Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 3. kedd, az őszi ülésszak 21. napja - A magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - MÉCS IMRE (SZDSZ)
1542 NapTV adására, ott pedig állatvédők, nemes idealista állatvédők azért küzdöttek és harcoltak, hogy a halálba menő állatoknak megkönnyítsék a pusztulást, a stresszt, és rettenetes képsorokat mutattak a vágóhidakról és a mészárszékekről. Sajnos a "Reggel" filozófusának eszébe sem jutott, hogy legalább állatoknak tekintsük ezeket a kis embertestvérkéinket, ezeket a kis homunculusokat, és megóvják a szétdarabolásuk és elpusztításuk során a fájdalmaktól. Ha már embernek nem tekintik őket, legalább a nem létező állatvédelmi törvényt terjesszék ki rájuk. Nem sokkolni akarom a tisztelt Házat, de ha figyelmesen elolvasták a javaslatot, a javaslat szerint a terhesség megszakítható annak időtartamától függetlenül, ha a nő életét veszélyezteti és a 20. hóna pig, ha önmaga legalább 50%os valószínűséggel… (Közbeszólások: Hónapig.) Tessék? (Közbeszólás: 20. hét.) Mit mondtam? (Közbeszólások: Hónapot.) Bocsánatot kérek: 20. hétig, ha önmaga legalább 50%os valószínűséggel – ez a feldobott pénz, a fej vagy írás v alószínűsége – genetikai ártalmaknak van kitéve. Az abortusz barbár és embertelen. Legbelsőbb álláspontunk szerint csak egyetlen esetben engedhető meg, ha az anya élete van veszélyben, de akkor is csak az anya hozzájárulásával. Tudom, hogy most meghökkenne k, hiszen ez szigorúbb mentalitás, mint a törvényjavaslat szigorúbbnak nevezett Aváltozata, amely a magzati élettel összeegyeztethetetlen rendellenessége esetén, vagy ha a terhesség bűncselekmény következménye, megengedi az abortuszt. Mindkét esetben ugya nis ártatlan lényeket sújthatunk halálbüntetéssel. Az életképtelenség nem állapítható meg egyértelműen. Jelentős valószínűsége van annak, hogy életképes embert pusztítunk el. Zárójelben jegyzem meg, hogy inkább pusztítsunk el egy egészséges emberkét, mints em hogy kockáztassunk egy esetleges beteg gyermeket, akit a természet nem szelektált ki? Vajon istenként meg tudjuke ítélni ezt a helyzetet? Nem kellene a társadalomnak mégiscsak vállalnia ezt az ismert statisztikai arányú és mértékű kockázatot? A másik: a bűncselekményből fogant gyermek nem tehető felelőssé apja vétkéért. Ez a legalapvetőbb erkölcsi elveinkkel ellenkezik. Ugyanakkor nem kötelezhető az áldozat anya sem, hogy a bűncselekménynyel rákényszerített gyermeket fölnevelje. De elpusztítani sem lehe t ezt az ártatlan lényt. A társadalomnak kell átvállalni a felelősséget a bűnelkövetőtől, hiszen azt felelősségre vonja, és gondoskodni kell a megszületett gyermekről. Az erkölcsi törvények mindig a közösség, a társadalom, a néptörzs távlati integráns érde keit képviselik. Ezek a hosszú távú érdekek a legfontosabbak. Ez világos és tiszta álláspont, amelyet magunkra nézve kötelezőnek tartunk. Megtehetjüke, hogy ezt mindenkire nézve megköveteljük? Azt kell mondanom, távlatban igen, de most azonnal nem. Ismert a sokkoló példa: az ENSZ Egészségügyi Világszervezete óriási erőfeszítésekkel, sok lelkes és tiszta ember közreműködésével leszorította a fekete Afrikában a csecsemőhalálozás arányát. Nem haltak meg a csecsemők, de azután éhen haltak 6810 éves korukban. A tanulság kézenfekvő: semmilyen nemes, idealista intézkedés nem hozható meg a teljes rendszer átgondolása és gondoskodás nélkül. Nem lehet kardinális problémákat csak részleteiben megoldani. Sokszor idealizmusunkkal nagyobb bajt okozhatunk, mintha nem se gítenénk. Nyilvánvaló, nem az a megoldás, hogy állítsuk vissza a gyermekhalandóságot, hanem gondoskodni kell a megszületett gyermekek felneveléséről. Azt hiszem, hogy ez a mi feladatunk is, hogy rendszerben gondolkozzunk. Első lépés az erkölcsi szellemiség helyreállítása, az, hogy a gyerekeket szeressük, várjuk és kívánjuk. Lehetetlen az, amit gyakorló szülőként tapasztaltam a munkahelyeken, hogy mikor terhes lett valaki, az volt az első kérdés: megtartod? Nem az volt a természetes, hogy gratulálnak, hogy é letben maradt, hanem az, hogy megtartode? Ezt a szellemet kell először visszaszorítani, és ez nem törvényhozási feladat. Ez az egész társadalom feladata. Amíg ezt a szellemet nem tudjuk helyreállítani, addig bizony a kényszerítő intézkedések hatástalanok vagy visszájára fordulnak. Biztosítani kell a társadalmi környezetet, az anyagi alapokat. És nem akarom fölhasználni most ezt a törvényjavaslatot – mert sokkal komolyabb dolog – , hogy támadjam a Kormányt. De vajon
