Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 10. kedd, az őszi ülésszak 24. napja - A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KÁNYA GÁBOR, a mezőgazdasági bizottság előadója:
1875 Végül a harmadik – vagy már a negyedik? – az az, hogy egy nagy aránytalanság van az első látásra, amit szintén majd a részletes vitánál még pontosan dokumentálni fogunk, a legfelsőbb parancsnokság és hadtáp és ilyen szolgálat, és amit úgy neveznénk, hogy a harcoló csapato k között. Tisztelt Ház! A honvédségnek két nagy egysége van, ami a honvédelem gyakorlati végrehajtásául szolgál, hogy úgy mondjam, a harcoló csapatok. Ez a szárazföldi csapatok és a légvédelem, ami a repülőket is magába foglalja. Ez nagyon logikusan a sork atonák 74%át foglalja magában. De ha az ember megnézi, hogy milyen százaléka van itt a hivatásos tiszteknek, tiszthelyetteseknek, a közalkalmazottaknak, akkor az ember haja az égnek áll. Ebben a részben, amelyik a honvédelmet gyakorlatilag végrehajtja, ab ban 47%a van csak a hivatásos állománynak és 50%a van fönt. Tehát ha valaki olyan vulgáris jelzőt használ, hogy itt valami vízfejet lehet gyanítani, nagyon nehéz volna ezt a költségvetést ilyen gyanúsítás ellen megvédeni. Még van egy nagyon furcsa statis ztikai adat – mondom, ezekre a részletes vitánál még mindig viszszatérünk – , a hivatásos állomány 55 ezer s pár száz, ebből 25 ezer s pár száz a civil. Én azt hiszem, hogy a világon nem lehetne még egy olyan hadsereget találni, ahol a hivatásos állománynak körülbelül a fele civil. Azaz nem olyan személyek, akikre a védelemnek az aktív részét bízhatják. Nekünk az a benyomásunk, hogy ilyen jelenségek – amelyek közül csak a legkirívóbbakat említettem – azt indikálják, hogy ezt a költségvetést radikálisan át ke llene vizsgálni. Ennek a két negatívumnak meg kellene szűnni. Az Országgyűlésnek nem volna szabad tovább is mostohagyerekként kezelni, hanem édesgyerekeként kellene kezelni; az Országgyűlésnek bele kellene nézni, nem azért, hogy kritizáljon a kritizálásért magáért, hanem azért, hogy segítsen, és a honvédelmi vezetésnek meg kellene szüntetni azt a véleményét, hogy akármit csinálhatnak, az Országgyűlés úgyis bólogatójánosként ráteszi a pecsétjét. Ha ennek a két negatívumnak véget vetünk, konszenzusra törekszü nk, összehajolunk – a végrehajtás és a törvényhozás – , és végigmegy ezeken, amit említettem, és még egy soron, amit említeni fogunk, akkor pár hónapon keresztül meglenne az a fényes kis csapat, amire hivatkoztunk, elkötelezett személyi állománynyal, kitűnő képzettséggel, a maximális technikával, amit a nyomorult költségvetés megengedhet, és a földön is és a légben is elrettentő lehetne a kalandorok számára, hogy tudhassák, csakis a saját veszélyükre sérthetik meg a magyar nemzet szuverenitását. Köszönö m. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Végül megadom a szót Kánya Gábor képviselő úrnak, a mezőgazdasági bizottság előadójának, Magyar Demokrata Fórum. Felszólaló: Kánya Gábor a mezőgazdasági bizottság előadója KÁNYA GÁBOR, a mezőgazdasági bizottság e lőadója: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a képviselői felszólalások sorában kivételként az a tisztem, hogy a mezőgazdasági bizottság előadójaként a bizottság álláspontjáról a költségvetésnek az agrárágazatot illető részéről beszá moljak. A bizottság három alapvető kérdésben tekintette át ezt a javaslatot. Az egyik a földművelési tárca fejezet, a másik az ágazat teljes támogatási rendszerének az áttekintése, a harmadik pedig lényegében az áfa, illetve az áfakompenzáció kérdésköre. (19.00) Az első kérdéskörben a bizottság megvitatta a földművelésügyi tárca fejezetében tárgyalt költségvetési kiadási összeget, amely magasabb az 1992. évinél. E kérdéskörben elhangzott, hogy az agrár szakigazgatás és az agrár felsőoktatás az a két terüle t, amelynek megnövekedett feladatai vannak: egyrészt a kárpótlás a földtulajdonviszonyok rendezése, másrészt az Európai Közösséghez való társulás előkészítésének biztosítására a mezőgazdasági tárca pénzeszközeit célszerű biztosítani.