Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 15. kedd, az őszi ülésszak 38. napja - A közszolgálati, tájékoztatási eszközök (Magyar Rádió, Magyar Televízió, Magyar Távirati Iroda) vezetőinek kinevezési rendjéről szóló 1990. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BÖRÖCZ ISTVÁN, DR. (FKgP)
2955 Gondolom, hogy ez a lényeg, és ennek a törvénynek kell mielőbb megszületnie, mert mindaddig semmiféle garancia nincs. A Magyar Televízió és a Magyar Rádió ugyanis vagy felügyelet nélkül – állam az államban alapon – működik, vag y bármilyen felügyeleti szerv alá soroljuk – Kormány, Országgyűlés, bármi alá – a politikai befolyásolhatóságnak, a politikamentességnek a garanciája semmiképpen nem épül be. Emlékeztetni szeretném a tisztelt Házat arra, hogy a 1047es rendeletet – amely s zerint a Kormány a felelőse – hogy úgy mondjam, a gazdája – a felügyelet, illetőleg működtetés szempontjából a Magyar Rádiónak, Televíziónak – az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki formailag, hiszen ez a 61. §sal összefügg; mégsem iktatta ki, mert nem lehet joghézag, mert sokkal inkább alkotmányellenesnek tartom azt, ha nincs rendelkezés, ha nincs felügyelet, ha úgy működik, mint állam az államban a Magyar Televízió és Rádió. Sajnos, a Magyar Rádió működése ellen gazdaságilag is, illetőleg az o bjektív tájékoztatás terén is kifogások vannak, lehet, hogy mások szerint nincsenek, éppen ezért kormányzati felelősség, hogy mindaddig, míg a médiatörvény nem születik meg, a jelenleg hatályos jogszabályok és törvényes keretek között itt történjen meg a s zükséges változtatás. Mert sokkal inkább alkotmányellenes az, ha nem él a megfelelő alkotmányos jogi keretek között a végrehajtó hatalom a maga felelősségével, hiszen ez azt eredményezi, hogy egy teljesen független, önálló, állam az államban alapon működő Magyar Rádió és Televízió jön létre, ami tulajdonképpen a legalkotmányellenesebb dolognak fogható fel. Ezért a megoldás, Hölgyeim és Uraim, az Alkotmánynak eleget téve mielőbb megalkotni ezt a bizonyos médiatörvényt. Addig itt bármiről beszélhetünk, a gara nciák és mindaz, ami le van fektetve az Alkotmányban, nem tud beépülni, akármilyen módosításokat csinálunk. Köszönöm. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megadom a szót dr. Böröcz István képviselő úrnak, független kisgazda képviselőnek. Fel szólaló: Dr. Böröcz István (FKgP) BÖRÖCZ ISTVÁN, DR. (FKgP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! A néhány órája folyó vita során úgy koalíciós, mint ellenzéki oldalról rengeteg érv hangzott el, nem hiszem, hogy igazán sok új é rvet lehetne még fölhozni akár a törvényjavaslat mellett, akár a törvényjavaslat ellen. Itt és most, a hozzászólásom elején szeretném rögzíteni, hogy a koalíciós oldalról elhangzott érvekkel alapvetően egyetértünk, azokkal azonosulunk, éppen ezért ezeket n em kívánom most megismételni, mégis néhány gondolatot azért röviden szeretnék elmondani, különösen az idő előrehaladtára is tekintettel. Elhangzott ellenzéki oldalról, hogy itt – úgymond – egy részkérdésnek a megnyugtató módon történő megoldásáról, illetve ennek a megoldásnak a megkísérléséről van szó. Úgy vélem, itt nem egy részkérdésről, hanem egy nagyon fontos kulcskérdésről van szó, és pontosan a kulcskérdésre való tekintettel az a véleményünk, hogy ez a kulcskérdés – legalábbis a körülményekhez képest – megnyugtatóan rendezett. Úgy gondoljuk, hogy ez a módosító javaslat, a köztársasági elnök úr által beterjesztett törvényjavaslat valójában nem rendezi, nem képes rendezni megnyugtatóbban a jelenlegi rendezésnél a kinevezés kérdését. Az természetesen más kérdés, hogyha bárki, akármelyik oldalról a jelenlegi megoldásnál megnyugtatóbb megoldást képes előterjeszteni, akkor annak megvizsgálására, megvitatására természetesen nyitottak vagyunk. Elhangzott, hogy az a vád érte a köztársasági elnök urat, hogy az el lenzék szócsöve lenne e törvényjavaslat előterjesztése kapcsán. Úgy gondolom, hogy természetesen nem szócsöve az ellenzéknek a köztársasági elnök úr, de mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy a javaslat – akár az