi. Különösen így van ez egy átvett csődtömeg esetén. Ha eg y stratégia a gazdaságról szól, akkor véleményem szerint csak a gazdaságfejlesztésről szólhat - különösen mai állapotunkban. Nyilvánvaló, hogy a valós, pillanatnyi helyzetek kikényszeríthetnek nem közvetlenül a fejlesztést szolgáló lépéseket is, de ezek ki választását mindig alá kell vetni a majdani fejlesztés kritériumainak. Törvénykezésünk első évében csak a gazdaságot közvetlenül és közvetve befolyásoló kérdésekkel kellett volna foglalkozni. Ilyenek a pénzügyi szabályozás törvényei, beleértve az államházt artási törvényt, a privatizációt gyorsító és szabályozó tulajdonjogi törvények, például a koncessziós törvény, a földtörvény stb., és természetesen, ami a mai témánkhoz inkább kapcsolódik, az oktatási törvények is ilyenek. Nem kell hozzá nagy tájékozottság , hogy megállapítsuk: a gazdasági fejlődés legfőbb gátja egy bizonyos szint után a fizikai és a szellemi infrastruktúra fejletlensége. (A jegyzői székben dr. Kóródi Máriát Trombitás Zoltán váltja fel.) A stratégiának tehát e területen fejlesztést és azonna li teendőket kellett volna megjelölni és aszerint is cselekedni. Tévedés ne essék, a pénzügyminiszter úr által a minap megfogalmazott, ez irányt is megjelölő célkitűzései nem azonosak a stratégiai cselekvéssel. Azok egyszerű kényszerintézkedések, éppen az elmaradott lépéseknek köszönhetően az élet által megfogalmazott szükségintézkedések. Mivel mentesek a stratégiai gondolkodástól és sok tekintetben megkésettek is, a hatásuk is csak megkésett és torz lehet. A torzságra jó példa az önkormányzatok megnyirbálá sának a szándéka. Ez ugyanis menthetetlenül az oktatás stratégiai ágazatát is közvetlenül sújtani fogja. Megkésve bár, de törve igen - itt vannak előttünk az oktatási törvények. Ha a gazdasággal való kapcsolatukat vizsgáljuk, akkor több vonatkozásban lehet véleményt formálni. Az első kérdés: olyane az egész politikai, gazdasági törvénykezés és irányítás, hogy megteremthető a stratégiailag kiemelt finanszírozás. Mivel a törvények, így a szakképzési törvény sem, nem illeszkednek bele egy széles társadalmi eg yetértéssel találkozó stratégiába, ezért a válasz: nem. Tehát a törvények által sokszor jól, néha kevésbé jól és hiányosan megfogalmazott célok nem teljesíthetők financiális okok miatt. A történelmi pillanat elmúlt, tehát ma már az is kétséges lehet, hogy elfogadtathatóe az az össztársadalmi áldozatvállalás, amit mindannyiunk érdekében adott szituációban kérni lehetett volna. Azért én még ma is megfontolásra ajánlom, hogy például a katonai kiadások terhére nem lehete inkább fokozottan az oktatást fejleszt eni. (11.30) Mert nem igaz az, hogy tényleges külső veszedelem fenyegeti hazánkat. És ha úgy lenne is, az sem igaz, hogy a veszedelem felébredésétől a hadsereg tartja vissza a fenekedőket.
