Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 23. hétfő, az őszi ülésszak 28. napja - A magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF)
2194 A további tét az, hogy a magyar jogfejlődés, m ely – követve a jogállamok gyakorlatát – kiiktatta a halálbüntetést – vagyis az élet irányába fejlődik – , megtorpane vagy további, igen jelentős lépést tesz ezen az úton. Szeretnék Lenkovics Barnabásnak "A magzat élethez való jogáról" című írásából idézni , amely a Magyar Tudomány 1990. évi 2. számában jelent meg. Lenkovics Barnabás, a halálbüntetés eltörlésére utalva, kimondja: "Ha pedig a jog a legelvetemültebb bűnözőkkel szemben is emberséges, mennyivel inkább az kell hogy legyen a létező legártatlanabb emberi lényekkel, a méhmagzatokkal szemben." A dolgok ez idő szerint nem kedveznek ez utóbbiaknak. Nem kedveznek, mert ahhoz elengedhetetlen lenne felhagyni a mindent politikai, sőt, pártpolitikai kérdéssé züllesztés gyakorlatával; ideje lenne felhagyni az igazság, a tények elhallgatásával; ideje lenne a társadalmat megismertetni a törvényalkotás alkotmányos lehetőségeinek határaival, és – ennek ismeretében – ideje lenne megbízható felmérésekre támaszkodva megismerni a társadalom véleményét. Azt kell hogy m ondjam: ebből mi sem adatott meg az Országgyűlésnek, sem a társadalomnak. A puszta felsorolás is hosszú lenne arról, mi mindent mulasztottak el és hallgattak el a közvélemény elől azok, akiknek a dolga a tanítás és tájékoztatás lenne. Az egészségügyi törvé ny 56. §a kimondja: "A lakosságot tudományosan megalapozott, rendszeres felvilágosító tevékenységgel egészséges életmódra… – később folytatja – …és az egészségügyi célkitűzések megvalósításában való tudatos közreműködésre kell nevelni." A törvény azt is m egmondja, kinek a dolga lenne mindez. Idézem az 56. § (2) bekezdését: "Az oktatási intézményekben biztosítani kell a tanulóknak az egészséges életmódra nevelését, a felsőoktatási intézményekben pedig a képzés jellegének megfelelő egészségügyi ismeretek okt atását." Mielőtt tovább folytatnám, hadd kérdezzem meg: vajon eleget tetteke az oktatási intézmények a törvényben foglalt kötelezettségeiknek? A tiszteletre méltó kivételtől eltekintve bizonyosan nem. Másképp hogy lehetne az az általános gyakorlat, hogy a z iskolát elvégző fiatalok nem hallottak alapvetően a magzati fejlődésről, az élet értékéről, a felelős párkapcsolatokról, annak lehetséges következményeiről, és mindezek összefüggéséről a terhességmegszakítással. Hogy lehet az, hogy a ma aktív orvosok töb bsége tanulmányai során nem hallott a hippokratészi esküről, orvosi világszervezetek deklarációiról az élet védelmében: az 1948as genfi, az 1970es oslói, az 1947es párizsi és az 1979es melbournei deklarációról. Miközben a szülészeti osztályokon nem is merik el az ott dolgozók igényét, jogát, hogy lelkiismereti okokból megtagadják a nem végszükségi indikáció miatt végzett terhességmegszakításban való közreműködést, és ezért sorozatos hátrányokat kell elszenvedniük – mint kiderült az Alkotmánybíróság hatá rozatából: alkotmányellenesen – , hogyan fordulhatott elő, hogy nagyon sok orvos bizonyára a társadalombiztosítási törvény vitája során, egyik orvos képviselőtársunk szájából hallotta először a hippokratészi eskü hiteles szövegét, és benne a következő monda tokat: "Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához." Az egészségügyi törvény idézett paragrafusa imigyen szól a sajtó köteless égéről – idézem: "A sajtónak, a rádiónak, a televíziónak, a népművelési szerveknek és intézményeknek a feladatkörükből eredő tevékenységük során rendszeresen közre kell működniük a lakosság egészséges életmódra való nevelésében, és az általánosan egészségü gyi műveltség színvonalának emelésében." Főhajtás és tisztesség mindazoknak, akik ebben a szellemben tevékenykednek, és kérem őket, ne vegyék magukra, amit most kénytelen vagyok mondani. Szeretném megkérdezni, kinek a dolga ebben az országban a tájékoztatá s. (20.20) Nem is ez azonban az igazi kérdés, hanem az, hogy akinek a dolga, miért hagyta, sőt tevékenységével elő is segítette, hogy a leginkább érintettek, a nők abban a tévhitben legyenek, hogy az önrendelkezési jog azonos a magzati élet feletti rendelk ezési joggal, vagy ahogy mostanában mondják, a szabad döntés jogával.
