Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 17. szerda, a tavaszi ülésszak 14. napja - A kárpótlásijegy-ígérvényről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KÁNYA GÁBOR (MDF)
1090 élelmiszeripar privatizációjában gyakorlat ilag operatív módon - nyilván a meghozott törvények kereteiben - járjon el. És ezt a jogkörét megítélésem szerint az ÁVÜ gyakorolja is, a kárpótlási jegyekkel kapcsolatosan felmerült felhasználhatósági kérdésekben is. Ebben lehet vitatkozni, hogy nem telje sen így van, a tényleges privatizációs vásárlások elemzésénél lehet látni, hogy van olyan vásárlás, ahol ezt figyelembe veszik, és személy szerint magam is olyan tájékoztatást kaptam a Földművelésügyi Minisztériumtól is, az Állami Vagyonügynökség illetékes igazgatójától is, hogy az igazgatótanács ülésein nem határozatban, határozat nélkül, de ebben a kérdésben állást foglaltak, és figyelembe veszik a privatizációs pályázatok esetén a szövetkezetek ez irányú igényeit akkor is, ha a kárpótlási jegy még nem ál l rendelkezésükre. Így tehát az a véleményem, hogy ezt a szintet törvénybe emelni úgy, hogy a kárpótlásijegyígérvények felhasználását a privatizációnál ilyen módon kötelezővé tegyük, nem szerencsés, mert itt más rendszer működik. A második kérdéskör a szö vetkezetek szempontjából vetődik fel számomra, ez pedig a következő: választókerületem több községében is olyan szövetkezetek működnek, de szerte az országban is, ahol régebbről vagy frissiben, de komoly kötelezettségek keletkeztek. Banki, szállítói tartoz ásokról és más kötelezettségekről van szó, és felvetődött az az igény, hogy a kárpótlási jegyeket vagy valamiféle ígérvényt ezeknek a kötelezettségeknek a kielégítésére célszerű volna felhasználni. Én magam ezt teljes mértékben jogosnak ítélem meg, és ha m ár kárpótlásijegyígérvényről beszélünk, akkor nem szabad a jegyígérvényt leszűkíteni kizárólag a privatizációban való felhasználásra, hanem a kötelezettségek ilyen típusú rendezésére is. Ez például javítaná a felhasználás lehetőségeit. A harmadik dolog, a mit én megfontolandónak tartok, az a szövetkezeti üzletrészek sorsával függ össze. Nevezetesen arról van szó, hogy a szövetkezeti üzletrészek, mint olyan értékpapírok, amelyek a tulajdonosok rendelkezésére állnak, a mai állapot szerint, nem jól forgalomkép esek, ezen javítani kell, rendezni kell a kiválással, vagyonelszámolással kapcsolatos kérdésköröket, és minden bizonnyal itt a Ház előtt az ezzel kapcsolatos törvényi szabályozás, módosítás meg fog jelenni. Így azokat a kárpótlási jegyeket, amelyeket a ter mőföldért a szövetkezetek megkapnak, összegyűjtenek, megítélésem szerint nagyon jól fel lehetne használni arra, hogy azokat a tagokat és nem tagokat, akik valamilyen vagyontárgyat szeretnének igénybe venni, például ezzel az alternatív kínálattal lássunk el , tehát magyarán: üzletrésztulajdonosokat kárpótlási jegyekkel fizessünk ki. Ha pedig a privatizációra történő, úgymond társas tulajdoni döntés alapján történő felhasználást írjuk elő kizárólagosan, akkor erre sincs mód. Ezt természetesen mind szabályozni kell, de mint lehetőség, nagyon komoly eszköz, 1315 milliárd forintnyi összértékről van szó, tehát abszolút nem elhanyagolható kérdés, hogy ezt megvizsgáljuke vagy sem. A következő kérdéskör a magánszemélyek és a szövetkezetek közötti privatizációs kedv ezményezés kérdésének az eldöntése. Ezt egy kicsit erőltetett itt összekapcsolni, mert itt nyilvánvalóan a szövetkezetek privatizációs támogatásáról van szó a törvényjavaslatban. De nem szabad elfeledkezni arról, hogy ezt a privatizációs hitelt tulajdonkép pen garanciának vagy ígérvénynek is - megfelelő fedezettel, a termőföld van mögötte - fel lehet fogni. Az a véleményem, hogy ezzel szemben - tehát a szövetkezeti társas tulajdonnal szemben - a magánszemélyek kellő privatizációs hitelei, hitelgaranciái, hit elezési technikái nem működnek, nem jól működnek, ebben hiányosságok vannak, és meg kell találni a módját annak, hogy a magánszemélyek ilyen típusú segítését, például mezőgazdasági hitelgarancia nyújtásával megpróbáljuk szabályozni. Ezt közvetlenül a kárpó tlás kérdéséhez nyilvánvalóan nem lehet hozzákapcsolni, de a kérdéskör teljes elemzése kapcsán e mellett sem mehetünk el. Mintegy 1200 szövetkezet számszerű esetében azt mondhatjuk, hogy egy szövetkezet esetében mintegy ötmillió forint átlagos kárpótlásije gyígérvény állhat rendelkezésre, ha ezt a 13 milliárd forintot felosztjuk. Ha ezt tovább szélesítenénk egy falu, egy tsz esetére, akkor ebből az adódna,
