Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 15. kedd, az őszi ülésszak 38. napja - A közszolgálati, tájékoztatási eszközök (Magyar Rádió, Magyar Televízió, Magyar Távirati Iroda) vezetőinek kinevezési rendjéről szóló 1990. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitája - ELNÖK (Szabad György): - HARASZTI MIKLÓS (SZDSZ)
2941 tartoznak. A Kormány azonban, tekintettel az alkotmány má r végrehajtott módosítására is, szeretné, ha a kinevezések már a köztársasági elnök úr által történnének meg." Utána hozzáteszi: "a hetek óta húzódó kérdésben az Országgyűlés illetékes bizottsága már meghallgatta a Televízió és a Rádió elnökjelöltjét" – Ha nkiss és Gombár urakat – , "s lényegében személyi kérdésekben egyetértés mutatkozott. Ezért úgy gondolom, hogy két ilyen jelentős intézmény, illetve harmadiknak a Magyar Távirati Iroda vezetésének kérdése, ezek vezető tisztségeinek betöltése tovább halasztá st nem tűr." Mondhatnák önök, és mondhatná a tisztelt miniszterelnök úr, hogy ez még nem jelenti azt, hogy megállapodásnak, konszenzusnak kell lennie, mondhatná azt, hogy eseti, egyszeri eset, és az ilyen törvény megengedi, természetesen miért zárná ki, ho gy konszenzus jöjjön létre, de nem arról van szó, hogy a törvénynek kell konszenzust teremtenie. Hadd ismertessem Antall József miniszterelnök úr értelmezését erről a törvényről, amikor ennek a törvénynek a koncepcióját ismertette a televízióban. Egy hónap pal korábban, mint az elfogadásra került. Idézem: "Itt garanciákról van szó. Garanciát jelent Göncz Árpád személye is ebben a kényes átmeneti időben, hiszen arról van szó, hogy a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök nevezi ki a Rádió és a T elevízió elnökét, de miniszterelnöki ellenjegyzéssel. Tehát itt mindenképpen arra van szükség, hogy az előterjesztéssel együtt egy megállapodás, egy korrekt megállapodás is létrejöjjön. Göncz Árpád személye biztosíték a számunkra." Én azt gondolom, hogy el egendő magyarázat van tehát arra, miért volt 100%os a Parlament támogatása e mögött a törvény mögött. Azért, mert ez a konszenzus törvénye volt, tisztelt törvényhozó kollégák. Azon kevés törvények, rendszerváltó törvények egyike, ha csak ideiglenes is, ad dig, amíg a médiatörvény kiváltja, amelynek segítségével függetlenné lehet tenni a rádiót és a televíziót. Amelynek segítségével – ahogy a miniszterelnök úr mondta – a Kormány hatásköréből egy konszenzusos mechanizmus hatáskörébe lehet átutalni ennek a kin evezési rendnek a kérdését. Ezért volt 100%os a támogatás, és ezek után azt hiszem, nem kétséges, melyik oldal bontotta meg ezt a 100%os egyetértést az értelmezésben. Én azt gondolom, a köztársasági elnök úr javaslata természetesen, mint minden törvényja vaslat, kiegészíthető, módosítható. Nem vonható azonban kétségbe, hogy a médiabéke nem fog megérkezni, ameddig a Magyar Köztársaságban ez a Kormány vagy bármelyik kormány ragaszkodni fog ahhoz, hogy a kinevezés egyoldalú kormányhatáskör maradjon, ráadásul annak ellenére, hogy erről törvény van. Én azt gondolom, hogyha nem oldjuk meg ezt a kérdést valamilyen módon – kiváló alkalmat nyújt erre a köztársasági elnök úr javaslata is – , a médiaháború a végtelenségig fog folytatódni, és azok, akik most erre a 100%os törvényre ilyen értelemben utalnak, valójában a médiaháború fenntartását javasolják, hiszen nem lesz demokráciában, ahogy egyetlen demokráciában sem lesz béke addig a függetlenséget javasoló erők és a függetlenséget elvenni szándékozó erők között, amed dig ezt a kérdést a fő politikai erők nem egyetértően kezelik. Ehhez való visszatérést javasol a köztársasági elnök úr, pontosabban azt, hogy a kormánypártok fogadják el a törvény szövegeként az eredeti törvényhozói szándékot. Elfogadhatónak tartom Salamon László úr megjegyzését a törvény Aváltozatával kapcsolatban, és annak ellenére, hogy igenis miniszterelnöki javaslatból származik ez a változat, elfogadhatónak tartom a miniszterelnök úr megjegyzését is. Mindössze arról van itt szó, valószínűleg azt akar ta jelezni a köztársasági elnök úr, hogy ha egyszer lehetséges a miniszterelnök szerint politikai egyetértés, mivel egyszeri megoldásként javasolta a kulturális bizottság ilyen kétharmados konszenzusos szerepét, akkor miért ne lenne ez többször is elképzel hető. Ha azonban ennek a házszabályi – véleményem szerint csupán házszabályi – akadályai vannak, akkor természetesen akceptálható ez a kifogás. Azt gondolom, hogy ennek a változatnak jót tenne valóban egy módosítás, és ha azt az elvet, amelyet a minisztere lnök úr is tulajdonképpen támogat, hogy mégis lehetséges az egyetértés,
