Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 24. hétfő, a tavaszi ülésszak 33. napja - A közoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - KIRÁLY BÉLA (SZDSZ)
2483 Köszönöm. Megadom a szót Király Béla képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. Felszólaló: Király Béla (SZDSZ) KIRÁLY BÉLA (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem ismételni akarok, de kénytelen vagyok a hangsúlyt m egint arra helyezni, amit majdnem minden kolléga, képviselőtárs az ellenzékből, s örömmel hallottam, hogy az ülés elején a függetlenek közül is hangoztatott, azaz a konszenzus keresésének a hiánya, a nemzeti alaptanterv hiánya, a vizsgarend hiánya és így t ovább. Még hadd mondjak egyet hozzá, nekem egy kicsit ijesztő az, hogy a törvényt szeptember 1jével még hatályba is kívánja helyezni a Kormány. Egy kicsit ellent kell mondanom, vagy más a tapasztalatom, mint dr. Mózes Mihályé volt az ülés elején, akinek ú gy hangzott a felszólalásából, mint hogyha a pedagógustestületet apátia vette volna elő, mintha nem érdekelné őket a törvény. Kaposvárott és Somogy megyében nagyon is érdekli őket a törvény, olyanynyira, hogy az idő rövidsége miatt még a vasárnapjukat is f öláldozták arra, hogy tanácsokat adjanak nekem, hogy kimutassanak olyan pontokat a törvényjavaslatban, amely a pedagógusnak különösen fájdalmas. És talán nem helytelen, ha két nevet föl is említek köszönetem tolmácsolása mellett: dr. Sóti Sándort, a Somogy i és az Országos Pedagógus Kamara elnökét, aki egyben a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola gyakorlóiskolájának igazgatója; és dr. Mandelbaum Józsefet, a Somogy megyei Magyar Pedagógus Kamara titkárát, aki egyszersmind a Somogy megyei Pedagógiai Int ézet munkatársa. (18.10) De amit mondok, azért természetesen én vagyok teljesen felelős, s fölhasználtam az ő tanácsait. Somogy megye egy különleges terület, ahol két, egymásnak úgyszólván ellentmondó tényezőt tapasztalhatunk. Az egyik az, hogy a kistelepü lések tömege fedi be a megyénket, ahol természetesen eddig is nehéz volt a közoktatás, ezzel az új rendszerrel még nehezebb lesz; ezzel szemben a városokban általában, és Kaposvárott különösen egy gyönyörű, igazán elitnek mondható, magas színvonalú pedagóg iai tevékenység, oktatás és nevelés folyik. Az volna a jó, ha ezt a minőséget még tovább fokoznánk és fenntartanánk, és a kistelepülésekből fakadó nehézségeket megpróbálnánk ellensúlyozni és kiküszöbölni. Négy probléma van, amelyek nagyon is helyiek, de az t hiszem, hogy vannak annyira országos jelentőségűek, hogy helyes, ha itt fölhozom őket. Az első probléma a tízéves terv bevezetésével van kapcsolatban. Ennek két pólusa van. Az egyik pólusa az, hogy a kistelepüléseken osztályokat kell összevonni. Az osztá lyok összevonása egy nagy átok. Fiataloknak együtt azon a fokon kell tanulni, amely korosztályba tartoznak. A helyzetünkből kifolyólag ezt a kistelepüléseken nem tudjuk megengedni, tehát osztályokat kell összevonni. Egytől hármat enged meg ez a törvényjava slat, ami a jelenlegi négyet eggyel csökkenti, ami jó irányba megy. Amikor ezt olvastam és ezen gondolkodtam, akkor az Egyesült Államokban való példa jutott eszembe, ahol nagyon sok községben mint mementót és mint múzeumot tartanak fenn egy faépületet, a t ipikus egyosztályos amerikai iskolát. Be lehet oda menni, ahol száz évvel ezelőtt tanultak a gyerekek, a padok, minden ott van. Ott van mementónak, ott van majdnem elrettentő példának, amikor abban a kis helyiségben volt összezsúfolva minden tanköteles ifj ú a községben, s egyszersmind büszkén mutatnak rá, hogy innen indultunk, s hova jutottunk. Na, szóval azt akarom mondani, hogy minden összevonás káros a tanításra, mégis az én Somogy megyei pedagóguskollégáim arra figyelmeztettek, hogy jó lenne, ha felhozn ám azt, hogy a jelen körülmények között a négyről háromra csökkentése az összevonható osztályoknak nagyon súlyos nehézségeket okozna, különösen olyan helyen, mint Somogy vármegyében, ahol ezek a kistelepülések nagyon is jellemzők. A másik dolog viszont: a kistelepüléseken a szakoktatásnak az állandó csökkenése. Azt lehet mondani, hogy a kistelepülések fiataljainak a városi fiatalsággal való esélyegyenlőtlensége nem csökken, hanem növekszik. Minden lehetőt el kellene követni arra, hogy ez az esélyegyenlőtlen ség a