Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. szeptember 8. kedd, az őszi ülésszak 3. napja - A Társadalombiztosítási Alap 1991. évi költségvetésének végrehajtásáról, valamint a tartalékalapok biztosítási ágak közötti megosztásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)
157 nehéz szívvel lehetett csak beterjeszteni, de igen nehéz szívvel lehet elfogadni vagy elutasítani is, hiszen nem akármilyen dologról van itt szó. Nem a rról van csak szó, hogy a '91es évnek a pénzügyi dolgait a társadalombiztosítást illetően lezárjuk vagy nem zárjuk, hanem – ahogy már az előttem szólók is elmondták többször is – ez az intézmény krízishelyzetben van, és ennek az intézménynek a krízisét ha mi közösen nem oldjuk meg, akkor a magyar lakosságnak a szociális biztonsága megrendül, még rosszabb helyzetbe kerül, mint amilyenben ma is van. Senkinek nem célja az, hogy riogassa a biztosítottakat – találkoztunk ilyen jelenségekkel az utóbbi hetekben " , de reálisan kell értékelni a helyzetet. Szíveskedjenek elolvasni az Állami Számvevőszék jelentését, amely ugyanezt fogalmazza meg: kritikus helyzetben van a társadalombiztosítás. Nem arról van tehát szó, hogy a '91es zárszámadást lezárjuk, és akkor mind en rendben, túl vagyunk a dolgon. Ennek a bizonyos 22 milliárdos hiánynak a fedezete, annak a megoldása, hogy az hogyan történjék, a társadalombiztosítást végveszélybe is döntheti. Meggyőződésem, hogy ha a Kormány javaslatát elfogadjuk, akkor ez fog beköve tkezni. Ha pedig valamilyen más megoldást, melyet itt képviselőtársaim is kezdtek kutatni, találunk, akkor talán van lehetőség arra, hogy megmentsük ezt az intézményt. Kérem, ez a Parlament mondta ki egy évvel ezelőtt, hogy a szociális biztonság legátfogób b intézménye az államilag garantált társadalombiztosítás. Ugyanerre utal a társadalombiztosítás alaptörvénye is és a magyar Alkotmány is. Mégis az utolsó két évben már nem volt garancia a társadalombiztosítás működése mögött; nem volt anyagi garancia. Azt ugyanis nem nevezhetjük garanciának, amelyet a most tárgyalt '91es költségvetési törvényben elfogadtak azok, akik elfogadtak. Maga az előterjesztő is a törvényjavaslat indoklásában megjegyzi, hogy ez az állami garancia nem érvényesül. De ugyanez az előter jesztő volt '90 végén is, aki előterjesztette az adott törvényjavaslatot. Hiszen mit ér az a garancia, amelyik úgy szól, hogy csak akkor lép életbe, hogyha a társadalombiztosítás kintlevőségei nem haladják meg a hiányt? Kérem, tisztelt Ház, önök is, mi is láttuk valamennyien, hogy a hiány növekedése '91ben is robbanásszerű lesz. Ez be is következett, hiszen 30 milliárddal, több mint duplájára növekedett a költségvetési hiány, járulékelmaradásból elsősorban. Ez látható volt '90ben is. Mégis ez az előterjes ztés került elénk, és mégis elfogadták azok, akik elfogadták. Utalnék a '92es költségvetésre is, a társadalombiztosításira és államira, ahol most már még ilyen mértékű garancia sincs, hiszen a nyugdíjbiztosítás mögött pusztán 1%, az egészségbiztosítás mög ött pedig 0% van. Ha tehát arról meditálunk, hogy alaptörvényeink, amelyek a társadalombiztosításra vonatkoznak, garanciát írnak elő, akkor jó lenne, hogyha megjelennének ezek az egyes évek költségvetési törvényeiben is. Akkor talán jobb szívvel, talán vid ámabban hozhatná ide a Kormány képviselője az adott év zárszámadási törvényét is. Tisztelt Ház! Itt három dolog összefüggéséről van szó: a járuléktartozások, az ebből származó vagy főként ebből származó költségvetési hiány, és ennek a finanszírozása. A jár uléktartozásokról meggyőződésem, hogy aki egy kicsit is érdeklődik a társadalombiztosítás iránt, tud sok mindent. Az elénk kerülő anyagok szépen levezetik, különösen az ÁSZanyag, ennek a dinamikáját, hogy hogyan növekedett. Mégis meg kell itt egy pillanat ra állni. Hiszen ezekben az anyagokban szerepel az olyan állami nagyvállalatoknak, mint a vasútnak a tartozása is. Az adott évben ez 9 milliárd forint körül volt. Tisztelt Ház, ezt a kérdést tárgyalta a Kormány is, mégpedig olyan módon, hogy a MÁV csődeljá rásának elkerülése indokolt, hogy a MÁV ne kerüljön csődbe. A kérdés az, hogy milyen áron. A határozat úgy szólt, hogy a MÁV a társadalombiztosítási tartozásait, melyek '91ben álltak fenn, a következő három évben fizesse meg, tehát jóval később, mint amik or erre a pénzre a társadalombiztosításnak szüksége van. Lehet természetesen ilyen sorrendet is kialakítani. Mondhatjuk azt, hogy az állami költségvetés egyensúlya sokkal fontosabb, mint a társadalombiztosításé, mondhatjuk azt, azért, hogy ne növekedjék az állami költségvetés hiánya, az állam nem járul hozzá ahhoz, hogy a MÁV megfelelő módon fizesse ki a társadalombiztosítási
