Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 10. kedd, az őszi ülésszak 24. napja - A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - SOLT OTTILIA (SZDSZ)
1779 társadalomban, amely szintén riadalmat kelt és szintén hozzájárul a szoc iális feszültségek érzékeléséhez és gerjedéséhez. Nincsen olyan pici település ebben az országban, ahol idegenek legalább mint futóvendégek, mint árusok, de nagyon sűrűn mint menekültek ne jelentek volna meg, és ne töltenék el az újdonság kevéssé varázsos élményével az ott élőket, fokozzák, elmélyítik az általános bizonytalanságot és riadalmat, amely a magyar lakosságot az ismert gazdasági körülmények – a politikaiakról nem is beszélek – között eltöltik. Mi következik mindebből, amit elmondtam. Egy kérdés k övetkezik. Az a kérdés, hogy vajon az a szociálpolitika, amelyet a Kormány hivatalba lépése óta folytat, enyhítette vagy elmélyítette azokat a szociális feszültségeket, amelyek tőle függetlenül, az ő működésétől függetlenül gerjedtek és fognak gerjedni a j övőben is. Hiszen egy szociálpolitikának nyilvánvalóan az lehet a fokmérője, hogy vajon hozzájárule, képese valamit hozzátenni azoknak a strukturális problémáknak a megoldásához, amelyek a szociális feszültségeket gerjesztik, vagy esetleg továbbgerjeszti k ezeket a szociális problémákat. Most rögtön hozzátenném, hogy amennyiben az utóbbi bizonyosodik be, akkor sem szeretném elverni a port a Kormányon, hiszen a szociálpolitikát úgy kell kezelni, mint egy szükséges rosszat, annak a bevallását, hogy a társada lom és a gazdaság normális működése nem képes integrálni a lakosság egy részét, ezért korrekciókra szorul, olyan korrekciókra, amelyek bevallásai annak, hogy ez a működés nem tökéletes. Ebből következik, hogy nincs olyan szociálpolitika sem Magyarországon, sem a világ más részein, amelylyel szemben nagyon súlyos kritikát ne lehetne előadni, és amelynek az elveit ellenkező elvek alapján ne lehetne megkérdőjelezni. Hiszen a legirigyeltebb szociális biztonsággal dicsekedő országokat más bírálók mint a szociáli s munkások diktatúráját jellemzik, és nem teljesen ok nélkül. Az a vád is éri ezeket a nagy biztonságra törekvő és igen gazdag szociálpolitikai intézményekkel rendelkező országokat, hogy megbénítják a saját gazdaságukat, és bizony számos politikai és gazda sági fejlemény arra int, hogy ezeket a bírálatokat vegyük komolyan. Tehát nagyon hálás feladat bármilyen politika és bármilyen kormány szociálpolitikáját bírálni, mert az mindig helyénvaló. Azonban az kemény mutatószám vagy kemény mérce, amely a legfontosa bb egy szociálpolitika megítélésében, nevezetesen, hogy a társadalom egészének az egyetértését, a megnyugvással nyugtázását bírjae, s ennek következtében a feszültségek oldása felé hate, vagy pedig a feszültségek gerjedése felé. Ezt a mérést el tudjuk vé gezni, mert független az értékítéleteinktől. Ennek alapján azt kell mondanom, hogy a Kormány eddigi szociálpolitikája és az a szociálpolitika, amely az 1993as költségvetésből kibontakozik, nem szolgálja a feszültségek elsimítását, hanem inkább a feszültsé gek gerjedése felé hat. Miért? Azért, mert a szociális csatornákba belepumpált milliárdok – egyébként a tendencia, hogy a növekvő problémákat és a várható feszültségeket pénzpumpálással próbáljuk meg csitítani, nem most, hanem 1985ben kezdődött – , ezek a pénzek rendkívül diszfunkcionálisan jutnak el az aggasztóan nagy rászoruló táborhoz, hiszen olyan anomáliákra bukkanhatunk, ha a valóságot vételezzük szemre, – hogy a munkanélkülisegélyek – amelyek egyébként alacsonyak – még mindig nem alacsonyabbak, mint például a falusi munkavállalók körében elérhető aktív jövedelmek, – hogy minden retorikánk ellenére a társadalombiztosítási alapból kifizetett nyugdíjaknak egy jelentős része szociális segély, és joggal irritálja azokat a nyugdíjasokat, akik biztosítási j ogcím alapján alig magasabb nyugdíjra tettek szert, – hogy a szociális jövedelmekből élő háztartások jelensége, nagy számú jelenléte – elsősorban a falusi társadalmakban – nem bírja a falusi társadalom többségének az egyetértését. Nem jutott konszenzusra a falusi és a kisvárosi helyi társadalom többsége azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen járe, adhatóe szociális jövedelem azoknak a családoknak, amelyek szociális jövedelemből élnek.
