Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 9. szerda, az őszi ülésszak 36. napja - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - GAÁL GYULA (SZDSZ)
2826 Azt tudjuk, hogy a Kormány költségvetése logikájában és szerkezetében nem tért el az előző évek költségvetéseitől. Az államháztartásban centralizá lt jövedelem arányát érdemben nem változtatta az idei tényhez képest, illetve az idei, eredetileg tervezett értékhez képest mintegy 6%kal növelte. Azaz a hagyományos számbavétel szerint jövőre az államháztartás költi el az összes megtermelt jövedelem – sz akszóval a GDP – 73,6%át, de a halmozódást kiszűrő, ún. konszolidált mérleg adatai szerint is a 64,5%át. Ezzel az aránnyal Magyarország simán veri a skandináv jóléti államokat, amelyek ilyen 5560% körüli mértékben centralizálnak, nem beszélve az állami gondoskodás hagyományait kevésbé hordozó országokról, mint például az Egyesült Államok, ahol ez az arány 40% alatt marad. Persze könnyen kiderülhet, hogy még így is túl kedvezőre van festve a kép, a centralizáció még magasabb lesz. A törvényjavaslat ugyani s feltételezi, hogy jövőre a GDP már nem csökken tovább, s ha ez mégis bekövetkezik – ami természetesen nem kizárt a jelenlegi gazdasági folyamatok alapján – , akkor a mégiscsak megtermelt jövedelmeknek nagyobb hányadára lesz szükség a közkiadások fedezésér e. Ha ez így lesz, az államháztartás összesített deficitje eléri a 250300 milliárd forintot, a GDP 89%át. Egy ilyen mértékű hiány finanszírozásához pedig már nem elegendők a lakossági megtakarítások, és vagy pénzhígulás következik be, vagy újabb külföld i források bevonására lesz szükség. Ezzel azonban sajnos, végképp bezárul a kör, a hiány olyan mértékűvé válik, amely már öngerjesztő. Ezek a gazdaságban erősödő, öngerjesztő válságtünetek nyilvánvalóvá teszik, hogyha a hosszan elnyúló visszaesés, stagnálá s korszakát fellendüléssel akarjuk felváltani, akkor az államháztartás pénzigényének kielégítésére zsugorodott, torzult monetáris politikát függetleníteni kell a rövid távú kormányzati érdekektől. A költségvetési politikának pedig a monetáris rendszer és a vállalati szektor elsorvasztása nélkül kell megtalálnia a kivezető utat saját kelepcéjéből. S mert ennek éppen az ellenkezője történik, most már valóban nagy a baj. Miközben ezek a válságjelenségek önmagukat erősítik, a Kormány a törvényjavaslataival mind össze két csodafegyvert vetett be. Az egyik az, hogy a deficitfinanszírozás érdekében rátelepszik a pénzügyi szektorra, és a roppant méretű belföldi államadósság után fizetendő kamat mértékének meghatározása és az állampapírkereskedelem kézben tartása rév én gyakorlatilag államosítja a monetáris politikát. A másik ilyen csodafegyver az adóemelések fegyvere. Most mit mondhatott ebben a helyzetben és mit mondott az SZDSZ? Mindenekelőtt azt kívántuk leszögezni, hogy ezen az önsorsrontó elosztási rendszeren nem érdemes toldozgatni. Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy az autónkon zöröge a hátsó lökhárító, miközben zuhanunk le vele a szakadékba. Nekünk tehát egy új utat kell találni, és erre az új útra két rendszerben tettünk javaslatot. Az első a sokat emlegete tt államháztartási reform, elmondtuk, nem akarom hosszan mondani, öszszefoglalni, ez egyrészt jelenti az állami feladatfelülvizsgálat alapján végrehajtott szelektív kiadáscsökkentési programot, költségvetési szervek megszüntetését, nonprofit szervezetekké alakítását, piacosítását. A másik a költségvetés bevételi szerkezetének reformja lenne, harmadszor a központosítás és újraelosztás szintjeinek a központi költségvetés és önkormányzatok közötti teljes újraszabályozása és az önkormányzatok szerepének jelent ős növelése lenne. És végül, amit kértünk, javasoltunk, az az adórendszer és szociálpolitika következetesebb szétválasztása és olyan rendszer kialakítása, amely erősebben támogatja a jobban rászorulókat, mint a kevésbé rászorulókat. Javaslataink másik csop ortja, amelyek már könnyebben fordíthatók a Kormány benyújtott törvényjavaslatának nyelvezetére, könnyebben illeszthetők azok logikájára, az az aktív vállalkozásbarát gazdaságpolitika pénzügyi eszközrendszerének megteremtésére irányul.
