Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 22. hétfő, a tavaszi ülésszak 15. napja - A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (9418-as szám) általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
1149 jövedelmünkből adóelőleget vonnak. Azt tételezik föl minden hónapban ennek az adóelőleglevonásnak a kapcsá n, hogy az év összes hónapjában ugyanannyit fogunk keresni, mint amennyit abban a hónapban kerestünk. Na most ennek folytán, ha mondjuk, én az év első hat hónapjában dolgoztam, és kerestem a 0 kulcsos sáv fölött, tehát adóelőleget vonnak tőlem, viszont az év második felében az adóköteles sáv alatt kapok például valamilyen segélyt, akkor természetszerűleg az év második felében nem fognak egyetlen fillér adóelőleget sem vonni. Egyszerűen az adóelőlegfizetés rendszere - mint az előbb mondtam - olyan, hogy azt tételezi föl, hogy minden hónapban ugyanannyit kerestem az adott év folyamán, mint abban a hónapban. Tehát ha egyszer az havi 6000 forint, akkor abból egyetlen fillér adóelőleget nem fognak levonni, és az év végén sem fognak abból semmit se levonni, sőt, az is meggondolható - és gondolom, Lukács Tamás képviselőtársam belátja ezt , hogy az év első felében kapott adóelőlegemből is valamennyit vissza fogok kapni, tekintettel arra, hogy az év második felében az adóköteles szint alatt, illetve az adóköteles sz int egy hónapra jutó, tehát 1/12ed része alatt kerestem. Úgyhogy szó sincs arról, hogy ebből a jövedelemből, ha valakinek valóban csak ilyen jövedelme van, akkor adót vagy adóelőleget kellene fizetni. Egy fillért se kell fizetni, sőt, minthogy alacsonyabb keresete volt ebben az időszakban, az év másik részében adott adóelőlegéből fog az év végi elszámoláskor visszakapni. Tehát ez a valóságos helyzet. Egész más kérdés, hogy ha ezzel a jövedelemmel párhuzamosan máshonnan is van jövedelmem. És itt, tisztelt k épviselőtársaim, önöknek most ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán éppen erről kell majd dönteniük, és erre szeretném fölhívni becses figyelmüket, hogy ha valaki kap egy ilyenfajta juttatást, és amellett még van egy másik jövedelme is, és ez a kettő együtt fölémegy az adómentes határnak, akkor fizessen adót. Én tudom, hogy adót a legjobb nem fizetni, és természetszerűleg népszerűtlen azt mondani, hogy ebben az esetben adót kell fizetni. Csak akkor én megkérdezem, hogy aki nem kap ilyen segélyt, tehát nem se géllyel, hanem tisztán munkajövedelemmel megy föl az adóköteles sávba, akkor miért kell adót fizetni? (19.30) Tehát ismétlem még egyszer: Lukács Tamásnak az állítása egyszerűen félrevezető. Azokra a hónapokra, amikor valaki az adóköteles sáv alatt keres, t ehát a nullkulcsos sáv alatt keres, azokra a hónapokra egyetlen fillér adóelőleget nem kell fizetnie, és később, az adóvégelszámolásnál arra való tekintettel, hogy itt kevesebbet keresett, vissza fog kapni a többi hónapokra elszámolt adójából. Ez a valósá gos helyzet, és ezért én úgy gondolom, hogy Lukács Tamás javaslata nem megalapozott. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megkérdezem, hogy az érintett bizottságok állítanake előadót. (Nem.) Jelentkezés nincs. A K ormány részéről nincs. Az általános vita következik. Kérdezem képviselőtársaimat, ki kíván felszólalni. - Ezeket a formalitásokat be kell tartanunk. Nincs jelentkező. Ebben az esetben az általános vitát lezárom. A földrendező és földkiadó bizottságokról sz óló 1993. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (9418as szám) általános vitája ELNÖK (Szűrös Mátyás) :