Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 6. kedd, az őszi ülésszak 12. napja - A nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - LUKÁCS TAMÁS, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka:
858 Mert a mint különbkülönbféle tartományok széléről jőnek a vendégek, különbkülönbféle szót és szokásokat, fegyvert és tudományt hoznak magokkal, a mi mind a király udvarát ékesíti és teszi nagys ágosabbá, és igen megrettenti az idegeneknek magahitt szívöket. Lám, gyönge és töredékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország." István király törvényeiből idéztem, azon okból, hogy olyan törvényt kíván alkotni az Országgyűlés, amely megfelelő történelmi és erkölcsi alapokon alapszik. És engedtessék meg, hogy ennek kapcsán három történelmi argumentumot emeljek ki: először Dugovics Titusz hősiességét, másodszor – a mai nap alkalmából, október 6án – az aradi vértanúk életáldozatát, abból is azt a jelenetet, am ikor a bitófa alá menő, a családja által kitagadott gróf Vécsey letérdel és megcsókolja a szerb katona, Damjanich kezét, ahol a bitófa alatt a nemzeti kisebbséghez és a nemzeti többséghez tartozott hős férfiak együtt hozták meg az életáldozatot; és végül a legújabb korból hadd emlékeztessek boldog emlékű Mindszenty József – született Pehm József – bíborosra, akinek volt bátorsága fölemelni a szavát a vajdasági magyarok öldöklése során – bár lett volna kisebb bátorsága annak, aki cenzúrával sokáig nem engedt e ezt a filmet bemutatni – , volt bátorsága a lakossági kitelepítések ellen felszólalni, és körlevélben tiltakozni ellene, ugyanúgy a svábok kitelepítése, mint a felvidéki lakosságcsere esetében. E történelmi argumentumokkal azt kívántam bemutatni, hogy min dig és mindenkor ebben az országban, egész történelmünk folyamán, a kisebbségek és többségek együtt tudtak élni, és a legnemesebb történelmi hagyományok közé tartozott ez. Ilyen körülmények között nem hiszem, hogy a preambulum patetikus megfogalmazása – am ikor legnemesebb történelmi hagyományainkra hivatkozik – megkérdőjelezhető volna, hiszen e patetikus megfogalmazást az évezred során a kisebbségek véráldozata, a kisebbségek hősiessége, a kisebbségek hazaépítése tölti meg tartalommal. A törvényjavaslat tár gyalása során koncepcionális kérdésekben – kizárólag a koncepcionális kérdésekben – öt témakört szeretnék kiemelni: mindenekelőtt a törvényalkotás tárgyát, az alanyok meghatározását, a funkcionális egységeket, a kulturális autonómia kérdéseit, és végül nem utolsósorban az anyagi garanciákat. Érdekes párhuzam vonható az 1868. évi törvény tárgyalása és a jelenlegi törvény tárgyalása között: az alapvető koncepcionális kérdés akkor is az volt, hogy mi a törvényalkotás tárgya. Tisztelt Képviselőtársak! Ellentétb en az eddig felhozott indokokkal, én úgy gondolom, hogy a törvényalkotás tárgya jelen esetben nem a kisebbségek jogainak a deklarálása, hanem a törvényalkotás tárgya a kisebbségek és a többség egymáshoz való viszonyának rendezése és a kisebbségek egymáshoz való viszonyának rendezése. Bátorkodom idézni Eötvös Józsefnek az 1868as törvény vitája kapcsán elmondott érvelését a törvényalkotás tárgyában, ahol úgy fogalmazott: "A nemzetiségi kérdés nem a haza egyik vagy másik nemzetiségének kérdése, hanem mindanny iunk közös kérdése." És ebből a szempontból megközelítve a törvényjavaslatot, érthetővé válnak azok a hosszadalmas – és sokszor elfecsérelt időnek, elfecsérelt energiának tűnő – egyeztető tárgyalások, amelyek a törvényjavaslat, illetőleg az azt megelőző tö rvényjavaslatok tárgyalása körében történtek. Mert ha csak abból indulunk ki, hogy a törvényjavaslat deklarációja szerint tizenhárom olyan nemzetiség él hazánkban, amely megfelel a második szakaszban foglalt definíció kritériumainak, akkor, abban az esetbe n látnunk kell azt, hogy olyan törvényt kell alkotnunk itt és most, amellyel minden egyes nemzetiségi és etnikai kisebbség jogai biztosítva vannak, és minden egyes nemzetiségi és etnikai kisebbség érdekeit kifejezi a törvény. És ez a törvényalkotás nehézsé gi foka is, mert nem általában egy nemzetközi jogi deklarációt kívánunk megalkotni, hanem egy funkcionáló törvényt, amely képes kezelni ezeket a kérdéseket. Márpedig én úgy gondolom, hogy akik a magyarországi nemzetiségeket egységesen kezelik, azok vagy a kollektivizmus vírusától fertőzöttek, vagy nincsenek kellően tisztában a magyarországi nemzetiségek különböző élethelyzetével: különböző kultúrában, különböző
