Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 3. kedd, az őszi ülésszak 21. napja - A magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - TÓTH SÁNDOR (KDNP)
1545 A népesedéspolitikai célzás nálunk nem áll, vagy azáltal mégis, hogy egy nép önmaga ellen fordul, lemondva az életéről és a jövőjéről? Kétségtelen, valamikor még ismerte az etikát a politika is, és az egy ház az állammal összefonódva alapvető jogszolgáltatási feladatokat ugyancsak ellátott. Az állam és az egyház szétválasztását követően a polgári társadalmak az egyházi jogszolgáltatást visszaszorították. Az 1878. évi hazai Btk. ennek ellenére szigorú büntet ést szabott ki a magzatelhajtóra, a végrehajtásra azonban a legritkábban került sor. Tisztelt Ház! Szólhatnék még történelmi példákról, egy nép becsapásáról tovább is, és nem azzal a szándékkal, hogy ugyanakkor bizonyos időszakokat vagy törvényi felelősség re vonást ideálisnak tartanék. A példákat csupán azért említettem, hogy világosabb legyen: egy akkora tehertétellel kell szembenéznünk, amit végérvényesen, megnyugtatóan talán sohasem lehet megoldani. Ilyenformán igazat adok Lukács Tamás képviselőtársamnak , aki azt mondta: "Ha kellő alázattal belátjuk és beláttatjuk, hogy a kérdésnek nincs megoldása, akkor a kiindulópontunk az lehet, hogyan lehet rendezni a társadalom szempontjából hasznosan a problémát." Lényegében erre kísérlet az előttünk lévő törvényter vezet, amelynek címét sokan máris kétségbe vonják. Kiváló orvos mondta nekem a minap: ha a Bváltozat kerül megszavazásra, az sokkal szabadosabb lesz a fennálló, alkotmányellenesnek nevezett rendeletnél. Utalt az 1956ban kelt 1047es számú szabályozásra, erre a valóban alacsony szintű, indoklás nélküli jogszabályra, amely az abortuszt anyai joggá avatta, olyan intézménnyé, ahol az államnak, a magzatnak, az apának nincs védelmi lehetősége sem az anyai döntés ellen. (10.50) Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gon dolom, nem veszik rossz néven tőlem, ha mindezek után meggyőződésemet követve fejtem ki észrevételeimet, s ha netán túl szigorúak lennének a felvetéseim, fogadják úgy, hogy egy lehetséges, a tárgyalási szinten még elő nem került állásfoglalásról beszélek, amely nem is olyan kevesek véleményével találkozik. Jómagam ötgyerekes családapa vagyok, és mint kereszténydemokrata csatlakozom Bolberitz Pál professzor tanulmányához, és hadd jegyezzem meg, dr. Hack Péter képviselőtársamnak a címében is nagyszerű, új Exo dus folyóiratban megjelent elemzéséhez. Az abortusz és az etika összefüggésében keresem mondandóm lényegét. "Az istenhívő keresztény etikai gondolkodásának alapja az, hogy az embert az Isten elvárásaival és erkölcsi törvényével szembesíti. Embernek ember e rkölcsi törvényt nem adhat – írja Bolberitz professzor. Önmagamnak erkölcsi törvényt nem adhatok. Az az ember, aki azt mondja, hogy akár egy bizottság, akár a tudomány, vagy egy nemzet, vagy az általános emberi közmeggyőződés – mondjuk a humánum – , vagy a természet szava majd eldönti, hogy adott esetben mi a jó és mi a rossz, mi az erény és mi a bűn, egy állandóan változó és relatív erkölcsöt hirdet!" Csak megkérdezem, nem ezt képviseltee a marxista – leninista álláspont is? Holott Lenin nézete a családról e z volt: a szerelem két ember dolga, és egy harmadik, egy új élet fakadhat majd belőle. Ez már társadalmi érdeket érint, kötelezettséget jelent a közösséggel szemben. "A természet – működési elv, és önmaga nem adhat erkölcsi elvet. Nem véletlen, hogy az erk ölcs a vallással korrelatív kapcsolatban van – olvasom tovább a szóban lévő tanulmányban. A mai világ szeretné a kettőt elválasztani." Hadd tegyem hozzá: számtalan esetben el is választja. A korrelációból következik: az erkölcs nem olyan dolog, amit minden ki maga dönt el, netán az államhatalom. Az abortuszra alkalmazva: ha ebben az élet kioltását feltételezzük, világosan kell látnunk, hogy az, amit a Tízparancsolat Istenerkölcsi törvényként definiál, az a természetes erkölcsi érzékben van megalapozva, mert emberhez méltó életet a tapasztalat szerint nem lehet élni anélkül, hogy valami fajta magasabbrendű értékrendet el ne fogadnék, és azt ne tisztelném.
