Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 2. szerda, az őszi ülésszak 33. napja - A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - TÓTH SÁNDOR (KDNP)
2655 egészíteni a munkanélküliszemély támogatását az ápolási díj megfelelő hányadával, legalább arra a jövedelemre tekintve, amit az öregségi nyugdíj minimális szintje jelent. Elfogadhatatlan kitétel, hogy az ápolási díj mértéke független az ápoltak számától egyrészt, mivel egy teljesítményorientált társadalomban a több munkáért több díjazás jár, másrészt ott, ahol több a magatehetetlen beteg, elképesztővé válik az anyagi helyzet. A szűkkeblűséget az emberségnek kellene inkább felváltania. El kell mondanom azt is, hogy a 18 éven felülieket ápolók ápolási díjául megszabott összeg a legkisebb öregségi nyugdíjnak mindössze 60%a, rendkívül alacsony. Korántsem biztos, hogy a 18 éven felüli beteg mellől akár rövid időre is el lehet menni dolgozni . Tehát ha akad valaki, aki rászánja magát erre az áldozatra, rákényszerítjük, hogy próbálja meg magatehetetlen hozzátartozóját a közpénzeken fenntartott egészségügyi, szociális intézményekre bízni, ahol az eltartási és az ápolási díj jóval több pénzt von el a költségvetéstől, hogy más emberséges szempontokat már ne is említsek. S ha már az öregekről, betegekről szóltam, hadd fűzzek még néhány megjegyzést a tervezethez ebből a szempontból. Nem kívánom lebecsülni a szociális igazgatás, ellátás területén tény kedő állami, önkormányzati alkalmazottak ügyszeretetét, azonban létszámukat tekintve is kétlem, hogy meg tudnak birkózni a leendő törvény alapján a rájuk váró munkával. (12.10) Legalább a szociális gondoskodásban nagy szükség lenne a nonprofitszervezetek m űködési szabályozására. Csak ezen szervezetek tömegessé válásával lehet remélni, hogy a nagyszámú magányosnak, betegnek, fogyatékosnak, sérültnek segítő kezet tud majd nyújtani a társadalom. Házirend jellegű szabályok törvényre emelése helyett inkább ezzel foglalkoznék a javaslat. Tisztelt Ház! Fontos gyakorlati humánpolitikai kérdés lehetne az úgynevezett nyugdíjasok háza, ahol az idősek közösen, mégis külön lakásokban élnek, biztosítva számukra a rendszeres ellátást. Annál is inkább indokolt erről szólni, mivel az önkormányzati lakások bérleti díja egyre emelkedik. A kilátástalan helyzetbe kerülő, magányos emberek részére menedéket nyújtana a nyugdíjasok háza: egyegy minigarzon, amit a lakásuk leadása fejében rendelkezésükre bocsátanának. A húszezer lakos t elérő településekre gondolok elsősorban, amikor erre a megoldásra utalok. A humánus ellátás, gondoskodás fejében bizonyára többen jelentkeznének ilyen házakba azok közül is, akik különben jogosultak lakásfenntartási támogatásra. Ugyanakkor segítene a lak ásgondokkal küzdő önkormányzatokon is. Nem gondolok arra, hogy egy ilyen tartalmú szabályozást a törvénybe belegyömöszöljek, csupán az ellátási formák közt kívánom megemlíteni adott településnagyságon a kötelezővé tételét, a szükséges további szabályozá sok más jogszabályban való feltüntetésével. Kapitány képviselőtársam utalt arra, hogy ennek a törvénynek az olvastán az ember nemhogy elfelejti, hanem egy kicsit megerősödve érzi magában azt a másik világot, amely a racionális világon túlmutatva, de azzal egységben, az embert belülről ragadja meg. Ezt a belsőből fakadó, az emberrel törődő észrevételemet kívánom én is megemlíteni. A tervezet, mint minden jogi rendelkezés, természeténél fogva hivatalos hangú, és a felelősségteljes feladatokat is tényszerűen, jogi tömörséggel adja elő – ez természetes. A gondom az: szociális rászorultságot lehete csupán hivatali kötelességként kezelni. Szükségesnek tartom a minél szélesebb körű társadalmi véleményezést, azoknak a szervezeteknek az ajánlását, amelyek az adott t elepülést jól ismerik. Tisztelt Ház! Ennek kapcsán hadd említsem meg az egyházközségek, egyházi közösségek, gyülekezetek jelenlétét, és éppen a szociáliskaritatív munkára vonatkoztatva. Települések lelkipásztorai, egyházi szeretetszolgálatban ténykedő civ iljei, azt hiszem, mindenkinél jobban érzik a feszültséget, tudják a gondokat, és igazán ismerik a nehezen élőket, és önzetlenül segítségére sietnek majd rászoruló embertársainknak, mint ahogy már a jelen órákban, napokban és elkövetkezendő időkben is – bí zunk – megteszik.
