Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. április 20. kedd, a tavaszi ülésszak 23. napja - A külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - HÁMORI CSABA (MSZP)
1709 ar ányát a 80as évek elején - durván tíz évvel ezelőtt - mintegy nyolc és félmillióra becsülték világszerte, mára ez a szám legalább a kétszeresére becsülhető. Megváltozott egy kicsit a hagyományos migrációs főirány. A hagyományos délészak főirány mellett k iegészült ez a keletnyugati főiránnyal is. És meg lehet jósolni azt, hogy a migráció leginkább érintett és vesztes országai a jaltai világrendszer összeomlását követően a keleteurópai országok lesznek. Nemcsak azzal kell számolniuk, hogy a legképzettebb munkaerő kiáramlik tőlük, hanem azzal is, hogy olcsó munkaerő áramlik be, és nagyszámú menekült problémájával is foglalkozniuk kell. Mindez ezen országok, köztük Magyarország gazdasági állapotait természetesen befolyásolja - többnyire kedvezőtlenül , csök kenti nemzetközi versenyképességünket és érinti biztonsági érdekeinket is. A migráció jelenlegi nagyságrendje és tendenciái konfliktusforrást jelentenek. A legnagyobb kockázatot és bizonytalanságot az jelenti, hogy természetesen nem tudjuk megjósolni, a me nekültek száma, aránya hogyan fog alakulni a következőkben. Tisztelt Országgyűlés! Hazánkról, Magyarországról talán a legutóbbi másfél évszázadban kialakult az a nézet, hogy a nagy politikai és gazdasági változásokat idehaza mindig kivándorlási hullámok kö vették. Közismert, hogy a századfordulón és ezt követően mintegy kétmillióan hagyták el Magyarországot a megélhetés vagy a jobb megélhetés, vagy a meggazdagodás reményében. Az is jól ismert, hogy a második világháború alatt és ezt követően százezrek menekü ltek el jogos félelmüktől vezérelve az országból. 1956ban politikai okból - és gondolom, sokan kalandvágyból is - közel kétszázezren hagyták el az országot. Magyarország azonban nemcsak kibocsátó ország volt mindig, hanem befogadó ország is, amely menedék et, otthont, biztonságot és megélhetést nyújtott a rászorulóknak. Befogadta és életlehetőséget nyújtott a bevándorlónak, legyen az itt letelepedni szándékozó német, szlovák, zsidó vagy menedéket kereső lengyel. A XIX. század második felétől Magyarország be vándorlási politikája a legliberálisabbak közé tartozott. Ennek előnyeit mindenekelőtt a Galiciából bevándorló zsidóság élvezhette. Az 1867. évi XVII. számú törvény a zsidók egyenjogusítását minden bevándorlási korlátozás nélkül fogadja el. De a közelmúltb ól is érdemes jó példákat mondani. A Ceausescudiktatúrából menekülő magyarok és románok mellett a keletnémetek is befogadásra találtak nálunk. Magyarország akkori vezetői az ország jó hagyományait és az európai normákat előnyben részesítették az egyébként akkor érvényben lévő nemzetközi megállapodásokkal, törvényekkel és rendeletekkel szemben. Ez az adott keleteurópai katonai és politikai viszonyok között nem volt kockázatmentes. Még akkor sem, ha ezt ma néhányan - véleményem szerint politikai csőlátásban szenvedők - kétségbe vonják. Ugyanakkor sokat javított akkori magatartásunk Magyarország jó hírén és nemzetközi elismertségén, mert magatartásunk megfelelt az európaiság normáinak és azoknak a szabadságeszményeknek is, amelyek jegyében most törvényeket ke llene alkotnunk. Nem kétséges az, hogy a nemzetközi egyezményekben és alapszabályokban foglaltak olyan követendő normák, amelyeket el kell fogadni és nemzeti érdekeink szerint kell alkalmazni. Mit jelenthet az, hogy nemzeti érdekeink szerint kell alkalmazn i. Azt, hogy jogos biztonsági érdekeinket figyelembe kell venni, és ennek megfelelően kell meghatározni az itttartózkodás és befogadás feltételeit. Törvényalkotásunk során gondolni kell arra is, hogy megelőzzük az általános idegenellenes hangulat kialakul ását. És az sem lenne jó, ha az idegenrendészet aktuálpolitikai érdekek szolgálatába lenne állítható. Döntésünket, vagyis a szabályozás mikéntjét nehezíti az esélyek kiszámíthatatlansága. Nem tudjuk, hogy a volt Szovjetunió térségéből milyen kivándorlási, elvándorlási tendenciák, milyen gyakorlat alakul ki. Nem tudjuk, hogy meddig húzódik el a délszláv polgárháború. Nem tudjuk, hogy a környező országokban a magyarok sorsa hogyan alakul. És azt sem tudjuk igazán pontosan, hogy NyugatEurópa gyakorlati viszon ya milyen lesz a keletről érkező bevándorlókkal szemben. Azt természetesen nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy a nyitott határok és nyitott gazdaságok ösztönzik az életszínvonalbéli különbségeken alapuló elvándorlást, kivándorlást.
