Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 23. hétfő, az őszi ülésszak 28. napja - A magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - PUSZTAI ERZSÉBET, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)
2187 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (A mikrofon nem működik, közbeszólások: Nem ha lljuk!) Tehát Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Súlyos lelkiismereti gondja a magyar Parlamentnek az a döntés, amelyet a magzati élet védelmének tárgyában meg kell hoznia. (19.40) A statisztikai felmérések bizonyítják, hogy a megkérdezettek mindöss ze 14%a ismeri az Alkotmánybíróság határozatának azon kötelező erejét, amely miatt a mostani Országgyűlésre itt és most hárul a döntés felelőssége, minden következményével együtt. Nem tudják tehát, hogy nem arról van szó: a szigorítás, az abortusz megtilt ásának igénye vezeti a törvényhozást, hanem arról van szó, hogy mindenképpen törvényben kell szabályozni az alapvető jogokat és kötelezettségekre vonatkozó kérdéseket. Az emberi élethez és méltósághoz való jog pedig mindannyiunk által elismerten alapvető j og. Amikor a döntést meghozzuk, nem tekinthetünk el a történelmi és társadalmi helyzettől, attól a súlyos örökségtől, amelynek hordozói vagyunk. Nem tekinthetünk el továbbá attól az állásfoglalástól, hogy a magzat jogilag embere, olyan jogalanye, akit me gillet az élethez és a méltósághoz való alanyi jog, mert akkor itt az emberi élet védelméről van szó. Ami a történelmi és társadalmi környezetet és előzményeket illeti, megrendülten állapíthatjuk meg, hogy a magyar nép önmagához képest is, a környező orszá gokhoz képest is önpusztító, fogyó népesség. Ismeretes, hogy Magyarországon a kommunista diktatúra előtt nem volt megengedett általában a művi terhességmegszakítás, 1950 és 1980 között már elégtelen módon nőtt népességünk, majd 1980tól megkezdődött a fogy ás. A magyar társadalom egy erősen öregedő és fogyó populáció képét mutatja. Magyarországon 1950től 1990ig mintegy ötmillió abortusz volt, azaz az ország mostani lakosságának felét teszi a magyar holocaust áldozatainak száma. Nem folytatom az adatok soro lását, csak azt jegyzem meg, hogy a környező országok lélekszáma igen erőteljesen növekszik. A 80as évek végére Jugoszlávia népessége 43%kal, Romániáé 41%kal, Csehszlovákiáé 26%kal növekedett, míg Magyarországon összesen csak 13%kal nőtt, figyelembe v éve a több mint tíz éve tartó népességfogyást. Az utóbbi tíz esztendőben több mint 400 ezer fővel csökkent az ország lakossága, ezzel 187szeres mohácsi katasztrófa, vagy 11szeres világháborús veszteség népesedési fogyását mutatva. Egyetérthetü nk azzal az utalással, hogy itt egy tragikus népszavazás történt, az alapvető jogaitól megfosztott magyarság szavazása az élet ellen. Ebben a vitában sokan hangsúlyosan említik, hogy az abortusz nem a születésszabályozás eszköze, olyan értelemben sem, hogy az abortusz megtiltása, vagy engedélyezése nem vezet a népesség növekedéséhez, vagy csökkenéséhez. Ezek a más kultúrkörből, más civilizációkból és történelmi környezetből hozott példák és utalások nem fogadhatók el. Különösen akkor nem, ha figyelembe vess zük azt a tényt, hogy 1956tól napjainkig 1 millió 800 ezerrel kevesebb gyermek született meg, mint a megelőző 36 évben, amikor tiltották a művi terhességmegszakítást, és nyilván végezték is tiltott módon. Nem elhanyagolható szám. Amikor tehát a magyar Ors zággyűlés szavaz ebben a kérdésben, akkor az életre vagy a halálra is szavaz. Már Tertullianus kijelenti: embergyilkosság megakadályozni azt, hogy a természetnek megfelelően szabadon szülessék meg a gyermek. Nincs semmi különbség abban, hogy valaki már meg született gyermek életét oltja ki, vagy a születendőét teszi tönkre, hiszen ember az, aki még meg nem született.
