Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. április 19. hétfő, a tavaszi ülésszak 22. napja - A magyar állampolgárságról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - A helyi önkormányzatok folyamatban lévő címzett és céltámogatásáról, továbbá a támogatási célok 1993. évi rangsorolásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - MEZEY KÁROLY, DR. (MDF)
1667 (18.20) Az augusztusi felmérés szerint az igény nem 40 milliárd forint, ahogy azt ellenzéki képviselőtársaim alaposan hangsúlyozták, hanem ennél is több, 48 milliárd. Azt azonban nem elemezték tisztelt képviselőtársaim, hogy ebből a céltámogatási igény "cs ak" 17,5 milliárd. A többi 28,4 milliárd 1267 tételben beadott címzett támogatási óhaj. A kettő között nagy különbség van az alanyi jogot illetően. Ez abból ered, hogy a címzett támogatásnál nincs kötelező saját erő, míg a céltámogatásnál van, függetlenül attól, hogy milyen forrásból származik. Ha az új, címzett támogatások mértékét most szűkítjük, akkor nem hatnyolcszoros, hanem például háromszoros lesz a céltámogatási többletigény, amit 1994re át kell vinnünk. A törvénytervezetben arról van szó, hogy eb ben a szűkös helyzetben általunk előre szabályozott módon az 1992. évi LXXXIV. törvény alapján kell eljárnunk. És négy lehetőségünk van. Először: ha minden kötél szakad, az Országgyűlés felfüggesztheti a címzett és céltámogatási rendszert. Másodszor: szűkí theti a célok körét. Harmadszor: módosíthatja a támogatási arányokat. S negyedszer: rangsorolhatja a támogatási célokat, és a ki nem elégíthető igények fedezetéről a jövő évi költségvetési törvényben gondoskodik. Úgy vélem, hogy az önkormányzatok számára a z utóbbi megoldás a legelfogadhatóbb, ami a Kormány előterjesztésének felel meg. Az ennél is jobb megoldás, amit az ellenzék hangoztat, hogy minden igényt ki kell elégíteni, az természetesen csak a vágyak birodalmában lehetséges. Mint a magánéletben, a pol itikában is meg kell találnunk a vágyak és a lehetőségek közötti megfelelő kompromisszumot. Jelen esetben arról van tehát szó, hogy a pályázók, ha saját fedezetük megvan, és megfelelnek a törvényes követelményeknek, továbbra is alanyi jogon jutnak hozzá a támogatáshoz, de ha a keret nem teszi lehetővé ez évben, úgy a törvény szabályozása szerint ígérvényt kapnak 1993ra, ami végül is tervezhetőséget, bizonyosságot jelent. A javaslat 1. § (2) bekezdése rögtön sejteti, hogy nemcsak az igények nagysága, hanem a folyamatban lévő támogatások örökölt aránytalansága is gondot okoz. Ez a szakasz a megyei kórházrekonstrukciók áttekintését helyezi kilátásba azzal, hogy a tervezett költségek jelentősen megnövekedtek. Nem véletlen, hogy az 1992. évi LXXXIV. törvény 1. §a kizárja a címzett támogatások köréből a kórházrekonstrukciókat az elkövetkező három évre. Miért? Mert a körülbelül két évtizede több lépcsőben folyó, főleg megyei kórházi rekonstrukciók, de például az ismert Honvéd kórházi 26 milliárdos rekonstrukció, a magyar egészségügy BősNagymarosai. Például a székesfehérvári kórház harmadik üteme öt milliárd, a SzabolcsSzatmárBereg megyeié három milliárd, és sorolhatnánk ezt a sort. Tudni kell, hogy ezek a több lépcsőben készülő megalomán fejlesztések rendkívül i mértékben megnövelték a magyar egészségügy működési költségeit. E jellegzetes voluntarista fejlesztések során értük el azokat a 100 000 lakosra jutó ágyszámokat és orvoslétszámokat, amivel a nemzetközi statisztikában döngettük a szocialista mellünket, és most jövünk rá, hogy nagy része felesleges, és a bevezetendő tb.finanszírozási rendszerben e mamutintézmények ráfizetésesek lesznek. Ugyanakkor a középméretű kórházak, amelyek hatékonyak lehetnének, elmaradtak a fejlődéstől, mert az említett nagy fejlesz tések minden pénzt elnyeltek. Most úgy látszik, a tehetetlenségi erő viszi tovább ezeket a mamutkonstrukciókat. Azt mondják, a megkezdett épületeket be kell fejezni, majd megtölteni méregdrága felszereléssel és státusokkal, í gy a szocialista statisztikát tovább javítjuk.
